Rieth József

Gyermekkorom - Elemiben, tanítóim

 

(Tartalomjegyzékhez  --  Gyermekkorom  --  Elemista kor)    <<< Vissza <<<  >>> Tovább >>>      

 

            Piroska tanító néni            Piroska tanító néni - Juhász tanító néni - A harmadikos tanító nénik - Jancsó tanítóúr

(Gondos Piroska - Tízórai - Morzsák - Nyim-nyám-ságom - Verekedés -)

 

Gondos Piroska

 

Az első tanítónőm Gondos Piroska volt, a Márvány utcai iskola elemi első osztályában. Új világot nyitott meg előttem. Piroska nénit nagyon szerettem, határozottan emlékszem, hogy még szerelmes is voltam belé. Energikussága, hozzám való jósága, kiváló pedagógiai adottságai nagy hatással voltak rám, ezért rajongtam érte. Vérbeli pedagógus volt, energikus, határozott egyéniség, aki minket -- kis analfabétákat -- igyekezett használható, művelt emberekké faragni. Nem nagyon vettük észre a nevelő szándékát, de határozott utasításait vakon követtük. Az írástanulás döcögve indult, édesanyám viszont erélyesen közbelépett, támogatásával ők ketten kiemeltek az írástudatlanságból.

 

Tízóraira kifli és tej

 

Egy tízóraizó étkezési szokásomban mellém állt, és megvédett a csúfolódó társaimtól. Otthon a szegénységünk megpróbáltatásai belénk nevelték az élelem igazi megbecsülését. Ételt mi nem dobtunk ki soha, soha nem válogattunk, a kitálalt ételt mindég maradéktalanul elfogyasztottuk, sőt a tányérunkat kenyérdarabkákkal alaposan kitörölgettük, az othoni szóhasználattal "kinyaltuk, hogy holnap szép idő legyen". Valahonnan innen eredt az a szokásom, hogy nagyon szerettem a tízórai kiflimből a megmaradt morzsákat is felcsipegetni a szalvétámról. Emiatt néhány osztálytársam többször kicsúfolt. Ők a morzsát általában a szemétládába szórták, én azonban az étel becsülésén túl, még élveztem is a sós, köménymagos morzsa ízét. Nagy vita kerekedett köztünk és elkeseredetten vívtam a csúfolódókkal. Ők általában az úri gyerekek közül kerültek ki, és a tízóraijuk is nemesebb szendvicsekből, zsömlékből állt. Szerencsémre a tanítónéni megvédett, ügyesen rendezte le ezt a konfliktust. Megmagyarázta az osztálynak, hogy az étel még a morzsáiban is étel, és nem hogy szégyellni való a viselkedésem, de egyenesen dicséretre méltó.

 

Kissé rosszul sikerült viszont egy nevelési próbálkozása, amikor a nyim-nyám-ságomból próbált kinevelni. Volt ugyanis néhány erőszakos, verekedő osztálytársam, akik előszeretettel éltek vissza gyámoltalanságommal. Gyakran bántottak, még ütöttek is. Számomra a verekedés ismeretlen dolog volt (csak szüleim részéről ismertem és fogadtam el a testi fenyítés lehetőségét -- de ők mégis csak szülők voltak), nem tudtam hogyan lereagálni mások erőszakosságát, esetleg tettlegességét. Én mindég a tanító-nénihez fordultam, újra, meg újra bepanaszoltam az engem bántókat. Végül Piroska-néni megunta az árulkodásaimat, rám mordult: "Ha bántanak, ne hagyd magad!" Megdöbbentem, mert ilyen önbíráskodó módszert én nem tanultam otthon. De ha itt ez a rend -- határoztam el magamban -- akkor ennek megfelelően fogok eljárni. Láttam, itt nekem kell magamat megvédenem. Nem kellett sokat várnom. Hamarosan egy tornaóra következett éppen, mi pedig tornazsákokkal felszerelkezve sorakoztunk az osztályban, hogy induljunk a tornaterembe. Mögöttem állt az egyik folyton maceráló társam és szokása szerint bosszantott valamivel. Nem tudom már, hogy mit csinált, de én megelégeltem, egyszerre elegem lett a "macerából". Hátra fordultam, és a tornazsákommal agyba-főbe vertem a szerencsétlent. Meglepődött, nem hitte volna, hogy ekkora düh tör ki belőlem. Talán arra sem gondolt, hogy ilyen erős vagyok. A lényeg, hogy nem hagytam magam. Igaz, hogy a viszontcsapásom nem volt arányos (macerálás ellen én durván bántalmaztam őt), viszont ezzel a bunyóval elégtételt vettem sok más múltbeli bűnéért is. Nagy ribillió lett az ügyből. Nem a társaim részéről tört ki a riadalom -- számukra természetes sorakozói rendetlenkedés volt az én verekedésem -- hanem éppen Piroska-néni csinált nagy ügyet a bunyóből. Sajnos nem csak a rendcsinálás érdekében tett rendet, hanem azért is, mert ő éppen az általam csépelt gyerek mamájával beszélgetett a verekedés pillanatában. Engem meg kellett büntetnie, a fiút meg kellett vigasztalnia, a mamának pedig meg kellett mutatnia, hogy ilyen atrocitás az iskolában nem fordulhat elő. Jól kikaptam, alaposan megbüntettek. Igazságosnak éreztem a büntetést, amit kaptam, csak azt tudtam nehezen feldolgozni, hogy éppen Piroska néni biztatott arra, hogy ne hagyjam magam. Viszont életemben jelentős változást jelentett ez az epizód, életem első verekedése: megtanultam, hogy ne legyek kiszolgáltatott, ne hagyjam magam. És valóban, jelentős változást eredményezett ez az összecsapás a társaimhoz való viszonyomban is. Ettől kezdve békén hagytak az izgágák, a kötözködők. Talán még én is agresszívabb lettem bizonyos mértékig, elindult bennem egy fejlődési folyamat, ami később a vadnyugat csodálatát, a kalandos élethelyzetek felértékelését eredményezte.

