Rieth József
Gyermekkorom - Előzmények, rokonaim
|
(Tartalomjegyzékhez -- Gyermekkorom -- Előzmények) <<< Vissza Tovább >>>
Budakeszi Budakeszi - Svabok - Tiszaföldvár - Magyarok és nemzetiségek (Római leletek - Telepítés - Modern település - Kitelepítés)
|
|
|
|
Sváb tipusú házak, pajtasor és az Erkel-utca részlete a két háború közt.
|
|
Budakeszi ősi település, már az őskorban lakott volt, római leleteket találtak, de a török pusztítás alatt teljesen elhagyott lett. A török kiűzése után a Zichi család telepített ide svábokat. Ezek a svábok maguk közt éltek, házasodtak, nem igen keveredtek idegenekkel, de Buda közelsége, a technika fejlődése a kiegyezés időszaka után jelentős hatást fejtett ki a falura. Modern település bontakozott ki Budakesziből, persze apró lépésekben. A huszadik század közepére, végére lassan Budapest alvóvárosává alakult. A falu egyes részei lassan modern kisváros, vagy villanegyed képét mutatták, néhány helyén pedig őrizte a falusias jelleget. Ebben szerepet játszottak a háborúk, ezek sok, és nehéz hatása, a kitelepítések, az államosítások, és az új betelepülők modernizációs igényei. Ma már szorosan a fővároshoz tartozik. Előszeretettel választják jóhírű gimnáziumát a Pesten lakó fiatalok. Reggel is, este is hatalmas forgalom szállítja az embereket.
|
|
A Virágvölgy utca és egy tipikus mai utcarészlet |
|
Budapest határában, erdőkkel körülvéve, az átmenő Budapest-Páty-Telki út két oldalán található a falu. A falu közepén széles ligetek, nagy térség húzódik végig. 150 éve itt még mély árok húzódott. Nagy esők után akkoriban hatalmas vízözön zúdult ezen végig, jelentős pusztítást végezve a falúban. Ma már boltozott csatorna védi a falut a lezúduló ártól, ugyanakkor a közlekedés is kényelmesebb a városka két oldala között.
Mezőgazdaságból éltek az itteniek a 20. század elején. A különböző terményeiket szekéren hozták be a fővárosba. Hangos kiáltásokkal járták az utcákat, kínálva a jóminőségű szállítmányukat: fát, dinnyét, erdei földet, kőport, vagy más terményt, terméket. Messze zengett svábos akcentusuk: "Tinnyét vetyeneg!", "Ertei föd!" Szigorúan őrizték a nyelvüket, valamennyire mindenki tudott közülük magyarul is. Az igazi németek nem nagyon értették meg a beszédjüket. Szókincsük is változott az évszázadok alatt. Sok jövevényszót vettek át tőlünk. Sokszor hallottam édesapámtól a "krautkáposzta" kifejezést, de sok más szavuknál is egybeolvadt a magyar és a német kifejezés. Szerettem megnézni a sváb szekereket, érdekelt a szerkezete. A szekérnek tömör oldala volt, ezért púpozva meg lehetett tölteni kőporral, földdel, vagy más porszerű, vagy szemcsés anyaggal. Ezt az anyagot a szekér ürítésekor a szekér fenékdeszkájának elmozdításával és kihúzásával ürítették a földre. Ilyenkor a föld, vagy kőpor csaknem kerékagyig betemette a szekér összes kerekét. Ezután a lovak harsány biztatásával a szekeret kivonszoltatták a földön képződött kupacból. Ilyenkor mi gyerekek mindég ott lábatlankodtunk és nagyon élveztük a lovak erőlködését, a paraszt harsány "Gyiii, te!" kiabálását. Mert a kupac ugyancsak megfogta a szekeret, szinte mintha kerékagyig besüppedt volna az anyagba.
1929-ben a világgazdasági válság valószínűleg náluk is jelentős gazdasági problémát okozott. Valószínűnek látszik, hogy édesapa pestre jövetelében is jelentős szerepe lehetett ennek a minden átgyúró, kegyetlen próbatételnek.
Svábok Budakeszi - Svábok - Tiszaföldvár - Magyarok és nemzetiségek (Betelepedés)
|
|
|
|
A betelepedés 1700 környékén, több lépcsőben. Vegyes népség jött ide. A Budát felszabadító seregekből többen is ide telepedtek (nem csak svábok), de igazán a betelepített bajor jövevények töltötték fel később a török időkben elnéptelenedett települést. Eleinte a templom környékét, majd fokozatosan a környező részeket foglalták el. Több katasztrófa is alakította a település szerkezetét. Rémes pestis-járvány őrölte fel a népességet, vízözön szerű felhőszakadás mosta el a falu nagy részét, de ők mindig talpra álltak. Tönkre tette őket is a filoxéra, de meghonosítottak új terményeket, alkalmazkodtak a közeli főváros igényeihez. Ácsok, kőfaragók és kőművesek dolgoztak a nagy építkezéseken szép számmal és vitték haza a város hatását. A falu felső része a szanatóriumok hatására egyre inkább vendéglátásra rendezkedett be, mind többen települtek ide pestiek is.
