RÁKOM - Műtét és lábadozás (események 2010. február 10-től március 20-ig)
Felkészülés -- Előkészület -- Kórház -- Műtét -- Intenzíven -- Lábadozás
Tehát 2010. február 10-én telefonon közölte a kardiológiai kezelőorvosom, Ferencz doktornő a szövettani eredményét: van rosszindulatú benne. Másnap megkaptam írásban is a vizsgálat leletét: "Az endoscopos kép, szövettani leletek alapján malignus vastagbél folyamat áll fenn. Hasi CT, sebészi-onkológiai konzílium javasolt a továbbiakban műtéti megoldással." A lelet birtokában alaposan felgyorsultak az események. Interneten azonnal átküldtem a leletet fiamnak, aki konzultációkat kezdett a szakértő orvoskollégáival. Az orvoskollégák tanácsa minél gyorsabb továbblépést sürgetett, és ennek következménye volt a gyors CT vizsgálat felkínálása. Tisztában voltam a közvetlen veszéllyel, amit az időhúzás jelenthet, gondolkodás nélkül belementem tehát a gyors intézkedésbe. Belül -- érthető módon -- alapos izgalom töltött el a vizsgálat eredménye felől, de ekkor már elhatároztam, hogy bizonytalankodás nélkül megyek előre az elhatározott úton.
Felkészülés -- Előkészület -- Kórház -- Műtét -- Intenzíven -- Lábadozás
Az
Uzsoki utcai kórház
Az Uzsoki kórházban megkaptam a CT vizsgálatra való előkészületre szükséges utasításokat. A vizsgálat napján egy könnyű reggeli után már semmit se ehetek, de lehetőleg sok folyadékot fogyasszak. A vizsgálat időpontja 2010. február 15. volt. 14:00 óra tájban kellett jelentkeznem. Hatalmas előtérben jó sokan vártak, mindenki előtt termetes kancsó állt, meg egy műanyag pohár, amiből időnként iszogattak. Nem sokat kellett várni, én is megkaptam a kancsómat és poharamat azzal az utasítással, hogy kb. egy óra alatt apró adagokban fogyasszam el az itókát. Egy szabad asztalkánál én is helyet foglaltam, elkezdtem a csendes "dorbézolást", igyekeztem olvasgatni a magammal hozott könyvet, miközben óhatatlanul hallottam a szomszédos asztaloknál folyó beszélgetéseket. Izgatott sorstárs volt a legtöbbjük, az "itt fáj", "ott fáj", "ezt mondták", "azt mondták" volt a legtőbb szófordulat a beszédjükben. Nehezen ment számomra az olvasás ebben a háttérzajban, de aránylag gyorsan múlt el az a mintegy egy óra, mire a kapott innivalóm elfogyott. Enyhén ízesített víz volt, kissé mentolos. Aránylag fogyaszthatónak találtam.
CT
vizsgálat
Végül sorra kerültem, szóllítottak. Néhány kérdéssel tisztázták a várható gyógyszerérzékenységemet, lemérték a súlyomat (ugyanis a kontrasztanyag mennyisége a testsúllyal arányos), mejd eligazítottak a vizsgálat folyamatáról. Nekivetkőztem és felfeküdtem a gép asztalára. Hosszú beállítási procedúra kezdődött, ki-be haladt velem az asztal, kaptam egy injekciót is, a kontrasztanyagot. Időközben a vizsgáló orvos hangszórón keresztül adta az utasításait, mikor tartsam vissza a lélekzetemet, majd hogy mikor lélegezhetek ismét szabadon. Maga a tényleges vizsgálat gyorsan megtörtént, a beállítások vették igénybe a legtöbb időt. Végül is készen lettünk, elengedtek. Másnapra igérték a leletet.
A lelet egyértelműen mutatta a daganat meglétét. "A sigma-rectum átmenetben a béllumen egy kb. 15-20 mm-es szakaszon beszűkültebb, a lument kontrasztanyag-halmozást mutató terime domborítja be, mely körül a mesenterium fele spicularis növedék ábrázolódik. Enormisan megnövekedett prostata mérete 75x60 mm. Ez volt a lényegi megállapítás. A CT-vizsgálat -- ezek szerint -- egyértelműen kimutatta a vastagbélben lévő daganatot. Vagyis -- az én értelmezésem szerint -- a vastagbélben a bél belső szakasza egy helyen elszűkűl és rákos fertőzésre mutató kontrasztanyag halmozódást mutat. Körülötte más tipusú sejtek növekednek. A diagnózis ezért: "Tu. coli mesenterialis propagatioval" -- azaz vastagbél daganat előrehaladott szövetelfajulással.
Sebészeti konzultációra jelentkeztem a szükséges leletekkel a Szent Imre kórházban. A műtétet vállaló Dr. Bálint Andrással, megbeszéltük a felkészülés részleteit, elkezdtem a Syncumar elhagyását, átállva Clexan-injekcióra. 2010. február 22-én berendeltek aneszteziologiai_konziliumra. Az altatás , illetve az érzéstelenítés módjáról és lehetséges szövődményeiről megkaptam a szükséges felvilágosítást. Elvégeztek egy sor vizsgálatot (labor, röntgen, EKG), és időt adtak a szív ultrahang vizsgálatra. Ezeket a következő napokban aztán rendre elvégezték.