 

Ez a vadnyugat-imádat nem járt együtt igazi egyéniségváltással................sunyiság, alattomos lappangás, hazudozás...........kém, detektív

 

 

            Juhász tanító néni            Piroska tanító néni - Juhász tanító néni - A harmadikos tanító nénik - Jancsó tanítóúr

(Juhász Béláné - Második elemi - Ilkey Mariann -)

 

Juhász Béláné

 

Juhász Béláné volt a második elemiben a tanítónőnk. Valami véletlen folytán vegyes osztály volt ez az osztály. Az új tanítónő egy joviális, valószínűleg úrilányból lett pedagógus volt. A lányok és jómódúak barátja volt. Nem hiszem, hogy kivételezett volna velük, de sok megnyilatkozása ezt mutatta, például velünk, iparos-kereskedő gyerekekkel kevesebbet beszélgetett. Juhász tanító néniről nincs különösebb emlékem, de végezte a dolgát, jól végezte és számoló, olvasó, szorgalmas tanulóvá nevelt. Szerencsés pedagógus volt, mert sok jó képességű gyereket kapott. Igaz, ami igaz, a lányok voltak jobb képességűek, köztünk fiúk között akadtak azonban páran igencsak gyengék. Éles konfliktus nem volt a jobb módú és szegényebb, vagy a jobb képességű és gyengébb tanulmányi eredményt elért gyermekek között. Az azonban tény, hogy az egyszerűbb ruházatunk miatt gyakran csúfoltak minket iparos gyerekeket az úri gyerekek. Rám is mondták, hogy mint a majom, mindég ugyanabban a bőrben járok. A tanítónéni nem engedte meg, hogy ezek a csúfolódások eldurvuljanak, de az osztályban ösztönösen elkülönültünk, külön csoportot alkottunk, mi egyszerűbb és az úri gyerekek. A gazdagabb gyerekek zsúrokra jártak egymáshoz, mi azonban ebben nem tudtunk részt venni, hiszen nem tudtuk volna visszahívni őket mihozzánk egy-egy születésnapi, vagy más zsúrra. Tulajdonképpen ez az ellentét választott el engem is Ilkey Marianntól, akivel pedig egy ideig igen jó barátságban voltunk.

 

 

            A harmadikos tanító néni            Piroska tanító néni - Juhász tanító néni - A harmadikos tanító nénik - Jancsó tanítóúr

(Oszvald Mária - Birkózó bajnokság)

 

Oszvald tanítónéni

 

Valószínűleg a háború következtében, de a harmadik osztály úgy kezdődött, hogy gyors egymásutánban több tanítónénit cseréltek az osztályban. Végül az osztályképen is látható tanítónéni, Oszvald Mária került hozzánk, ő aztán egész évben tanított minket. Energikus nő volt, megengedte számunkra a birkózást, de korlátok között. Szerettük őt. A birkózó bajnokság, a rumli, mindég a tanterem végében volt. Katonás, kemény nő volt, nem divatozott. A rendszeres verekedések ellenére a rendet, fegyelmet mindég megkövetelte, de meg is tudta tartani. Ezek a verekedések általában szabályos birkózó meccsek voltak. Szigorúan be kellett tartani a szabályokat. Itt az "erős" emberek eloszthatták egymás közt az elsőséget és a rangsort, kitombolhatták az erejüket, viszont békén hagyták azokat, akiknek nem volt szívügyük az erejük fitogtatása. Én a birkózásokban soha nem vettem részt, de nézni szerettem a mérkőzést, és lelkesen szurkoltam. Számomra nem jelentett különösebb értéket a verekedés, tudomásul vettem, az erősek ügyének tekintettem.