Kevés vérfrissítés történt, a házasságokat inkább a vagyoni ambíciók, vagy a módosabbak virtusa határozta meg. A vérkeveredés inkább a pestre telepedés formájában zajlott le, ami a pesten általánosan dívó németes kultúra miatt könnyebben ment, mint egy magyar menyecskének a sváb hagyományokhoz való alkalmazkodása. Pest csak a kiegyezés után kezdett magyarosodni. Addig szinte a hivatalos nyelv a német volt, de ezt támogatták a nagy számban jelenlévő iparosok is akik vagy német származásúak, vagy német földön tanult emberek voltak. A bankárok, gyárosok, iparosok javarészt szintén németek voltak.
Tiszaföldvár Budakeszi - Svábok - Tiszaföldvár - Magyarok és nemzetiségek (Tisza szabályozás)
|
|
|
|
A mellékelt térképrészletek holtágai, csatornái és útvonalai sejtetik az egykori folyóágak és mocsarak vonalát. |
|
Tiszaföldvár szerencsés terület. Az itt található néhány méteres magaslat megvédte őket a Tisza áradásaitól, de a holtágak és mocsaras területek biztos búvóhelyet nyújtottak az ellenséges haderők atrocitásai ellen is. Még a hagyományos hadviselés is megtorpant ezen a vidéken. Sajnos tökéletes védelmet semmilyen "gyepürendszer" sem tud nyújtani, így újra meg újra kihalt, vagy elmenekült a népesség. Új telepesek igyekeztek időről időre benépesíteni a vidéket. Ezért van az, hogy a jelenlegi lakóság is csupán néhány évszázada lakja a vidéket. Utoljára magyarok és tótok telepedtek be ide. Őket új kihívások kényszerítették jelentős változásra. A Tisza szabályozása és a gazdasági problémák (például a világgazdasági válság is) új életstílust alakítottak ki, majd a modern fejlődés teljesen átalakította az ősi falut. Így érkezünk el nagyszüleim világába. Az alábbiakban képeket mutatok be Tiszaföldvár közelmúltjából.
|
|
Ők még igyekeztek a mezőgazdaság és a halászat segítségével fenntartani életüket, de a közlekedés, az ipar mindent átalakított. Jobb földeken gazdaságosabban lehetett termelni, más cikkeket vártak a piacon, a gyárak várták az új képzettségű munkaerőt, a termelés a pénz előállítását szorgalmazta ebben az új rendszerben. Aki nem tud az új elvárásoknak megfelelni, az perifériára szorul, és megmutatkoznak a darwini elvek, új embertípus jelenik meg a színen, minden átalakul. Édesanyám elszakadását is ilyen fájdalmas kiszakadás vezethette Budapestre, radikális váltással igyekezett új életet kezdeni. Ezzel, tulajdonképpen öntudatlanul is rólunk próbált gondoskodni, és amikor mi már színre léptünk, minket is egy új világra próbált felkészíteni.
Magyarok és mások Budakeszi - Svábok - Tiszaföldvár - Magyarok és nemzetiségek (Társadalom - Magyarok - Úriosztály - Középosztály - Magyar falu parasztja - Iparosok és kereskedők - Sváb - Tótok - Késes - Építkezések - Malteroslányok - Mások - Hanglé - Kintornás - Utcaseprő - Szemetes - Postás - Hordár - Sörös)
Hogyan látom az 1930-as évek magyar társadalmát? Milyen örökséget hordozott, milyen volt az összetétele. Persze ezt nem nem mint társadalomtudós, hanem egy gyermek szemével nézve próbálom ábrázolni. Sok emberrel találkoztam édesapám műhelyében, az iskola kapcsán, a vendéglőkben, utcán, vásárlás közben és ugyan ki tudja még milyen más helyzetekben. Sokukról hallottam elbeszélésekben, olvastam róluk, találkoztam velük az utcán. Sokfélék voltak, figyeltem őket, sokszor nagyon rájuk csodálkoztam. Ilyennek láttam tehát én a környezetemet...
Magyarok. Természetesen velük találkoztam a legtöbbet. Érdekes világ volt, amire az iskola, a környezetem tanított. Kossuth, Petőfi népe voltunk, szerettünk Bocskay-ruhát ölteni, a Himnuszra feszes vigyázz-állásba merevedni. Szenvedtük, nagyon szenvedtük Trianon tragédiáját, és -- tegyük hozzá -- joggal. Bizonyára súlyos bűnök terheltek minket magyarokat a világháború és a rosszul megválasztott idegen támogatókkal kötött szerződéseink miatt, de az országunk megcsonkítása minden bűnünknél súlyosabb nemzetközi visszaélés volt az erősek hatalmával. (És ezt még megtetőzte később Jalta, majd a kommunista-kapitalista osztályharc a kisemberek ellen, a családok és a gyermekek ellen.) Nem éreztem magunkat bűnösnek, ezért nagyon igazságtalannak éreztem a ránk szakadó szegénységet, minden hátrányos megkülönböztetést.