Felkészülés -- Előkészület -- Kórház -- Műtét -- Intenzíven -- Lábadozás
Sztóma
A Szent Imre kórházba, a Tétényi útra 2010. március 5-én reggel 7 órára mentem be, taxival, feleségem kiséretében. (Március 20-ig voltam a kórházban.) Már vártak, egy csomó adminisztratív ív kitöltés után tüzetes orvosi vizsgálat történt. Az urológiai vizsgálat kifejezetten fájt, de végül is túléltem.
Azonnal ágyba kerültem, egy kétágyas szobát kaptam. Szobatársam jócskán műtét után volt, szintén vastagbél daganattal. El volt keseredve, mert a műtét során annak idején sztómát képeztek ki nála, de igéretet kapott, hogy később majd visszaállítják a normál végbél működését. A sztóma görög eredetû szó, szájadékot jelent, melyet a sebészek a vastagbélen (colostoma) ürülõ tartalom elvezetése érdekében a hasfalon készítenek. Ideiglenes sztómáról akkor beszélünk, ha kialakítása csak egy átmeneti (általában néhány hónapos) idõtartamra történik. Végleges sztóma akkor válik szükségessé, amikor az adott betegség megoldására már egy késõbb megváltoztathatatlan állapot jön létre. A vastagbélen elsősorban az olyan vastagbél- és végbélrákok esetén készítik, amikor a tumor a végbél záróizomzatához túl közel (kevesebb, mint 2 cm-re) helyezkedik el, vagy azt is érinti. Ilyen esetben a daganatot nem lehet biztonságosan eltávolítani, csak akkor, ha a záróizom is áldozatául esik a műtétnek. Szobatársam már biztonsággal eltanulta a sztóma-zsákokkal való életet -- speciális nővérek készítették fel minderre -- és a szükséges ismereteket, kórházi ellátása már néhány nap múlva végetér, hazatérhet. Számára az elkeseredés oka a bizonytalanság volt, mert csak későbbi vizsgálatok során fog eldőlni, hogy a zsákkal való élet ideiglenes, vagy végleges lesz.
Sztóma
zacskók
A sztóma kérdés számomra új tényező volt, ezzel a felkészülésem során eddig nem számoltam. Több embert is ismertem, akik sztómával éltek. Még fiatalemberként együtt munkálkodtam az Elektrotechnikai Egyesületben egy kollégával, aki 60 évesen már sokéve sztómás volt. Könnyen viselte a különleges terhet (nagyon aktívan dolgozott, előadásokat tartott, utazott, konferenciákon részt vett), a kényszerű higiéniai problémákon kívül semmi jelét sem lehetett látni rajta bármiféle nehézségnek, amit ezzel a zsákkal való együttélés jelentett. Ügyesen megtanulta zacskó adta megkötöttségeket, mi, a környezete is tudtunk róla, de sohase tapasztaltunk dúrva problémát az életében. Másik korábbi ismerősöm azonban sehogyse tudott megbarátkozni a zacskójával. Mindég panaszkodott, mindég volt valamilyen kínos probléma az állapotával. Elkeseredett és belefáradt ember volt. Volt viszont egy harmadik sztómás ismerősöm, aki szerint az evolúció durva tévedése az emésztőcsatorna általános formájának a kialakulása, mert ő a sztómánál nem tud kényelmesebb és praktikusabb megoldást elképzelni. Nem zavarta őt a mindennapi tevékenységében, buzgón sportolt (úszni is járt), és boldogan, vídám lélekkel élt együtt kényszerű terhével. Szobatársam is végső soron elviselhetőnek érezte új gondját, nem vált letörtté. Az azonban biztos, hogy nagyon reménykedett a minél előbbi visszaállító műtétben. Számomra a sztómás állapottal való veszélyeztetettség nyugtalanító volt, így első közelítésben nagyon szerettem volna elkerülni. Bálint doktor nem nyugtatott meg igazán. Ő is kényszerhelyzetben van -- válaszolta kérdésemre -- mert amikor majd felnyit, akkor fogja megállapítani a szükséges és lehetséges műtéti megoldást az elé táruló részletek alapján. Buzgó imában kértem Istentől a kedvező végkifejletet, vagy a belenyugvás kegyelmét...
Alighogy elhelyezkedtem, azonnal megkezdték a vallatásomat. Itt is összeírták mindazt a betegséget és állapotot, amit ki tudtak szedni belőlem. Gondosan rendszerezték a kiadós mennyiségű leletköteggé gyarapodott előzetes vizsgálatok anyagát. Ami abban bizonytalan volt, arról részletesen kikérdeztek. Orvosok és nővérek sora váltotta egymást ágyam mellett. Kérdeztek és jegyzeteltek. Csak egy ponton akadtam ki: a diétás orvos kikötötte, hogy epediétára szorulok, mert annak idején epeműtéten estem át. Hiába érveltem, hogy annakidején mindössze egy hónapra voltam epediétára ítélve, és azóta semmilyen epe panaszom se volt. Eredménytelen volt minden ellenkezésem, "epés" maradtam. Szerencsére az itteni ételek nem voltak olyan durván "epediétások", mint a János Kórháziak, de ezzel a előítéletes megbélyegzettséggel nem tudtam megbékélni. Szerencsére ez a beskatulyázottség csak a sebészet falai közt volt rám eröltetve, később a kemoterápiás kezelés alatt már nem emlegették.
