Rieth József

Gyermekkorom - Elemiben, háztartásunkról

 

(Tartalomjegyzékhez  --  Gyermekkorom  --  Elemista kor)    <<< Vissza <<<   >>> Tovább >>>      

 

Schiller - Bényei - Hentes - 28-as szatócs - Margit néni - Rövidárus - Festékes

(Dianna - szalmiákszesz - daganat - vérátömlesztés)

 

Az üzlethelységben (még ha időnként hozzászámíthatjuk az ablak nélküli házmesteri ügyeleti szobát is) nagy háztartást nem vezethettünk, de a szegénységünk dacára is, sem az étkezésben, sem a ruházkodásban nem szenvedtünk hiányt. Ez édesanya okos gazdálkodásán múlott mindég, mert a lehetőségeket kihasználva, mindég változatosan és táplálóan főzött. A ruhák óvása, valamint karbantartása is olyan jól sikerült mindég, hogy soha se viseltünk használtnak látszó, súlyosan kopott, vagy foltozott ruhát. Kerültünk minden felesleges luxust, de mindenünk megvolt, és mindég jól tápláltak voltunk. Okos gazdálkodással egyensúlyoztak szüleink, hogy a műhely igényei és a háztartás költségei optimálisan egyensúlyban lehessenek.

 

 

Az egészségünkre is fokozott gondot fordítottak szüleink. A torkunk ápolására rendszeresen kaptunk reggelente egy-egy kockacukrot, amire édesanyám Diannát cseppentett. Erről a sósborszeszről csodákat regéltek. Csodaszer volt valóban, mert nem csak a torkot óvta, de izomfájdalom ellen, gyomorrontás esetén, fertőtlenítőnek is kiváló tulajdonsága volt. Használtuk gargarizálásra, borogatáshoz, bedörzsölésre. Történt azonban egy alkalommal egy csaknem végzetes baleset. Édesapám egyszer Dianna helyett szalmiákszeszt cseppentett a cukrára (mert -- és ez végzetes hiba volt szüleim részéről!!! -- egymáshoz közel, a szekrény tetején ugyanott, ugyanolyan Diannás üvegben állt a szalmiákszesz is.). A szalmiákszesz illatát édesapám nem érzékelte, gyors mozdulattal bekapta a lucskos édességet. Óriási üvöltéssel próbálta kiköpni a maró cukorkát. Félig-meddig sikerült. Iszonyatosan összemarta a sav a száját, a torkát. Tejjel itatta édesanya, ami ugyan valamennyire enyhítette a fájdalmát, de hosszú kínlódás következett a baleset után. Orvos természetesen nem látta édesapa torkát, arra pénzünk nem volt. Lassan meggyógyult, maradandó következmények nélkül. A szalmiákszesz viszont ettől kezdve szigorúan lett tárolva.

 

Orvos a családban nem igen fordult meg, legfeljebb mi gyerekek provokáltuk ki egy-egy súlyos betegséggel az orvosi vizitet. Ha komolyabb baj volt, azt általában a gyógyszerészek tanácsával oldották meg édesanyáék. (Akkoriban az gyógyszerészek és a drogisták igen komoly egészségügyi képzésben részesültek, így bátran javasolhattak gyógyszert, vagy gyógykezelést, és ebben az esetben nem kellett vizitdíjat fizetni.) Megvásároltuk annak idején a Tolnai Orvos a családban című könyvet. Ez a könyv igen sok tanácsot adott betegségekről, ápolásról, sokat segített az otthoni betegápolásban. Édesapának egyszer volt egy daganat a torkában. Nem tudom, milyen betegsége volt, mi váltotta ki, de nyelni már egyáltalán nem tudott. Orvost nem engedett közel magához. Majdhogynem megfulladt már a hatalmas gumótól. Furcsa megoldást választott az öngyógyításra. Egy kávéskanállal maga távolította el és akaratlanul le is nyelte a gombócot. Teljesen meggyógyult, de ő is tudta, milyen kimondhatatlan szerencséje volt. A mi betegségeinkben csaknem mindég a házi ápolás, a gyógyteák jelentették a gyakorlatot.