 

Nagyon megtetszett nekem, hogy milyen szép térképet rajzolt. Egyszerűsége, határozottsága tetszett nekem. Marika tanítónéni észrevétlenül, de sokat alakított rajtam. Az olvasásra nevelése teljesen eredményes volt. Ugyanez igaz, a gondos munka, a rendszeresség szabályainak megvalósításában is. Sajnos, hogy az Anyák Napi ünnepség előkészítése során nem kérdezett rá a csokor előkészítésére. Szép csokrot vettem, hasonlót, mint a képen látható, de napokig a kabátzsebembe gyömöszölve tartottam, amit a virágok -- miért, miért nem -- nem vettek jónéven Így történhetett meg, hogy édesanyámat egy rongyos, fonnyadt bukétával köszöntöttem fel, ami számomra egy életre szóló keserű emlék maradt. Nagyon szégyelltem magam, főleg azért, mert édesanyámat szégyenbe hoztam.

 

 

            Jancsó tanítóúr            Piroska tanító néni - Juhász tanító néni - A harmadikos tanító nénik - Jancsó tanítóúr

(Szöllősi Irén - Jancsó Pál - Beiskolázás - Fúrás-faragás -)

 

Jancsó tanítóúr

 

Az év elején a negyedik osztályban egy tanítónő, Szöllősi Irén, (akiről semmi emlékem se maradt,) majd januártól Jancsó Pál lett az osztálytanítónk. A vitézi rend tagja volt, de egész megjelenése, viselkedése is nagyon katonás volt. Minket is katonás fegyelemben nevelt, és mi rajongtunk is érte. Jancsó tanítóúr egy jól összekovácsolt osztályt kapott, de ha nem így lett volna, katonás fegyelemmel ő akkor is egybe kovácsolta volna az osztályt. Nála kemény vezényszavak röpködtek, és mi vasfegyelemmel engedelmeskedtünk. Keményen büntetett, a tenyeres büntetés és a táskával guggolás mindennapos volt az osztályban. Nem törődött -- legalább is látszólag -- a tanuló rangjával, de az ítéletei igazságosak voltak és nem megalázóak. Az eredményeket megdicsérte, rendszeresen jutalmazott, jól tanított. Megbecsülte a szorgalmat, olvasásra nevelt mindenkit. A fegyelem alapelv volt nála. Volt egy alkalommal egy osztálykirándulásunk a várba. Katonás rendben, egyszerre lépve, énekelve ment az osztály végig az utcákon, mint a katonák, vagy a leventék. Mi is büszkék voltunk fegyelmezett viselkedésünkre, de a tanítóúr is kihúzta magát mellettünk: "Lám ilyen az általam nevelt új, hazafias ifjúság." sugárzott róla. Nagy hazafi volt. A felvidék visszafoglalásakor egy rádióközvetítést közösen hallgattunk meg az iskola folyosóján. A hallottakat lelkes hangulatban tárgyalta meg velünk az osztályban.

 

Az ő tanácsára polgáriba adtak a szüleim, bár ők minden anyagi nehézségük ellenére szívesebben adtak volna gimnáziumba, hiszen édesapám álma az én doktori végzettségem lett volna. A beiskolázás olcsóbb formája a háború előtt teljesen logikus volt, ugyanis a gimnáziumban nagy költségek merültek volna fel. Ott általában egyenruha volt kötelező és sok fizetős programm volt: utazás, sport, különórák, stb. A háború után megváltozott ugyan a helyzet, mert a tanulás a gimnáziumokban is ingyenes lett. Akkor azonban a politikai megítélésem miatt nem lehetett volna gimnáziumban tanulnom, meg a költségeket (Ruha, könyvek, tanszerek, tábor, stb.) sem tudták vállalni szüleim.

 

Emlékeztető képek: Papírból ilyen félcipőt készítettem. --  Ezen az elven működött a szövegben említett nyilpuska, és hasonló nyilakat lőtt ki.

 

Energikus ember volt, szerette a kezdeményező képességet, a fegyelmezettséget, a testi erőt és az ügyességet. Nagyra becsülte a fúrást-faragást, ennek jó példája a gumis puska és az én papírcipőm. Mindkét barkács-készítmény óriási dicséretben részesült. "Varjúnak varjú a fia", mondta ki véleményét az én teljesítményemért. Ez akkoriban az én álmaimmal is és édesapám távlati elképzeléseivel is teljesen összhangban volt. Az eltérés csupán abban volt, hogy édesapám az én doktori címemről is álmodott. Jancsó úr röviden elintézte az ügyet: csak tanuljak, aztán a szakma valahogy majd kialakul.

 

           Piroska tanító néni - Juhász tanító néni - A harmadikos tanító nénik - Jancsó tanítóúr

(Tartalomjegyzékhez  --  Gyermekkorom  --  Elemista kor)    <<< Vissza <<<  >>> Tovább >>>