Mindjárt az első nap megkeresett egy fiatal nő is, aki engedélyemet kérte ahhoz, hogy egy amerikai kutatóintézet figyelemmel kisérhesse és feldolgozhassa kezelésem kórtörténetét. Eszembe se jutott, hogy a kérdés ügyében bejelentést tegyek az adatvédelmi biztosnál (ombudsmannál), arra sem gondoltam, hogy az ügy milyen nemzetbiztonsági kockázattal járhat... Gondolkodás nélkül beleegyezésemet adtam, mert az előzetes vizsgálódásaim során láttam, hogy a rák gyógyításának történetében milyen sok eset feldolgozása szükséges egy-egy műtéti eljárás, kezelés, gyógyszer bevezetéséhez. Boldogan nyugtáztam magamban, hogy most már én is befolyásolom az orvostudomány fejlődését.
Folytatódtak a vizsgálatok, amelyek a műtét előkészítésére, a várható komplikációk kiszűrésére szükségesek voltak. A még mindég meglevő vérszegénységem miatt vércsoport-szerológiai vizsgálathoz is vettek vért, hogy időben beszerezzék a műtéthez szükséges átömleszthető vérmennyiséget, a cukrosságom tisztázása érdekében naponta többször mérték a vércukorszintemet (ezt a napi többszöri vizsgálatot egész kórházi benntartózkodásom alatt folyamatosan csinálták), folyamatosan ellenőrizték a vérnyomásomat, testhőmérsékletemet. Az első ebédre nem ünnepi ebédet kaptam ugyan, de már alaposan megéheztem, így jólesően rámoltam be. Az első délután gyorsan múlt el, fiam és feleségem látogatott meg. Nagy örömömre itt is megkerestek áldoztató testvéreim, és mindennap elhozták számomra a Legszentebbet. Ezzel megerősödve, határozottan jobban tudtam elviselni a megpróbáltatásokat, hatalmas erőt nyertem a gyógyulásra.
Felkészülés -- Előkészület -- Kórház -- Műtét -- Intenzíven -- Lábadozás
A műtétet általános érzéstelenítésben, azaz altatásban végzik. Erről az altatóorvos igen részletesen felvilágosított, minden kérdésemre kimerítően válaszolt. A szívem miatt fokozottan veszélyeztetett vagyok, ez -- akárcsak az epeműtétemnél -- fokozott óvatosságot írt elő.
A műtét lényege a daganat eltávolítása. A gyanus részek (több testidegen valami, a környező zsírréteg és nyirokcsomók) elhelyezkedése és kiterjedése miatt, a hasüreg megnyitása után a daganatos vastagbélszakaszt az alatta és felette elhelyezkedő bélszakasz egy részével együtt távolították el (21 cm bélszakaszt). Eltávolítjuk ezen kívül a daganat környezetében lévő nyirokcsomókat is, melyekben áttétes sejtek lehetnek. Amennyiben lehetséges, törekednek a megmaradt egészséges bélvégek kézi varratokkal vagy varrógéppel történő egyesítésére (rectum resectio). Szerencsés esetben bél kihelyezésre (stoma) még ideiglenesen sem kerül sor.
A végbéldaganatok műtétei előtt szükséges a vastagbél széklettől való megtisztítása annak érdekében, hogy csökkentsék a lehetséges szövődmények számát. Ennek érdekében a műtétet megelőző napon béltisztítást végeztek. A béltisztításhoz valamilyen hashajtószert és 2-3 liter ún. átmosó folyadékot kellett egy óra alatt elfogyasztanom, amely szintén hashajtó hatású lehetett. A műtét előtti napon vacsorára már csak folyadékot kaptam, reggelire pedig semmit, sok folyadékot fogyaszthattam. A trombózis, embólia megelőzésére már korábban elkezdtem tombózisgátló injekcióval kezelni magam, itt a kórházban már hivatalbol, menetrendszerűen kaptam a Clexán injekciót. A baktérium fertőzések megelőzésére antibiotikum profilaxis gyógyszert adtak.
Március 8-án reggel a hashajtás befelyezéséül még egy beöntést kaptam, majd itt is valamilyen "dilibogyót", de ez nem volt olyan erős hatású, mint a szívműtét előtti. Csak egy kicsit lett tompa az öntudatom, majdnem mindenre emlékszem, ami a műtét előtt körülöttem történt. Először délutánra voltam műtétre kijelölve, aztán egy órával későbbre tettek, végül berobbantak, hogy előrehozták a műtétet, készülődjek, mert most délelőttsorra kerülök. Csak éppen értesíteni tudtam a feleségemet, és már tolták is be a betegszállító kocsit. Teljesen mezitelenül, egy lepedővel letakarva fektettek fel egy keskeny guriágyra, úgy vittek fel a műtőbe. Ott fenn nagyüzem volt, amíg az előttem műtött beteg után rendbeszedték a műtőt, engem a hosszú folyosón magamra hagytak. Elég hűvös volt ott. Körülöttem nagy forgalom volt: tolókocsikon kötszereket, műszereket vittek ide-oda, orvosok, ápolók, nővérek siettek. Velem hosszú ideig senki se foglalkozott, egy kicsit az elhagyatottság, a mellőzöttség érzése környékezett. Bágyadt imába menekültem...