 

Mi gyerekek kiskorunkban nem vettük észre az orvos hiányát. Én először akkor döbbentem rá az orvosi költségek problémájára, amikor öcsém 1940 táján súlyosan beteg volt, és újra, meg újra ki kellett hívnunk az orvost hozzá. Ekkor tudatosult bennem, hogy mekkora gondot jelent a vizitdíj előteremtése. Öcsém esetében különösen az a probléma volt súlyos, hogy az orvos megállapította: két deci vér vérátömlesztése lenne szükséges öcsém részére. Szüleim vére valami miatt nem jöhetett számításba, a kórház pedig decinként 150 Pengőt kért volna a vérért, amit szegény szüleim egyszerűen képtelenek lettek volna előteremteni. Kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy le kell mondaniuk gyermekük életéről. Szerencsére  öcsém meggyógyult, de tíz évvel később ezért lettem önkéntes véradó, mert még mindég élénken élt bennem a kegyetlen élmény emléke.

 

 

            Schiller            Schiller - Bényei - Hentes - 28-as szatócs - Margit néni - Rövidárus - Festékes

(Fűszerüzlet - Világfi)

 

Két házzal feljebb volt Schiller Jenő fűszerüzlete. Jelentős kereskedő volt, élelmiszert, fűszerárút, zöldséget, gyümölcsöt árult. Általában több segéddel dolgozott. Kegyetlen főnök volt, szemrebbenés nélkül váltogatta a segédeket, de a körülötte élő embereket se kímélte. Bőkezűen hitelezett, de amikor túl nagynak ítélte a tartozást, szigorúan megkövetelte a törlesztést. Mindezt elég szeszélyesen tette, megítélésem szerint hirtelen elhatározásból és nem igazi megfontolásból. Ez a hitelezési gyakorlat nem csak a szegények irányában működött, a legmódosabb vevőknél is általános volt, hogy havonta egyszer rendezték a számlát. Ez a vevők megőrzésére is kiváló módszer volt. Mi is rendszeresen szerepeltünk az adóslistáján (sajnos mi a szegénységünk miatt), de amikor durván szólt rá édesanyára, követelve a hiteltörlesztést, ő azonnal átpártolt más fűszereshez, a távolabbi Bényeihez. Nem volt ez örök harag. egy idő után ismét visszatértünk hozzá, de mindég fenntartással barátkoztunk a Schiller úrral a szeszélyessége miatt.

 

Schiller egy világfi  volt. Fehér köpenyben ült a pénztárban, előkelő vevőket felugorva, hatalmas szóáradattal, kedveskedéssel szolgált ki. Segédeket vezényelt a kiemelt vásárlók segítésére, kedves, szép szavakkal sürgölődött ilyenkor a vevő körül. Értette a szép szavak művészetét. Nagy nőcsábász volt, minden szép nőhöz volt kedves és megnyerő szava. Ebben nem igen válogatott, lehetett az cselédlány, vagy úriasszony, mindenkit elhalmozott kedveskedő jelzőkkel, csábító ajánlatokkal. Kisgyerekként is észre vettem ezt a szokását, és sokszor megtapasztaltam a nők gyengeségét, sőt bukását is. Megtapasztaltam csapodárságát is, az elcsábítottnak nem lehetett előjoga: számára maradt a kaland egyszerisége, a kéj emléke, no meg a remény, hogy esetleg újból szemet vet rá ez a nagy világfi. Természetesen felesége nem volt. Tudom, hogy édesanyát is megkörnyékezte egy alkalommal, de édesanya keményen, talán kissé durván is utasította el az ajánlatot, és megint egy jó ideig csak a Bényeinél vásároltunk...