Országunk vezető rétege az úgy nevezett magyarság -- a ténylegesen magyarok közülük -- levitézlett vagy valódi nemesekből állt, ők alkották az úgy nevezett úriosztályt. Voltak köztük feltörekvő középosztálybeliek, akik mint katonatisztek, papok, vagy értelmiségiek a vezető réteg közelébe kerültek. Ezeket a "befurakodott" osztályidegeneket nem is igen tekintette az úgy nevezett dzsentri-osztály partnernek, hiszen ők még a párbajképességgel se rendelkeztek. Földesurak, nemesek tartoztak ebbe a vezető felső tízezerbe. Vagyonukat feltudták használni utazgatásra, gyakran mulatozásra is, sokszor kártyán, vagy szerencsejátékon el is tékozolták a birtokot, mindent. Sokat adtak a látszatra ("fenn az ernyő, nincsen kas..." -- tartotta a szólásmondás), valójában elő-előfordult, hogy egyesek közülük félműveltek voltak. Igaz volt sok esetben a kommunista rágalom: tényleg akadt köztük ütődött, vagy bárgyú. Persze igazságtalanság általánosítva beszélni róluk. Általánosságban vallásosak voltak. Nagyon művelt és nagyon rendes ember volt javarészük, de -- mint általában a jó és az erkölcsös -- nem volt hírértékű az ő életük, az ő jó példájuk. Legtöbb közülük mecénás volt, ők voltak a kegyurak. Templomok, iskolák, intézetek fejlődtek a támogatásuk nyomán, sok tehetséges gyermek tudott tanulni és magas műveltséget szerezni gazdag magyarok támogatásával.
A középosztály érettségizett, vagy egyetemet végzett emberekből állt. Urak voltak, többnyire hivatalnokok. Nagyrészük vigyázott a rangok és címek hangoztatására. Sokan közülük megkövetelte a "nagyságos", "méltóságos", "tekintetes" címzést a megszólításban.
A magyarság másik része egykori jobbágy volt. Voltak köztük szabadparasztok, esetleg nagygazdák, de kevesen. A magyar falu parasztja gyakran írástudatlan volt, nagyon kulturálatlan, többnyire nagy ivó. Erősek voltak a parasztlegények. Ha ittak bánatra hajlókká váltak, a szólás-mondás szerint "a magyar ember sírva vigad". Kevés beszédűek voltak, sokféle tájszólás élt az országban, általában kevés vidéki ember beszédét értette meg maradéktalanul a művelt köznép, a városi ember. A vidéki lakásviszonyok és életmód miatt (állattenyésztés, szegénység) nem voltak a vidékiek túl tiszták, és ezzel túlzásba is estem, mert inkább jellemezte őket az, hogy büdösek voltak. Dolgos, szorgalmas, emberek voltak a parasztok, de nem látszott meg a munkájuk eredménye, nem tudtak gyarapodni. Csak néhány igazán kiváló ember tudott kiemelkedni.
Különös sors bontakozott ki a magyarok és talán a más nemzetiségűekhez tartozók egyik része terhére. Kialakult közöttük a kulákok, a tehetősek, a gazdag parasztok rétege. Ők jó gazdálkodással, szövetkezéssel, megfelelő műveltséggel, pénzügyi érzékkel gyarapodni tudtak. Sok földet műveltek, sok állatot tartottak, a terményeiket jól tudták hasznosítani. Bizonyos, hogy sok alkalmazottat foglalkoztattak, nem is voltak áldozatkészek a szegényparasztok felé, az alkalmazottaikat is kizsákmányolták, külön kasztot képeztek a faluban. Nem voltak népszerűek a lumpenségre hajló szegényebb népréteg körében, de általában elismerték tudásukat, tehetségüket, sikereiket. Nos ők a háború időszaka után, a kommunisták uralma alatt súlyos, politikai hajtóvadászat áldozatai lettek. Sokukat internálták, nincstelenné tették, kegyetlenül meghurcolták. Ha közöttük kevés volt a más nemzetiségű, az a kitelepítések következménye volt.
Említenem kell az iparosok és kereskedők rétegét. Ők a középosztály alsó rétegét képezték. Okos gazdálkodással többnyire sikerült vagyonilag stabilizálni életüket. Nem voltak gazdagok (általában), de nagyon ritkán éltek egyik napról a másikra. Általában volt üzletük, műhelyük, boltjuk. Persze vagyonilag nagyon eltérő fokon álltak, életmódjuk is széles skálán terült szét.