Végül sorra kerültem. Betoltak a műtöbe, "egy...kettő...három" mondták gyakorlott ápolók és már a helyemen voltam, a gurikocsinál is keskenyebb műtőasztalon. Rutinosan tettek-vettek körülöttem: szíjjakkal rögzítettek, balkaromat egy külön támaszra szíjjazták, miközben egy nő már a vénámat kereste. Betakargattak zöld lepedőkkel, és figyelmeztettek hogy egy szúrást fogok érezni (már éreztem is,) de többre ettől kezdve nem emlékszem...
Bélműtét
és bélvarrás
A zárójelentés rövid tőmondatokkal számol be a műtétemről. Felnyitva a hasfalat, a "rectosigmoidealis átmenetben lévő kettős mal. neoplasia"-t találtak. "Kivizsgálás és előkészítést követően antibioticus védelemben anterior rectum resectiot végeztünk gépi anastomosis képzésével." A hasfalon készített nyíláson keresztül eltávolították a vastagbél betegség által érintett 21 centiméteres részét. A beavatkozás során egy varrat készítő eszköz segítségével egyesítették a bélcsonkokat, majd zárták a hasi sebet. A zárójelentés "mély-rectum és nyelőcső műtétek során használt anatomosis-varrógépek és tárak" alkalmazására hivatkozik. Sajnos hosszú keresés során se találtam ilyen műtétet mutató képet, csak kézi varrat készítését találtam. Találtam ugyan varrógépekről néhány képeket, de sem az alkalmazásukról, sem az így készített varratokról nincs ábrám.
Varrógépek
A leírásokból nem derül ki sem az elvágott felületek előkészítését, sem összeillesztését, sem a kapcsok milyenségét, sem a kapocssor formáját illető információ. "A szövetvarró, tehát a sebészetben használatos gépek lényegében a mindenki által ismert papírkapcsolók, más néven tűzőgépek elvén működnek. Tehát egy U alakú kapocsból B-t formáznak. A varrógépekben több, egymás mellé helyezett kapcsot zárnak, és érnek el vele tökéletes zárást két szöveti lemez között. Ehhez járul az az előny, hogy a kapcsokat két sorba lehet rakni, és esetenként, ha szükséges, a gép még azt is tudja, hogy a két kapocssor között kettévágja a felszíneket. A mérnökök leleménye folytán ma a legkülönbözőbb méretű, vonalas vagy kör alakú varratot biztosító, és különböző célokat szolgáló gépek állnak a sebészek rendelkezésére. A hasi sebészek sokféle varrógépet használnak a különféle területeken. Az ún. vonalas vagy egyenes gépet használják két fertőző anyagot tartalmazó cső biztonságos csonkolására. Ilyenkor a géppel zárják a beleket, anélkül, hogy megnyitnák az esetenként székletet tartalmazó belsejüket. Bonyolultabb gép, de rendkívül hasznos a kör alakú varratvonalat biztosító varróalkalmatosság, amellyel nagyon szabályos és biztonságos egyesítés végezhető két bélszakasz között. A kapcsok berakása után egy kör alakú kés biztosítja a kellő tágasságú átjárást."
Bélműtét
A vastagbélműtétről sem találtam olyan képeket, amelyek sejtetnék, hogyan folyhatott az én műtétem. csupán egy kutya operációjáról néhány képet találtam. Mivel gondolatébresztő, és valamennyire hasonlíthat egy emberi műtétre is, csak a szemléltetés érdekében ide másolom, pusztán a fantázia megmozgatása érdekében. Végül is nem érdekes a tényleges látvány, de mutatja a sebész elé táruló viszonyokat. Ilyen elasztikus, lucskos környezetben kell tájékozódnia, kiválasztania a hibás részeket, azok eltávolítása után üzemképesen helyreállítani a megmaradt szakaszok működését. Egy biztos, nem kerülnek pontosan a helyükre a dolgok, az a 21 cm hiányzik onnan és a az egyesített szakaszok csatlakozási vonala is egy ideig még heges, gyulladt lehet.
A műtétem tehát komplikációmentesen lezajlott, és a kiadott sebészeti zárójelentés csak ennyit mond: "A postoperatív kezelés céljából kórházunk Intenzív Terápiás Részlegére helyezzük át."