 

Kávétartó és adagoló henger

 

Segítőkész volt Schiller úr mindenkihez, időnként kiállt a boltajtóba és a járókelőkkel is el-el beszélgetett. Mindenki ismerte a környéken, nagyon sokan voltak vele barátságban, az úri osztályhoz tartozott. Sokak segítségét igénybe vette, de sokakat segített is kölcsönökkel, tanácsokkal. Lendületes társalgó volt, mindenkihez barátságos tudott lenni. Sokan dolgoztak nála, egyszerre több segédje volt, de gyakran fogadott embereket alkalmi munkákra is. A boltnak szép berendezése volt, csillogó kávétartó henger (csillogóbb, mint amilyenről képet találtam!), üvegezett pultok, elektromos szeletelőgépek és darálók. Gazdag választékkal megpakolva álltak a polcok körben a boltban, a pultok előtt ládákban és zsákokban gyönyörű választék gyümölcsökből, zöldségekből. A bolt mögött titokzatos raktár lapult. Benne bámulatos rendben ládák dobozok és zsákok halmaza sorakozott. Valóságos kincstár volt ez a raktár, élveztem a rendjét, a tisztaságot, a kellemes fűszerillatot. Schiller úr méltán volt büszke az üzletére, gazdagságára. Az ostrom alatt fél lábát elvesztette, de műlábbal is vígan, ugyanúgy élte világfi életét, mint korábban.

 

 

            Bényei            Schiller - Bényei - Hentes - 28-as szatócs - Margit néni - Rövidárus - Festékes

(Reklámhadjáratok - Korrepetáltam)

 

Bényei Sándor a szomszéd utcában, a Kléh István utca elején volt fűszeres, a 26-os sarokházban. Egy kis üzlete volt, egy zsúfolt pincehelyiség. Az üzletben lépni is alig lehetett, a pultok és zsákok miatt középen alig volt hely a vevők számára. Nem emlékszem, hogy raktára volt-e hátrafelé a pincében (egyébként biztosan volt), de nagy választékkal és kiváló árúval várta a vásárlókat. A kicsiny hely ellenére mindene megvolt mégis. Sokszor volt nála reklámkampány, ilyenkor valamilyen új készítményt, vagy egy megszokott, de lanyhuló keresletnek örvendő árut mutattak be. Szerettem ezeket a reklámhadjáratokat, ilyenkor Bényei bácsi mindég valamilyen apróságot, egy füzetet, egy játékot, egy reklámlapot, vagy csecsebecsét adott nekem. Őnála is volt hitelezési rendszer, időről időre mi is igénybevettük ezt a lehetőséget. A Bényei úr üzletvezetési stílusa nem volt olyan nagyvonalú, mint a Schilleré. Bényei egy középkategóriájú kereskedő volt, aki viszont minőségben is, választékban is csak kiváló megoldásokat használt.

 

Bényei vevőnk volt, gyakran dolgoztatott édesapával. Amikor tanítóképzős voltam, a Bényei lányát matematikára korrepetáltam. A lány semmilyen érdeklődést se mutatott a törtek és egyenletek mechanizmusa iránt. A velem csaknem egykorú lány érdeklődését alig tudtam felkelteni, egyszerűen semmilyen odafigyelést nem tudtam ébreszteni. Az igazsághoz tartozik, hogy a pedagógiai módszertanból se volt különösebb elképzelésem. Teljesen ösztönszerűen magyaráztam el a lánynak a megoldások mechanizmusát. Gyakorlatilag én oldottam meg a feladatait, és a lány csak leírta az én megoldásomat. Valamilyen sikere volt azért a foglalkozásoknak, mert Bényeiék roppant hálásak voltak nekem. A lány hirtelen javított matematikából. A korrepetálás honoráriuma egyébként nem pénz volt, hanem egy-egy finom uzsonna: nagy bögre édes kakaóval és lekváros, vagy mézes kaláccsal.