A magyarok vallásgyakorlata többnyire a nőké és a gyerekeké volt. A férfiak közül kevés volt a vallásgyakorló, inkább csak az idősebbek és a közszereplő-forgolódók voltak látható módon templomba járók. Az akkori lelki tükrök hiányossága volt, hogy a szentmisén a felajánlástól az áldozásig kellett bűn terhe mellett jelen lenni. Kialakult egy olyan gyakorlat, hogy csak a prédikáció után kezdtek a férfiak beszivárogni a misére, és áldozáskor már távoztak is. Erkölcsi téren is hasonló, felszínes gyakorlat volt. Ezt én, mint gyermek nagyon éreztem, nem is tudtam magyarázni. Ilyen kép alakult ki bennem, és valószínűleg nem tévedek túl nagyot, ha ezt országos helyzetnek tartom.
Svábok. A svábok betelepítéssel kerültek Magyarországra. Tiszták voltak még munka közben is. Budakeszi -- talán csak a főváros közelsége miatt -- egy tiszta falu volt. Gyermekkoromban nem találkoztam más sváb falvakkal, de úgy alakult ki bennem róluk az általános kép, hogy mindenütt rendezett, takaros portákkal rendelkező településeket alakítottak ki maguk körül. Nagyon magukba fordulók voltak, nyelvüket következetesen használták, bár általában magyarul is tudtak valamennyit, de azt erős akcentussal használták. Csak a maguk fajtájával házasodtak. Saját kultúrájukat művelték, legalább is a zenéjüket, énekkultúrájukat, táncaikat, ruházatukat, építészetüket. Ezekre gazdag hagyománnyal rendelkeztek, de csak szájhagyomány szintjén terjedt közöttük, szülőről gyermekre. Irodalmukat, történelmüket, kézművességüket nem ápolták, legalább is én Budakeszi vonatkozásában nem tapasztaltam hagyományápolást. (Nevekről valamint a nyelvről.)
Vallásosak voltak, talán a férfiak között is több volt a vallását buzgón gyakorló, mint a magyarok között. Önművelő köröket alakítottak. Híresek voltak a minden faluban megtalálható fúvószenekaraik, nagy táncmulatságokat rendeztek, épületeiket gondosan karban tartották, ünnepeiken népviseletbe öltöztek. Szerettek kocsmába járni, sokat ittak, de boraik nem voltak híresek. Talán a szesz hatása volt, talán a rokonházasságok következménye, de feltűnően sok volt köztük a szellemileg fogyatékos. Az iskolai eredményeik is gyengék voltak, csak a minimális szint elérésére fordítottak energiát. Ez azt hiszem, a magyarok körében is így volt. Rövid iskolai munka után várta őket a munka, már kora gyermekkorukban keményen részt kellett venniük a ház körüli tevékenységekben. A munka volt az igazán értékes számukra, a tanulás -- bár érezték a fontosságát -- nekik csak valami úri fényűzés volt, kevés gyermek és kevés szülő érezte közülük nélkülözhetetlennek a művelődést.
|
|
|
|
Tótok. A tótok javarészt a törökök kiűzése után szivárogtak dél felé, bár egyes -- főleg szlovák történészek -- szerint már a magyarok bejövetele előtt itt éltek. Csak futólag találkoztam tótokkal, csak távolról ismertem őket. Úgy ismertem meg őket, mint külföldről jött vándormunkásokat, és nem mint magyar kisebbséget. Szegény, egyszerű kis emberek voltak. Drótosok, vándor üvegesek, késélező iparosok, tutajosok, építkezéseken dolgozók voltak. Kopott ruhában jártak a drótosok, üvegesek. Hátukon kis faládával cipelték a bádoglemez-göngyölegüket, drótot, vagy üvegtáblákat, tükörlapokat. Az udvarokba be-be fordultak, hangosan kiabálták kínálatukat: "Drótoznyi, fótoznyi", vagy "Üvegeznyi". Lukas fazekak aljára gyönyörű foltot szegecseltek és már remekül működhetett tovább az edény. A drótosok is mesterien fonták dróthálóba a törött cserépedényeket, az apró darabkákat is ügyesen a helyükre illesztve. Szerettem nézni őket, amint egy lépcsőn ülve dolgoztak. Nemcsak esztétikai élménnyé vált a fémmel gyönyörűen beszőtt váza, tál vagy korsó, de rendszerint ugyanúgy volt használható, mint korábban, általában még a vizet is stabilan megtartotta.