Felkészülés -- Előkészület -- Kórház -- Műtét -- Intenzíven -- Lábadozás
A műtét kb. 1-3 óra időtartamú lehetett., amennyiben a műtét alatt jelentős szövődmény nem lép fel. Nem tudom, az enyém mennyi ideig tartott, de nálam semmilyen komplikáció se merült fel. A műtét után előzetes megbeszélés alapján az intenzív osztályra kerültem. Ott ébresztgettek: "Hahó, befejeztük a műtétet, ébresztő!" Gyengéden pofozgattak és én erősen bódult állapotban reagáltam le a körülöttem tevékenykedők nyüzsgését. Elektródákat, infúziócsövet, oxigénmaszkot kaptam. A műtét végén csöveket hagytak a hasüregben, melyek célja a hasüregben összegyűlt vér-savó levezetése. Az orromon keresztül gyomorszonda került levezetésre. Ez azt a célt szolgálta, hogy megelőzzék a műtét utáni kellemetlen hányást, és -- mint mondták -- a frissen operált bélszakaszhoz ne juthasson a gyomorsavból, meg hogy a bélműködés is teljesen le volt gyógyszeresen állítva. A hólyagomba katétert helyeztek a vizelet ürülését megkönnyítendő. Bágyadtan vettem tudomásul, hogy sikeres műtéten vagyok túl. Első mozdulatommal a hasamhoz nyúltam, izgatottan simítottam körbe. Csak középen éreztem a kötést. Az ápolók értették a mozdulatomat, és már mondták is: "Nem kapott sztómát!" Boldog öröm áradt szét rajtam, örömkönnyek tolultak a szemembe: "Köszönöm, de ezt nem érdemeltem, Uram!" töltött el a végtelen hálaadás... És már vissza is zuhantam a gyógyító alvás áldott csendjébe...
Amikor felébredtem, feleségem állt az ágyam mellett. Nem lepődtem meg, hiszen én értesítettem az előrehozott műtétről. Bár teljesen steril öltözetet kapott (műanyag köppeny, sapka, maszk, cipőzacskó) és szinte semmi se látszott ki a jelmezéből, rögtön megismertem. Első szavaim nagyon hülyén hangzottak: "Szép idő van?" Ez még biztos a narkózis utóhatása volt. Nem lepődött meg. Örült, hogy a csövek, elektródák összetartanak, és a gubanc alján élek. Elmesélte, hogy a telefonom után berohant a kórházba, és a nővérek útmutatása alapján feljött, és a műtők folyosójának ajtaja előtt várta a műtétem végét. Hiába. Nem hoztak ki senkit, csak befelé vittek betegeket, de rólam semmit se tudtak. Szomorúan ment vissza a sebészetre, hogy a sorsomat tudakolja. A nővérek néhány telefon után megnyugtatták, hogy a sikeres műtét után már az intenzív osztályon vagyok. Megnyugodva jött föl az intenzívhez. Mint kiderült, a műtők folyosójának egyik végén betolják a beteget, majd a műtét után a folyosó végén levő intenzív osztályra viszik át. Az intenzív osztályhoz egy másik lépcsőházon kell felmenni. Bekönyörögte magát -- itt ugyanis nincs látogatás, csak különösen indokolt esetben --, no én indokolt eset lettem, így meglátogathatott, megnyugodott. (Bár nem tudom, mennyire voltam megnyugtató látvány..., vagy inkább csak halvány reményt ébresztettem benne...)
Rövid látogatása után egész estig aludtam. Este a nővérek megforgatva megmosdattak, ügyesen az ágyat is áthúzták alattam. Nyugodt éjszakám volt, "kipihenten" ébredtem. Lapos világomból csodáltam az osztályon folyó lázas tevékenységet. Sok beteg feküdt itt, egy részük nem műtét utánni állapotban volt itt, többen "csak betegek" voltak. Mindjárt reggel bejött az egyik áldoztató (Zsuzsának engedélye van mindenhova bemenni), de nem mert megáldoztatni, mivel a műtét után még napokig csak infúzión kell élnem. Csak lelki áldozást végeztünk, imádkoztunk. Nem sokkal a távozása után jött az osztályos orvos, alaposan megvizsgált, nagyon elégedett volt az állapotommal. Szerinte nyugodtan áldozhattam volna, mert az a kis ostya nem jelentett volna veszélyt, de így nyugodt voltam, mert semmit se kockáztattunk. Estére annyira megerősödtem, hogy a fürdéshez kiülhettem egy székre, sőt óvatosan fel is állhattam egy rövid időre a lavór mellé. A nővér kitárt kézzel állt mellettem, de nem kellett elkapnia, símán ültem vissza az ágyamra. A túlélés útján jártam...
Március 10-én a reggeli nagyvizit kimondta: irány vissza a sebészetre, az osztályra. Örültem a döntésnek, nem éreztem magam igazán jól ezen az osztályon. Sok és súlyos beteg volt a teremben, meg úgy általában idegennek éreztem magam. Nem volt éjjeliszekrényem se, holmim se, ruhám se. Ez utóbbi konfliktust is okozott, amikor (születésnapi) gyógytornára felsorakozott négy igencsak szemrevaló, csinos lányka. Ők voltak a gyógytornász különítmény. A vezetőjük is olyan huszonéves kortársuk volt. Kiadta az utasítást a vezető, hogy szálljak ki az ágy mellé tornázni. "Na, de -- tiltakoztam rémülten -- az nem lehet, mert én még mindég a műtéti ádám kosztümömben pucérkodom!" "Az nem tesz semmit -- mondták ők -- csak ki az ágyból!" "Azt már nem -- makacsoltam meg magam -- én ugyan nem fogok egy hastapaszba és maroknyi csőbe őltözve néhány fiatal nő és egy egész kórterem előtt gimnasztikázni. Még akkor se, ha az órromból egy gusztustalan cső lóg is ki. Nem és nem!" Makacsságom nagyfokú határozottságra ingerelte a leányzót. Ragaszkodott a tornához. Lehet, hogy az életem függött ettől a tornától, de az lehet hogy ők nem kapják meg a fizetésüket, ha a divatbemutatóm (vagy night-klubbos jelenetem) elmarad. Addig kötődzködtünk, amíg az osztályos nővérek kompromisszumos javaslatát kölcsönösen el nem fogadtuk. Derékig egy lepedőbe csavartak a nővérek az ágy szélére ültettek, és ott ülve végezhettem el a mutatványomat. Meg kell vallanom, jól esett mindegyik gyakorlat, csak kár volt ezért a kötözködésért. Sajnáltam őket is, elmaradt a sikerélményük, de szégyeltem magam is a prűdségem miatt.
