Rieth József

Gyermekkorom - Polgáriban, beiskolázás

 

(Tartalomjegyzékhez -- Gyermekkorom  --  Polgárista kor)    >>> Tovább >>>     

 

  Iskolaválasztás - Szegénységünk

 

            Iskolaválasztás            Iskolaválasztás - Szegénységünk

(Ébredező érdeklődés - Elvárás - Gimnázium - Karpaszomány - Doktorátus - Attila utcai polgári)

 

Az elemit ébredező érdeklődéssel fejeztem be. Év végére számtanból is kitűnőre javítottam, a szorgalmam is változóról dicséretesre javult. A javulásban nagy szerepe volt Jancsó tanítóbácsinak, aki a cipész érdeklődésemet megismerve dicsért és bátorított. Világosan látta anyagi helyzetünket, bizonyára vészes lustaságomat is, szerinte jobb ha egy kiváló mesteremberré válok, mintha sok kínlódás árán egy közepes értelmiségivé. Ebben sok igazsága lehetett, mert valóban abban a világban nagyon nehéz lett volna kitörni és osztályt váltani. Sajnos szüleim is csak mérsékelten tudtak volna segíteni nekem a felsőfokú tanulásban. Édesanyám csak a szorgalmamat ösztönözte: tanulni, tanulni -- ez alapelvárás volt részéről -- emellett sokat olvasni, sokféle könyvet, -- mert ez számára is természetes gyakorlat volt. Édesapám csak elvileg támogatta a tanulást, az ő elvárása több segítség lett volna a műhelyben. Mindég mondta: "Tanulj, hogy ember legyen belőled!", de folyamatos készenlétet várt el tőlem, mint inastól. Mindég volt valamilyen feladat, amire azonnal ugranom kellett. Hol valaminek a vásárlása volt a feladat bőröstől, festékestől (benzin, csiszoló vászon, valamilyen vegyszer, stb., stb.), fűszerestől, de nagyon gyakran "liferálás" (valamelyik vevőhöz szaladni cipőért, vagy kész cipővel) volt a feladat. Nehezen tűrte az olvasási szeretetemet, még nehezebben a jegyzetelési készségemet. "Kivágom a sok papírodat és a könyveidet!" -- zsémbelt újra, meg újra. Mindezek ellenére határozottan a tanulás mellett volt, valószínűleg azt hitte, a tudás csak úgy magától jön, és a tudáshoz elegendő az iskolai jó magatartás. Az otthoni tanulást terhes és felesleges időpazarlásnak tartotta.

 

Karpaszomány

 

Szerettük volna, ha a ciszter gimnáziumba megyek az elemi után, de ebből semmi se lett. Édesapám álma szerint az érettségit jó lett volna letenni, hiszen így  a katonaságnál karpaszományos lettem volna és nem egyszerű honvéd. A monarchiától örökölt rendszer szerint ugyanis a középiskolát, vagy főiskolát, egyetemet végzett sorkötelesek tartalékos tiszti képzésre jelentkezhettek és karpaszomány viselésére voltak jogosultak, jelezvén a kiváltságukat. Kiváltságaik közé tartozott hogy jogosultak voltak sajátköltségükön tiszti minőségű de legénységi szabású kamgarn ruházat viselésére. A karpaszomány fegyvernemi színben készült és a zubbony mindkét karjára ék alakban kellett felvarrni. Az újonc kiképzés befejeztével a karpaszományos őrvezető, majd hat hónap után tizedes és szakaszvezető lett, majd zászlósi tanfolyamra mehetett. A tanfolyam sikeres elvégzése után tisztjelölt (zászlós) lett. Aki a képzésben megfelelt de a előléptetésre nem nyílott lehetőség, az hadapród-őrmesteri rendfokozatot viselhetett. Ennél komolyabb álma volt édesapámnak, hogy távlatilag doktorátust szerzek majd, és a cégtáblámon a "Dr. Rieth J. cipészmester, alapítva 1932" felirat fog szerepelni. No a doktorátushoz okvetlen szükséges lett volna az érettségi. Ezért ő is őszintén szerette volna, ha gimnáziumba megyek. Én nem nagyon fogtam fel a különbséget a polgári és gimnázium között. Azt tudtam, hogy a gimnáziumba többnyire úri gyerekek jártak, de a polgáriról nagyon kevés ismeretem volt. A gyakorlatban az elemi iskola 5-8. osztályairól olyan tapasztalatom volt, hogy oda igencsak csekély képességű gyerekek jártak, azonkívül az ottani gyerekek nagyon rossz magatartásúak voltak. Az elemiből szinte semmiféle továbbtanulási lehetőség se adódott. A gimnáziumról szüleim belátták, hogy ott (elég magas) tandíjat kell fizetni, kötelező az egyenruha. Világos volt, hogy nem a mi vagyoni helyzetünkhöz méretezett a gimnázium. Így maradt a polgári.