 

 

            Hentes            Schiller - Bényei - Hentes - 28-as szatócs - Margit néni - Rövidárus - Festékes

(Töpörtyű - Lómészárszék - Baromfi - Halhús)

 

A hentesüzlet a 26-os házban, a Kléh István utca sarkánál volt. Laza kapcsolatunk volt a hentessel, de rendszeresen vásároltunk nála. Édesanya csaknem minden étkezéshez, de ünnepnap feltétlen nagy adag húst tálalt. Rendszeresen vettünk töpörtyűt, ám az igazi ünnep a saját töpörtyű sütése volt, amikor nagy tábla zsírszalonnát kockáztunk fel és sütöttünk ki. Édesanya nagyon finomra olvasztotta ki mindég a zsírt. Az igazán finom csemege az volt, amikor időnként kacsát, vagy libát vettünk, mert annak a töpörtyűje különlegesen finom volt, és ilyenkor a máj valamint a liba- vagy kacsazsír is különleges csemege volt. A hentesnél is volt hitelrendszer, de itt csak néha volt hitel igénybevételünk. Nem tudom miért, de a hentessel nem voltunk különösebb barátságban.

 

Nem is ritkán, hanem talán még hetenként is különleges csemege volt számunkra a lókolbász, lóparizer. Ezt nem a hentesünknél, hanem lenn a Vérmezőnél egy speciális lómészárszékben vásároltuk. Ott egy rendszeres piac volt akkoriban fedett árusítóhelyekkel is, meg nyitott térséggel (hétköznap ezen a piactéren nagyokat fociztunk iskola után). A Krisztina körút felől volt egy Budapest Székesfővárosi Lómészárszék, ahol a legkülönbözőbb lóparizerek, lókolbászok, lóhúsok voltak kaphatók. Különösen a lókolbász volt a kedvencünk, zamatos szárazkolbász volt és roppant olcsó. A parizerük is finom volt, kissé édeskés, de nagyon jó ízű. Sajnos a piac a háború után megszűnt, a Gázművek irodaháza, majd később a Novotel szálloda épült a helyére.

 

Előszeretettel ettünk baromfihúst, főleg csirkét. Általában ezt is a piacról hozta édesanyám, de az akkori szokás szerint mindég élőcsirkét vett. Fagyasztott csirke akkor még nem volt, legfeljebb frissen vágott, de édesanya szerette maga vágni -- ez volt az igazán frissen-vágottság. Mindég megilletődve, de természetesnek véve néztem a csirke levágását. Térde közé fogta az állatot, fejét hátrahajtva egy kistálka fölött átvágta a nyakát, és a kifolyó vért abban összegyűjtötte. Finom volt az a levesbe, felkockázva mindenki kapott belőle. A csirke hamar elcsendesedett, és már úszott is a forró vízben. Szüleim később is -- már a Mirelit (vagyis a fagyasztott és félkész baromfi forgalomba hozatala utáni) korszakában -- vagyis jóval a háború után is megtartották ezt a szokásukat. A friss hús szüleim vidéki neveltetése szerint -- és biztosan igazuk volt ebben -- finomabb és egészségesebb, mint az állott, vagy fagyasztott.

 