|
|
Tót vándoriparosok |
|
Az üveges tótok is fontos feladatot láttak el, pillanatok alatt pótolták a törött ablaktáblákat. Nem jelentett számukra problémát, ha a törött ablak, tükör mérete nagyobb volt, mint a hátukon cipelt üvegtábla- készletük. Az esetleges nagyobb ablakokat is néhány óra múltával pótolni tudták, nagyon gyorsan beszerezték valahonnan az oda szükséges üvegtáblát. Biztosan kapcsolatban álltak olyan üvegkereskedőkkel, akik lehetővé tették, hogy az anyagot ne kelljen a Felvidékről szállítaniuk. Fillérekért dolgoztak, és mindég becsületes munkát végeztek. Vándor iparosok voltak, gondolom nemzetiségi falvakból jöhettek, vagy talán inkább a Felvidékről, újra és újra bejárták az ismerős vevőkörüket és nem is csalódtak, az emberek elégedettek voltak a becsületes munkájukkal, ők pedig a jövedelemmel. A törött, lyukas edényeket rendszerint félretették, így várva a rendszeresen visszatérő szakembereket. Ezek a vándoriparosok gyorsan és olcsón dolgoztak. Sokszor még a szakmai munkáiktól eltérő feladatot is elvállaltak, igazi ezermesterek voltak.
|
|
|
|
A késesek kis egykerekű munkapadjukkal járták az utcákat. mint egy talicskát tolták a kocka alakú szekrénykéjüket. Egy udvaron talpra állították, ekkor az eddigi kerék lendkerékké változott, és egy ráfeszített szíjjal forgatta a csiszoló korongját. Magát a lendkereket egy pedállal hajtotta a mester. Ő, vagy egy segítője körbe járt a környék házaiban, hangos kiáltásokkal ajánlotta szolgáltatásait, összegyűjtötte az élesítésre szoruló késeket, ollókat. Mi gyerekek körbe álltuk és csodáltuk munkáját, a szikraözönt, amit a köszörűkő a kés, olló acéljából kicsiholt. Szüleimmel nem tudtak üzletet kötni, hiszen édesapám az élezés mestere volt (az ő dikicse a borotvánál is élesebb volt), de a háziasszonyok már türelmetlenül várták az érkezését. Szinte menetrendszerűen járta be az ismerős környéket, újra és újra felkeresve a megszokott vevőkörét. Az ő munkájukra az átlagos háztartásban nagy-nagy szükség volt, hiszen a kések hamar kicsorbultak, élüket vesztették
|
|
Kubikusok |
|
Külön világ volt az építkezések programja. Hatalmas szervezéssel egy sereg embert mozgatott meg egy-egy épület, vagy palota felépítése. A terület elegyengetése után megkezdődött a kitűzés munkája és a felvonulási terület kiépítése. Meszes gödör, cementraktár, lakóbarakk, tárolóterület épült. Aztán jött a földmunka. Talicskások hordták ki a kiásott földet az alapoktól, kétkerekű lovas kocsik szállították el a földet, és döntötték le a kijelölt lerakodóhelyen.
|
|
|
|
Ezt a kemény földmunkát délkelet magyarországi szakemberek, a csákányozásra, lapátolásra, talicskázásra, rézsűképzésre, árok biztonsági zsaluzásra szakosodott kubikusok végezték. Ők a nagy árvízvédelmi munkák idején váltak kubikos szakemberekké: medret ástak, gátat építettek. A folyamok szabályozása után építkezéseken szerződtek le, az alapozási munkák idejére bódékban, munkás szállásokon laktak. Úgynevezett "bandákká" szerveződve vállalták az alapozási és más földmunkákat. A bandákban ugyanabból a faluból származó emberek, sokszor rokonok dolgoztak, nemegyszer még gyerekek is. Kemény körülmények között, nehéz munkát végeztek, nagyon szervezettek voltak.
|
|
|
|
Különleges talicskájukkal (kubikos talicska), vállszíj segítségével, apró lapátokkal hangyaszorgalommal végezték az igen nehéz munkájukat. A kiásott földet társaik keskeny pallón tolták fel a mélyből. ha a gödörből meredek lejtőkön kellett felszállítani a kiásott földet, legtöbbször segítők működtek közre, akik kötél segítségével húzták a talicskát. A húzó segítők gyakran gyerekek voltak. A lovak és a kétkerekű kis kocsik, melyek a kihordott földet a lerakás helyére fuvarozták, szintén az ő szervezetükhöz tartoztak. A kétkerekű kocsit, amikor célhoz értek, egy rúd kihúzása segítségével hátrabillentették, és így ürítették ki.