Ha már lepedőbe öltöztettek -- talán büntetésből -- két órányi időtartamra kinn kellett űlnöm az ágy szélén. Jól éreztem magam így ülve, már sokat feküdtem rögzített állapotban a hátamon, és már egyre erősebbnek éreztem magam. Aztán jött egy áldoztató is, aki az Onkológiáról jár ide. Érdekes módon, látványos szertartás keretében áldoztatott meg, ennek a ceremóniának nyilván a környezetem is célpontja volt. Sikeresen. Többen a szomszédos ágyakból is figyelmesen fordultak felénk, két nővér is megállt és összekulcsolt kézzel hallgatot minket. Kicsit zavart a közfigyelem, mert az áldozás szigorúan bennső élmény számomra, de tudomásul vettem a missziós értékét: egy kicsit ezek az emberek is megérezhették a szentségi Jelenlét erőt adó értékét és jelentőségét. Nagyon örültem, hogy sikerült itt is áldoznom. (Némileg egy kis elégtétel is örömmel töltött el, amikor arra gondoltam, hogy talán ugyanilyen figyelmet okozhatott volna a gyógytornász lányok által követelt szexi bemutatóm is... De jó, hogy végletekig tiltakoztam... De egy kicsit sajnáltam is őket, biztos számukra is rossz emlék maradt ez a kínos és eredménytelen küzdelmük... De bizonyára tanultak is belőle valami olyat, amire eddig nem is gondoltak...)
A koradélutáni órákban leszedték rólam az elektródákat, meg az infúziót és felkészítettek az osztályra történő visszaszállításra. Jó állapotban voltam (csak az órromban levő cső zavart egy kissé), és ez a jó közérzet nem csak szubjektív érzés volt, de a zárójelentés is így találta. "A beteget Dixon-műtétet követően vettük fel osztályunkra posztoperatív megfigyelés céljából. Keringése mindvégig stabil volt, gázcseréjét oxigén terápiával támogattuk, e mellett kielégítő volt. Vérképét tartja, vérzésre utaló jelet nem tapasztaltunk. Láza nem volt, leukocytosisa nincsen. Diuresise bőséges, per os táplálását nem kezdtük meg. Jó bélhangok hallhatóak, széklete még nem volt. A beteget mobilizáltuk. Tekintettel jó általános állapotára további intenzív terápiát nem igényel, előzetes megbeszélés alapján Sebészeti Profilra helyezzük vissza." A leukocytosis a vérben a fehérvérsejtek elszaporodását jelentette volna. A diuresis a vizeletkiválasztást jelentette (katéterrel voltam felszerelve!), ez a vízhajtó gyógyszer hatására (már évek óta) böséges volt.
Felkészülés -- Előkészület -- Kórház -- Műtét -- Intenzíven -- Lábadozás
Március 10-én, két nappal a műtétem után, a koradélutáni órákban visszakerültem a sebészetre. Visszakaptam az infúziót, és a nővérek nyugtatgattak, hogy pár nap múlva rendes táplálékot is kapok, addig türelem! "Hát -- mondtam -- a türelem az hagyján, de hogy az ember a születésnapján még tortát sem ehet, az szomorú dolog!" "Egy percet se bánkódjon -- mondta a nővér vígasztalóan --, teszek az infúziójába cukoroldatot. Az édes ízt igyekezzen hozzáképzelni!" Ha a cukrot nem is éreztem, de a vígasztaló szeretetét azt boldogan tapasztaltam. Nagy volt a meglepetésem, amikor pár perc múltán egy kolléganőjével penderültek be az ajtón és szabályszerűen felköszöntöttek a születésnapom alkalmából, sőt még ajándékot is hoztak: a mellemre tettek egy mobiltelefont, és leültek az ágyam mellé ragyogó arccal. A mobilból Máté Péter éneke szólt, egyik kedves slágerét énekelte. Könnyekig meg voltunk hatódva mindannyian, nem győztem megköszönni szívességüket. Őket is boldog öröm töltötte el, a csodálatosan jól végzett szeretet szolgálat extázisában libegtek ki a szobából. Pista bácsi, új szobatársam megilletődve állapította meg, hogy ezek a lányok nagyon kedvesek, és nem győzött csodálkozni a történteken.