Hasonló volt a halhússal a helyzet. A legtöbb hentesüzletben állt a kirakatban egy hatalmas, sokszor köbméteresnél is nagyobb akvárium, tele különféle halakkal. Mi gyerekek szerettük nézegetni a kissé zöldes vízben úszkáló, buzgón tátogó, bamba szemmel bámuló szép pontyukat, keszegeket, néha harcsákat, meg még ki tudja hányféle más hala. A medence sarkában vastag sugárban pezsgett a szellőztető légárama. Időnként jött a henteslegény egy nyeles hálóval és némi zavargálás után kihalászta a vevő által kívánt halat. Volt darabolt hal is, de édesanya olyat sohase vett, a halból aztán végképp csak a frissen vágott kellett neki -- ezt a szokást még a Tisza mellől hozta. A hal kivégzése kemény munka volt. Tiltakozott szegény pára a szárazra kerülés ellen, csúszós testével kiugrott édesanya kezéből nem egyszer, pattogva ugrált körbe és csak hosszú üldözés után sikerült ilyenkor újra kézbe keríteni. A kivégzése meglehetősen brutális volt: hatalmas ütést kapott a hal a tarkójára, majd gyorsan levágta a fejét édesanya. Érdekes tapasztalatom volt már akkor, hogy egy ilyen primitív élőlény -- mint amilyennek a hal tűnik -- még darabjaiban is él. A feldarabolt szeletek is a gerinc táján lüktettek, rángatóztak. Édesanya mindég mondta, hogy az az igazi, amikor a szelet kiugrik panírozás után a forró zsírból. A hal agya kicsinyke volt és a gerince vastag. Ezt már gyerekkoromban megtapasztaltam, és jóval később természetes meggyőződés volt a dinoszauruszoknál és a gyíkoknál az agyméret és a gerincméret közti differencia tudomásul vétele.

 

 

            28-as ház szatócsa            Schiller - Bényei - Hentes - 28-as szatócs - Margit néni - Rövidárus - Festékes

 

A 28-as házban egy nagy szatócsüzlet volt, a szatócsé volt a ház is (két lakója volt), a nagy bolthoz óriási raktár csatlakozott benne hatalmas árukészlettel. A szatócs fuvarozott is (hátul az épületben istállója volt), sok segéddel dolgozott, déli gyümölcsöket is árult, de minden drága volt nála. A modora híresen utálatos volt, mindenkivel szemben erőszakosan viselkedett. Nem hitelezett senkinek, nyersen, indulatosan beszélt mindenkivel. Az ostrom alatt megsérült, fél lábát elvesztette. Ezután még durvább, még elviselhetetlenebb lett, a felépülése után rövidesen elhunyt.

 

 

            Margit néni            Schiller - Bényei - Hentes - 28-as szatócs - Margit néni - Rövidárus - Festékes

(Papírüzlet)

 

Volt egy papírüzlet az Ugocsa utcában, mindjárt az utcánknál. Piciny pincehelyiség volt, néhány lépcsőn kellett lemenni. Az üzlet tulajdonosa egy hadiözvegy volt, nagyon kedves középkorú hölgy. Gazdag áruválasztéka volt: vízfestékek, ecsetek, rajzlapok, írópapírok, iskolai füzetek, ceruzák, tollak, rajzeszközök, képeskönyvek. Minden iskolaszeremet őnála vettük meg, nagyon jó ismeretségben voltam Margit nénivel. A zsebpénzemből igen sok kis képet vásároltam. Sokféle képet árult Margit néni. Volt köztük történelmi, földrajzi, természetrajzi. A képek hátán bőséges ismeretet találhattunk. A képeket be lehetett ragasztani kis albumokba, és nagyon sok új ismeretet szerezhettünk így. Szerettem ezeket a kis képeket gyűjteni, és szüleim is helyeselték, sőt támogatták ezt a gyűjtő szenvedélyemet.

 

 

            Rövidárus            Schiller - Bényei - Hentes - 28-as szatócs - Margit néni - Rövidárus - Festékes

(Árulkodás)

 

Rövidáru-üzlet

 