A földmunkák után ellepték a területet a kőművesek és segítőik, a malteroslányok, zsaluzók, kőművesek, állványozók, kőfaragók. Az épület kezdetben állványerdőbe burkoltan rejtőzködött a kíváncsi szemek elől. Csak nyelte a töméntelen téglát, maltert, gerendát, deszkát. Sürögtek a segítők. Szakadatlanul oltották a meszet, keverték a maltert, lapátolták a betont. A tót malteroslányok nyeles ládákban hordták föl a lejtős rámpákon a maltert, nyeles hordlapokon a téglát vagy faragott köveket. Az ácsok segítői kötélen húzták fel az emeletre a gerendákat, léceket, deszkákat. Kevés férfi munkást láttunk az építkezéseken, ők többnyire az állványerdő rejtekében dolgoztak, vagy az épület belsejében. Számunkra, külső nézelődők számára főkép a hosszú libasorban terhet szállító lányok voltak láthatók.
|
|
|
|
Sokat hallottunk a tutajos tótokról is, akik a Tiszán ereszkedtek lefelé tutajukon, szállítva a fát a Kárpátok erdeiből Szolnokig, vagy tán még messzebb is, a határon túlra. A tutajon tákolt kis kalyibában húzhatták meg magukat pihenni, de éjjel-nappal a vízen voltak, csak időnként álltak meg, hogy a parton vásároljanak. Talán ilyenkor egy kis rokonlátogatásra is lehetőség adódott. Erre tudtam gondolni a Laszkács rokonság és a Révészek egykori vízi élete kapcsán. Az úsztatott fa átadása után gyalog, vagy vonaton utaztak haza a Felvidékre. Kemény életük lehetett. Valószínűnek tartom, hogy hazafelé meglátogatták a Magyarországon élő rokonaikat is, de így is sokáig távol voltak otthoni családjuktól. A tutajon leélt hetek sem voltak könnyűek, és a kapott pénz sem lehetett túl sok. Persze ugyanez igaz a magyar szezonmunkásokra is, nekik is az otthontól távol, nagyon kemény munkával teltek a napjaik, kitéve az időjárás megpróbáltatásainak.
Mások. Sok másféle emberrel is találkoztam gyermekként. Volt köztük zsidó, menekült szláv, görög, horvát. Egy részük jómódú volt, iparos, kereskedő, hivatalnok, talán még katonatiszt, földbirtokos is. A szegényebbek üzletesek, kisiparosok, kiskereskedők, egyszerű dolgozó emberek voltak. A zsidók köztünk éltek, akár szegények, akár jómódúak voltak, nagyon emberiek voltak. Segítettek, kérdezgettek, ajándékot adtak. Szerettem őket. Nagyon furcsának éreztem a zsidótörvények megkülönböztető súlyát, ami ezeket az ártatlan embereket elítélte valamiért, kisemmizte őket, veszélyesnek ítélte. Én a zsidó társaimra csak a hosszúnapjuk miatt voltam irigy, mert ilyenkor nekik nem kellett iskolába jönniük. (De valami hasonló irigység a protestáns társaim iránt is élt bennem, mert számukra nem volt gyónás, ezért ők nem követhettek el bűnt. Igaz, hogy ők is ugyanolyanok voltak, mint mi, katolikusok, igyekeztek is jól viselkedni, mint mi, bennük is ugyanúgy működött a lelkiismeret, mint bennünk... De a gyónás...)
A többi idegen ajkú ember számomra csupán érdekesség volt. Volt köztük szenesember, kereskedő, iparos. Nem sok kapcsolatom volt velük. Tudtam szüleimtől, meg néha az ő elbeszéléseikből, hogy az első világháború vetette őket országunkba. Itt leltek menedéket az otthoni politika veszélyei elől. Itt, Magyarországon nem volt veszélyben az életük, becsületesen dolgozhattak, befogadtuk őket. Csak az akcentusuk hívta fel a figyelmet rájuk, egyébként ugyanolyan emberek voltak, mint mi magyarok.
|
|
|
|
Voltak sokan, és roppant érdekes emberek, akik igen fontos szerepet játszottak gyermeki életemben. Az egyik ilyen igen fontos főszereplő volt a "hanglé", más dialektus szerint a "handlé", vagyis az ócskás. Szegény zsidó volt általában, aki kis négykerekű kocsijával járta az utcákat. Hangosan kiáltozott: "Handlé! Használt bútort, ruhát, cipőt, tollat, rongyot, mindenféle ócska holmit veszek!" Tényleg mindent vett, lehetett nála alkudni, és főleg elvitte. Gyakorlatilag lomtalanított. Egyszerű, szerény ember volt ez az ócskás, a környék lakóinak ismerősse. Valószínűleg bérelte a területet, ahol felvásárolhatta a felesleges lomokat, azokat azonnal elszállította. Valahol a család, rokonság, barátok átválogatta a beszerzett dolgokat: osztályozták a holmikat a továbbértékesíthetőség szerint, különválasztották a felhasználható dolgokat (ruhaneműek, könyvek, bútorok, edények stb.) és a bontásra kerülő, valamilyen alkotórészében még használhatóakat (gomb, zár, sarokpánt, stb,). Mindenből ki lehetett termelni valamit, amire potenciálisan valakinek szüksége lehetett. Az öreg, kopott butorokat, ruhaneműeket valamelyest rendbehozták, csillogóvá tették.