 

Az Attila utcai iskola

 

Az Attila utcai polgári a Vérmező sarkánál állt, ahol az Attila utca, a Krisztina körút és a Vérmező utca találkozik. Akkoriban fiú és leány polgári volt, két külön iskola. Ma gimnázium, a Kosztolányi Dezső Általános Iskola és Gimnázium van itt, ebben az épületben. Egy új épületszárny is épült hozzá, amely a Körmőczi utcáig nyúlik (a fényképen a sárga vakolt épületrész). Akkoriban a fiú és leánypolgári két külön bejárattal működött (a háború utáni bővítés során ezeket elfalazták), a hosszú folyosók középen hatalmas szárnyas ajtókkal voltak elfelezve. Rövid ideig, másfél évig jártunk ide. A háború hamar elvezényelt minket, hadikórházzá alakult az épület. Maga az iskolakezdés valami újat adott nekem. Észrevettem, hogy nem kisgyerek vagyok már, hanem itt komoly tanulmányokat kezdtem. Minden tantárgyat más tanár tanított, más volt a tanulási stílus is, mint az elemiben. Nagyon nehezen szoktam meg, hogy itt tanáruraknak kell szólítanom a pedagógusokat, és semmiféle tanítóbácsi nincs már. Jó döntése volt Jancsó tanítóúrnak a polgári iskola, tényleg nem tudtam volna a gimnázium hangulatát megszokni, legalább is nagyon nehezen tudtam volna alkalmazkodni a gimnázium légköréhez.

 

 

            Szegénységünk            Iskolaválasztás - Szegénységünk

(Szegénységi bizonyítvány - Jegyrendszer - Adó - Végrehajtó - Foglalás - Konkurencia - Stopli)

 

Élelmiszerjegy

 

Jancsó tanítóúr jól látta, hogy a szüleim nem tudták volna a gimnáziumi költségeimet fedezni. Anyagi helyzetük rohamosan gyengült. Megszületett Laci öcsém, aki hosszú és súlyos betegségei miatt komoly problémákat idézett elő. Sok orvosi vizsgálatra, drága gyógyszerekre volt szükség. A korábban gyakori "szegénységi bizonyítvány" megritkult: egyre több ember vette volna igénybe, és ezért a hivatalos szervek -- kényszerűségből -- megszigorították a kiadás feltételeit. A jegyrendszer miatt az egészséges táplálkozás határán éltünk. Szüleim saját ellátásukat minimalizálták, csakhogy nekünk biztosítsák a szükséges ennivalót. Ráadásul én egyre nagyobb étvággyal eljutottam a kamaszkornak kegyetlen korszakába, amit a jegyelosztás nem vett figyelembe. Sokat ettem volna, tartalmas ételekre lett volna szükségem, de a jegyre nyújtott élelmiszerek mennyisége erre nem volt elegendő, és a társadalomnak (ugyanakkor persze a családunknak is) egyre romló általános anyagi helyzete igencsak nehézzé tették szüleim dolgát. Mindent megtettek szüleim, hogy jóllakjunk és a szükséges tápanyagokat is megkapjuk. Feketézéssel pótolhatták volna ugyan a szükséges ellátást, de ahhoz rengeteg pénzre lett volna szükségük. Lám már megint a pénz... Persze az emberi leleményesség és a szülői gondoskodás sok olyan megoldást kipróbált (és talált), hogy részünkre mindenféle zúgutakon élelmiszert szerezzenek.