Kaptam egy vérátömlesztést is, ami a vérszegénység miatt és a műtéti vérveszteség miatt kellett. Este már állva mosakodtam a szobában: elől magamat mostam le, a hátamat a nővér. Mosolyogni valónak találtam, hogy a hátam lemosása és törlése alatt úgy kellett a falhoz állnom felemelt kezekkel, mint a krimikben látható az elfogott gonosztevőkkel. A nővér kissé aggódott, hogy esetleg megszédülök, de szerencsés voltam, magam előtt is bebizonyítottam, hogy stabilan erősödöm. Másnap kivették a katéteremet és a hasamból lógó dréncsövet, harmadnap, 12-én pedig az orromból is kihúzták a gyomorszondát. Így aztán már kötöttség nélkül mozoghattam, sőt ajánlották is a kiűlést és a sétát. A dréncsövön keresztül nem távozott belőlem jelentős mennyiségű pirosas folyadék, az átlátszó műanyag zacskóban csak talán tíz-húsz köbcentiméternyi gyűlt össze. Igaz, hogy a cső helye még hosszú ideig gyengén váladékozott, lassan gyógyult, de ez a vérhígító gyógyszer hatásának következménye lehetett.
12-én a vacsorával megkezdték a szájon át történő táplálást. Vacsorára levest kaptam. Csodálatos érzés volt, ahogy a meleg folyadék feltöltötte az üres gyomromat. Másnap, 13-án reggelire tejbegríz, kefir és narancsital volt. Ebédre levest, burgonyapürét, húsdarát és kefirt, vacsorára kefirt, kockasajtot és narancslevet kaptam. 14-én már töményebb volt az élelmem: reggelire tejbegríz, kefir, narancsital, ebédre zöldségleves, krumplipüré fasirttal és birsalmakompót, míg vacsorára már zsömle, sajt, vaj, és kefir volt. 15-én már a normál ételekhez hasonlított a napi menüm. Reggelire 2 zsemlét kaptam, vajat, kefirt és tejet. Ebédre megint zöldségleves, krumplipüré fasírttalés birsalmakompót volt. Vacsorára 2 zsemlét, sajtot, vajat és kefirt kaptam. A folytatásban már a rendes kórházi kosztot kaptam, és megkötés nélkül étkezhettem
A műtéti seb területén éreztem némi húzódást főként járás közben, a köhögés is, nevetés is fájt. Amikor engedélyezték hogy felkeljek az ágyamból, egyre többet mozogtam, járkálta a szobában, majd a folyosón. Ez kezdetben komoly erőfeszítést igényelt. Hamar elfáradtam, de ilyenkor visszafeküdtem és nagyot aludtam. Aztán újabb sétára indultam. Egyre nagyobb távot sétáltam, később a lépcsőházban is túráztam, emeleteket másztam meg. Eleinte nagy kisértést éreztem -- hogy amint azt másoknál láttam -- én is fogjam a hasam járás közben, de én kihúzva magam mellőztem ezt a gyakorlatot. És a fájdalom gyorsan enyhült, majd meg is szünt. A kórháziaknak tetszett kitartó gyógysétám, biztattak hogy ne lankadjak. Sok biztatásra nem volt szükségem, mert már a szívműtétemnél megtanultam, milyen fontos a sok séta és lépcsőzés. Rendszeresen kiültem 13-ikától a folyosó végén lévő TV készülék elé, és rendszeresen néztem esti filmeket, autóversenyt.
Daganatok
2010.március 12.
Elkészült a
kórszövettani lelet, mely összefoglalva ismerteti és értékeli a
beérkezett műtéti szövetanyagot. (L.
még itt is.) "Részben felvágva,
összegyűrve érkezett formalinban egy kb. 21 cm-es vastagbél szakasz, a
resecatum középső harmadában az egyik (oralis) resectios vonaltól 5 cm-nyire
elhelyezkedően egy 4 cm átmérőjű, a lumen felé polypszerűen beemelkedö
tumorszövet látszik, mely centrumában kifekélyesedett Metszéslapon a bélfal
minden rétegét infiltrálni látszik, beterjed a környező zsírszövetbe, a
perítoneumot nem éri el. A fenti tumortól 8 cm-nyire egy kis kocsánnyal
rendelkező 1 cm átmérőjű, szabálytalan alakú, csak a metszéslapon a
fentiekhez hasonló szerkezetű tumorszövet látszik. A környező, kb.
összegyűrve férfiökölnyi mennyiségű zsírszövetben 2-4 mm átmérőjű
nyirokcsomók vannak. ---
Mikroszkópos leírás:
1bl;
ép/kóros határ.
Histologiailag az ép bélfalat, ill. ép vastagbél nyálkahártyát
infiltráló idegenszövet látszik.
A nyálkahártya folytonossága megszakad és az alatt megfigyelhető
szövetrészlet látszik a lumen felé. A
primitiv mirigylumeneket alkotóan rendkívül nagyfokú magpolymorphiat mutató
hámjellegü daganatsejtek láthatók, világos maggal, kifejezett nucleolussal
rendelkeznek, rendkívül sok szabályosan és szabálytalanul osztódó alak
látszik. A daganatszövet kiterjedt területeken
necrotisált.
2bl: tumor
peritoneum. Histologiailag a fentebb leírt tumorszövet
látszik, mely a bélfal muscularís rétegét infiltrálja, a subserosa területét
nem éri el, a peritoneum ép.