A hanglé ugyan filléreket adott, de a holmi hamarosan már az ócskapiacon -- akkor "Teleki-térnek" vagy röviden csak egyszerűen "Telekinek" hívták -- találta magát, ott is fillérekért lehetett megvásárolni. Itt a zsibvásáron minden (!) kapható volt: görbe szögtől komplett szobagarnitúrákig; piperecikkektől komoly gépalkatrészekig; játékoktól komoly könyvekig bármit meg lehetett találni. Voltak szakosodott árusok is és voltak mindenesek. Közös jellemzőjük volt az olcsóság és az alkudozási kötelesség. Persze ez az olcsóság tartalmazott picinyke hasznot, az a zsidóé volt. Láthatóan szegényesen (ám lehet, hogy valójában nagyon is jómódúan!?), de megélt belőle.
|
|
Verkli |
|
A másik főszereplő volt életemben a kintornás. Sokféle típusa volt. Többnyire egyszerű embernek látszottak, sokszor koldusnak. Valami furcsa, teljesen nem mindennapi tudományuk volt. Volt köztük énekes, hegedűs, vagy más hangszeren játszó. Udvarról udvarra jártak, mindenütt előadták produkciójukat, majd kalapozva körbejártak. Az emeletekről, ablakokból, gangokról papírba csavart pénzt dobtak nekik, amit nagyon udvariasan köszöngettek. Sokszor még ráadást is adtak. Volt köztük egészen különleges "művész" is. Egyik például a szája előtt tapsolva varázsolt elő szép zenét az "ó"-ra tátott szájából. Remekül kongott a feje, mint rezonátor. Jött aztán nagyritkán füttyművész, artista is. Mégis, a leggyakoribb volt a kis nyakba akasztott verklijét tekergető "művész". Nagy lukasztott korongra volt programozva a zene, a tekerés működtette a kis fujtatót, a dobozban pedig sípok szólaltak meg. Sorsuk gyakran a kizavarás volt. Sok ház kapujában ki volt függesztve: "Házalás, koldulás, kintornázás tilos!" Ezekből a házakból a házfelügyelő gyorsan kipenderítette a "művészeket".
|
|
|
|
Az igazi, klasszikus verkli kerekeken gördült, zongora, vagy orgona hangján produkálta a művet szekrény nagyságú, kerekeken gördülő instrumentumával. A verklis művész ember volt, egyéni tehetsége bemutatása érdekében még rá is lapátolt a forgatókar gyorsított, vagy lassított tekergetésével. Ezzel saját művészetét adta hozzá. Ő is kalapozással gyűjtötte be az adományokat. Mi gyerekek csoportokba verődve futottunk a verklis után, élvezve a művészetét. többféle mű volt gépébe beprogramozva. Ezek a programok hengerekre voltak felvíve. Kiálló vastüskével emelték a kalapácsokat, vagy vezérelték a sípokat. A verklinek ez a típusa nagyon fontos része volt búcsúknak, vendéglőknek, lagziknak. Szép hangjuk volt, és nagyon pontosan játszották a zenét, csak a verklis "művészi" modorossága változtatott az eredeti ritmuson. De hát az ő művészeti vénájából is hozzá kellett adni valamit a klasszikus műhöz. Mi és az alkalmi hallgatóság általában elfogadtuk az egyéni játékmódot, és a felnőttek buzgón dobták a kalapba adományaikat.
|
|
Szemetes, kordés |
|
Gyermekkorom fontos külső szereplői voltak az utcaseprő, a szemetes, a postás, a "tróger", a sörös, a kocsis, a lámpagyújtogató, a plakátragasztó, az újságos és a környék legtöbb boltosa. Az utcaseprő -- legalább is az én szememben -- az utca tulajdonosa volt. Mindenkit ismert, mindenki ismerte, mindenről tudott. Naponta többször végigsöpörte a járását, mert járásnak nevezték azt a területet, amiről gondoskodott. Akkoriban csak a lovak után volt kiadós munkája, mert a derék igavonók ott és akkor intézték dolgukat, amikor és ahol éppen a szükség rájuk jött. A kocsis soha nem takarított az állatai után. Így aztán az utca mindenfelé tele volt úgynevezett "lócitrommal". Ma már gyakran különleges utó-köténnyel óvják a konfliskocsisok az utca tisztaságát. (Persze a modern higiéniát jobban sérti a konflis-lovak vizeletének az éles szaga, de valamit valamiért...) Komoly munkája inkább csak ősszel volt, amikor megindult a lombhullás. Azonban a friss levelek eltakarítása nem volt nehéz feladat, hiszen hosszú seprője a fél utca széltében egy suhintással félre terelte az avart. |
|
A szemetes reggelente járt. Hatalmas kolomppal hívta a házmestereket, készítsék ki a járda szélére a szemetet. A kocsi rakterébe nagy ívben borította a szemetet. Ez általában hatalmas porfelhőt kavart, hiszen a szemét akkoriban bőven tartalmazott hamut. A kavargó hamufelhőtől a szürkeruhás szemetes arca, keze is szürke volt, ami az én gyermekszememben csodálatossá tette ezeket az embereket. Mesés szereplők lettek a szürke arcból kivilágító szemekkel, a szürke bajusz alól előcsillanó piros ajkakkal. Még csodálatosabb volt a ló, ami vonta a kocsiját. Díszes szerelvényeikkel ezek se lovak voltak már, hanem egyenesen paripák. Hát még, amikor felvettek a bakra, és az utca végéig elvittek, talán még a kantárt is a kezembe adták. Csoda, hogy egy időben szemetes szerettem volna lenni? De nem tartott sokáig ez az álmom. A kisgyermek hamar ráhangolódik újabb érdekes foglalkozásokra. Én is hamar beleszerettem más foglalkozásokba: a mozdonyvezetőségbe, a gépkocsivezetésbe, a moziszinészségbe. De azért a lovak varázsa a postások esetében is erősen kísértett. A csomagokat postakocsival szállították a címzetthez.