Az Ugocsa utcában, az első házban, csaknem szemben Margit néni papírüzletével volt egy rövidárubolt. A bolt tulajdonosa egy kövér zsidó néni volt. Pár lépcsővel kellett felmenni az üzletébe, mert ott már erősen lejtett lefelé az Ugocsa utca. Cérnákat, tűket, hímző fonalakat, vásznat, meg ilyen varrással, hímzéssel, horgolással, kötéssel kapcsolatos dolgokat árult. Édesanyával nagyon jóban volt, csaknem barátnője volt. Gyakran látogattunk be hozzá, nem csak vásárolni, de beszélgetni, tanácsot kérni tőle. Édesanya sok varrással kapcsolatos dolgot tanult a nála jóval idősebb nénitől. Én nem szerettem különösebben hozzá járni, valahogy nem az én nyelvemen beszélt, bár biztos sokat tanulhattam volna a hímzés terén, ami kiegészítette volna Holczer nagymama tanítását, de ez valahogy nem igen jött össze. Nem tudott gyerekekkel bánni, így velem se értett szót. Még kellemetlenebb emlékem maradt az árulkodásáról. Egy alkalommal az Ugocsa utcában rohangáltunk, játszottunk páran fiúk. Zavarhatta a ricsajunk a nénit, aki engem felismert és megjegyzett, aztán a következő alkalommal bepanaszolt édesanyámnak. Nem kaptam ki, nem is volt az ügy valami főbenjáró bűn, de édesanya megdorgált, és ez nagyon rosszul esett nekem, főképp a rőfös-néni árulkodása. Ezek után még jobban kerültem a néni társaságát. Sokszor vásároltunk nála, de én kerültem a beszélgetést (még lehetőleg a találkozást is) vele. A háborúban ő is eltűnt, lehet hogy ő is Auschwitzban végezte.

 

 

            Festékes            Schiller - Bényei - Hentes - 28-as szatócs - Margit néni - Rövidárus - Festékes

(Karbid - Karbidlámpa - Róbi)

 

Karbidlámpa, karbid és Gregor Róbert

 

Az Ugócsa utcában a Margit néni papirboltja mellett, a szomszéd házban volt a Gregor úr festékes, háztartási eszköz boltja. Ez aztán roppant érdekes bolt volt, sokszor jártam benne. Mint házmestergyerek gyakran kellett tisztítószereket, tisztítóeszközöket, festéket vásárolva szüleimnek segíteni. Szerettem a boltjába menni, élveztem a különböző vegyszerek illatát, a sokféle felhalmozott eszköz látványát, de Gregor urat is szerettem. Sokat mesélt mindenféléről, érdekesen és remek dolgokat mondott, de engem a vegyi dolgokkal kapcsolatos elbeszélései érdekeltek különösebben. Szinte ittam a szavát. Sok vegyszert nála kezdtem vásárolni, amikor a vegyész érdeklődésem kezdett ébredezni. No nem nagy dolgokat vásároltam, csak a zsebpénzem igen kis hányadát költöttem el nála. Egy alkalommal vettem nála pár deka karbidot, amit akkoriban az úgy nevezett karbidlámpában használtak, acetilén gázt fejlesztettek belőle, vizet csepegtetve rá. Én a karbidot pocsolyába dobáltam, és élveztem, amint a fejlődő gáztól a pezsgő mészdarabka a víz felszínén ide-oda szaladgált. Gyakran be be tértem hozzá, kérdezgetve valamiről, de ő is szeretett megszólítani engem -- a tanítóképzővel szemben laktak, és előttünk ment el mindég, amikor a boltjába ment, vagy hazafelé tartott. Vevőnk is volt, de az ostrom után a Róbert fia játszótársam volt és még iskolatárs is, a Képző gyakorlóiskolájába járt. A csapatunk létszáma az ostrom után szépen feldúsult, és a Gregorék két gyereke, fia és kisebb lányuk is aktív tag lett a csapatban, sőt a szülők kérték, hogy a tagságot és a próbákat vegyük komolyan, és segítettek a Róbert nevelésében. A fiú ugyanis egy kissé szeleburdi, nehezen fegyelmezhető gyerek volt, gyakran kellett fegyelmeznem, még a tagságát is felfüggesztettem a rossz osztályzata miatt egy alkalommal. Ekkor az édesanyja szinte sírva könyörgött a fegyelmi büntetés enyhítéséért.

 

            Schiller - Bényei - Hentes - 28-as szatócs - Margit néni - Rövidárus - Festékes

 

(Tartalomjegyzékhez  --  Gyermekkorom  --  Elemista kor)    <<< Vissza <<<   >>> Tovább >>>