3bl: tumor zsírszövet. A fentebb leírt tumorszövet figyelhető meg, a
muscularís rétegen túlterjedve a környező zsírszövetet infiltrálja, egy-egy
kis tág nyirokér lumenében a tumorsejtek megfigyelhetők. 4bl:
distalis tumor. A lentebb leírt tumortól distalisan elhelyezkedő,
polypszerü képletböl készült metszeteken a fentebb leírt tumorszövet
figyelhető meg nagyrészben. Mindazonáltal a képlet stromáját alkotó
kötőszövet, ill. gyököt alkotó kötőszövet daganatsejtekkel nem infiltrált, a
tumorszövet a submucosát csak kis részben infiltrálja, mélyebb területekre
nem terjed.
5-6: 10 értékelhető nyirokcsomó, ill. részlet figyelhető meg,
mindegyik szabályos szöveti szerkezetű,
metastasis nem
látszik. Diagnózis: Carcinoma adenomatosum duplex. (Nagy
tumorra vonatkoztatva:
Grade III. Dukes B2. pT3N0Mx).
Megjegyzés, vélemény: BNO: C1870 Colon sigmoideum
rosszindulatú daganata SNOMED: T; T67700 Sigma bél M: M814Ü3
Adenocarcinoma,
NOS TNM:"
Az egészségesnek vélt bélszakaszból is küldtek mintát szövettani vizsgálatra. "Makroszkópos leírás: 2x0,5x0,5 cm-es, összegyűrt bélfal részlet, sebészi kapcsokat tartalmaz. Mikroszkópos leírás: Az egész anyagot feldolgozván abban szabályos vastagbélfal részletek ismerhetők fel. Atypia, malignitás nem észlelhető. Diagnózis: Histologice sine morbo."
Ebből látható, hogy a beteg szakaszban egy a normál sejtektől jelentősen eltérő, nagy elfajulást mutató daganatom volt. Sajnos a szövettan alapján ez egy legalábbis helyileg előrehaladott, s nagy kiújulási hajlamú daganat. Az 5 éves túlélés esélye a Dukes B típusú tumorosok statisztikája alapján 65%-os. A műtétet kiegészítô, úgynevezett adjuváns kezelés az esélyeket javítja. A T3 azt jelenti, hogy a környező szövetekben rákos sejtek találhatók, de az N0 jelentése szerint nincs áttét a környező nyirokcsomókban. Az Mx jelzi, hogy az áttét mértéke ismeretlen a szövettani vizsgálat szakembere előtt, azt csak a képalkotó eljárások (CT, PET) tudják megmutatni. Bálint doktorúr a műtét után úgy érezte, hogy a műtét véglegesen megoldotta egészségem helyreállítását, de amikor 12-én megjött a szövettani lelet, javasolta, hogy a későbbi Onkológiai Bizottsági ajánlást fogadjam majd el.
Vegyes érzelmekkel fogadtam a megállapításokat. Valahogyan enyhébb
eredményről reménykedtem, az áttét esélyét sem vettem túl komolyan
számításba. Most azonban be kellett látnom, hogy jelentős döntéseket kell
hamarosan hoznom. Az a bizonyos Onkológiai Bizottság is egy kissé mumus
jellegűnek tünt előttem. Tíz napig még alaposan lekötöttek a kórházban. Egy
sereg vizsgálat, a Syncumarra való visszaállás bőséges programot adott, az
időközben cserélődő szobatársak is sok új élményt jelentettek. Volt egy
előadás a sztómás tudnivalókról (boldogan nyugtáztam a szerencsémet, azt,
hogy ezt megúsztam). A főnővér ránk erőszakolt egy derék szorítót, egy
valamiféle fűzőt, ami a has megtámasztásával és tartásával a gyógyulást
segíti. Valóban enyhítette a műtéti seb terhelését, de inkább csak éjszakára
vettem fel, mert az ülésben zavart.
Nagy problémát jelentett a vércukrom, mert a folyamatos vizsgálat a vércukorszintem rendszertelen és szélsőséges ingadozását mutatta. Az orvosok tanácstalanul tehetetlenek voltak ezekkel az ugráló értékekkel szemben. Én semmilyen panaszra okot adó jelenséget nem éreztem, a gyógyszerek nem tudtak stabilizálni, így ez a probléma megmaradt, esetleges megoldását későbbi időre halasztottuk.
A lábadozás időszaka gyorsan elmúlt, nem történt semmi, ami lassította volna a gyógyulást. Sokat sétáltam, lépcsőztem, szórakozásnak kihasználtam a folyosó végén levő TV készüléket. Nagy örömömre szolgált, hogy minden nap tudtam áldozni, és ebben áldoztató testvéreim vállaltak minden nehézséget, amiért roppant hálás vagyok. A napi áldozás óriási segítséget nyújtott a stabil gyógyulásban, az esetenként elő-előforduló kisebb problémákban. Március 20-án haza engedtek. Az elbocsátó zárójelentés megállapította: "A postoperativ időszak eseménytelenül zajlott le a továbbiakban is. Passage-ja megindult, műtéti sebe pp (=per primam, vagyis kiválóan) gyógyult. LMWH-ról Syncumar kezelésre visszaállítottuk, INR értéke a terápiás tartományt elérte. Jó általános állapotban, pp gyógyult sebbel, részletes utasításokkal ellátva otthonába bocsátjuk. Kontroll vizsgálatra és a további teendők egyeztetésére 2010. március 23-ra kórházunk Onkológiai Bizottságához visszakérjük."
Felkészülés -- Előkészület -- Kórház -- Műtét -- Intenzíven -- Lábadozás
-------------------------------------