|
|
Postások vidéken, és öcsém postás korában |
|
A postás mindenki ismerőse volt. Járta szorgalmasan a házakat, utcákat. Tudta, kinek hozott örömhírt, kinek szomorúságot. Mindég elgondolkoztatott hatalmas bőr zsákja, ami mindég ki volt tömve. Meglepő módon a járásának -- mert nekik is járásuk volt a körzetük -- minden lakóját név szerint ismerte a jó postás. Számomra a gyerekkori ismerősöm, a Kis bácsi és öcsém postás időszaka testközelbe hozta ezt a szakterületet. Később is becsülendő volt a postások emberismerő munkájuk. Bámulatosan ki tudták nyomozni a címzetteket, még ha rosszul volt is címezve a küldemény. Később nagy csodálkozásomra megkaptam olyan külföldről érkező levelet is, amin csak a nevem volt rajta és a "Budapest", mint cím. Nagyobb távolságokra kerékpárral esetleg szekérrel jártak, különösen, ha csomagot is vittek. |
|
Hordár a kocsijával, különböző hordárok (és egy tróger) |
|
A hordárság szabad foglalkozás volt, általánosságban csak trógernek neveztük a különböző hordárokat. Voltak hivatalos, egyenruhát, vagy egyensapkát viselő hordárok. Ezek a pályaudvarokon, piacokon, vagy vásárcsarnokokban szolgáltak. Kisebb terheket kézben, vagy a vállukon szállítottak, nagyobb szállítmányhoz speciális kétkerekű szállító eszközük volt, pályaudvarokon meg néha az utcai szállításoknál négykerekű kézikocsit használtak. Sok alkalmi munkás is vállalt csomaghordást, ezek közt lumpen elemek is voltak. Miattuk lett a "tróger" (hordár) kifejezés pejoratív színezetű. A csomaghordás nekünk gyerekeknek is gyakran hozott néhány fillért, mert nem egyszer a vásárló szatyrot, vagy bőröndöt úri asszonyok ránk, közelben csellengő gyerekekre bízták, és a jutalmunk rendszerint nem maradt el. Úri embernek, úri asszonynak egyébként nem illet csomaggal a kézben járnia. Bizonyos rang fölött még az irodai kis táskát is inas vitte az úra után, amikor az ment a hivatalba. Nagy örömet jelentett számomra, amikor valamelyik lakó-néni a házból, vagy egy ismerős megkért, hogy segítsek neki vásárláskor a csomagja szállítására.
|
|
Söröskocsik és egy díszes sörösló |
|
A sörös többnyire látványnak is meglepő volt: izgalmas, erős, kigyúrt emberek voltak, robosztus kocsikon, hatalmas muraközi lovakkal szállították a sörös hordókat. Hatalmas bőr vállvédőik voltak, vastag párnákra ejtették a kocsiról a nagyobb hordókat. Külön látványosság volt az ékesen feldíszített lovak hatalmas bőr hámja a sok színes szalaggal, bojttal és fényes sárgaréz verettel. Csak egy nagyon szolid díszítéssel felcicomázott ló képét találtam, de ennél sokkalta díszesebb pacik voltak a söröskocsik elé fogva, mint ahogy az a fekete-fehér képeken is látható. A kocsisok igencsak különleges emberek voltak. Közlekedési vagy szállító eszközük volt, volt egy társuk, a lovuk. Mivel többnyire ők rakodtak, erős emberek voltak, és ebbe általában besegített előéletük is (lumpen családok hétpróbás, csavargó gyerekei voltak általában), de többnyire a bor is besegített az erősségükbe (ugyanis híresek voltak iszákosságukról).
Budakeszi - Svábok - Tiszaföldvár - Magyarok és nemzetiségek (Tartalomjegyzékhez -- Gyermekkorom -- Előzmények) <<< Vissza Tovább >>>
|