 

Édesapa műhelye is egyre nehezebb helyzetbe került. A vevők is megcsappantak, romlott az anyagi helyzetük nekik is. Új cipőt egyre ritkábban készítettünk, a javításokra is egyre satnyább cipőket hoztak. Talpalás helyett foltozásokat csináltunk. A háború előre haladtával az anyagellátás is rohamosan csökkent. A talp anyag már csak jegyre volt kapható, a választéka is csökkent, a minősége is romlott. A vevők közül a kisemberek is egyre gyakrabban kértek hitelt, és az adósságukat egyre nehezebben tudták megfizetni. "Liferálás" helyett egyre gyakrabban kellett "kasszírozásra", hitelbehajtásra mennem. Ez nem volt jó dolog, gyakran gorombán fogadtak a vevők, sokszor dolgavégezetlenül mentem haza (kirúgtak), és akkor otthon kellett hallgatnom a szemrehányást ("Miért nem voltam ügyesebb?", "Miért nem kértem szebben a tartozást?", "Miért hagytam magam elküldeni?", stb., stb.).

 

A terhek is egyre nőttek. Rohamosan nőtt az adó. Mindenre kivetettek adót, és szigorították az adózás feltételeit. Ha a cégtábla két centinél jobban kiállt a fal síkjából, már különadót kellett rá fizetni. A kirakatra is adót vetettek ki. Édesapa korábban se tudta követni és betartani az adózási szabályokat, az új szabályokkal az adóhátralékunk és a végrehajtó (ezzel együtt az elzálogosítás és árverés veszélye) egyre nagyobb kockázat volt számunkra. A befizetés késése után pár nappal megjelent a végrehajtó és egy elöljárósági portásszerűség. A végrehajtó közölte a tényeket (tartozás összege, határidő, elmaradás ténye, stb.) és azt, hogy most ők végrehajtani jöttek. A végrehajtó körülnézett alaposan, kijelentette, hogy mit kíván leni, milyen értékben. Ez az eljárás általában kemény viták kíséretében zajlott. A végrehajtó jelentősen alulértékelte a tárgyakat, kiemelte elhasználtságukat és rossz állapotukat, szüleim nélkülözhetetlennek minősítették a dolgokat, és általában lényegesen értékesebbnek. A "portásszerű" kísérő nem szólt bele a vitába, ő csak a végrehajtó testi védelmét lett volna kénytelen -- szükség esetén -- biztosítani, meg az egész eljárás hivatalos tanúja volt. Maximum az ágy vagy szekrény felnyitásához adott szükség esetén testi erőt. A végén jegyzőkönyv készült és a határozatot átadták édesapámnak: "Itt írja alá!" felszólítással, és már távoztak is. Az adótartozás legtöbbször nem volt túl nagy, általában 8-10 pengős összeg, de a mindennapi kiadások mellett ennek a törlesztése is nehezen volt megvalósítható. Nem emlékszem 20-25 pengősnél nagyobb adótartozásra. A végrehajtónak se volt könnyű dolga, mert ugyan mit is foglaljon le. Bútoraink, ékszereink, vagyontárgyaink nemigen voltak. Lefoglalhatott egy szekrényt, az ágyat, az asztalt. Más értékünk nem igen volt. A műhely berendezéséhez, a szerszámokhoz nem nyúlhattak hozzá, hiszen azzal a munkalehetőséget vonták volna meg édesapámtól, márpedig a cél a törlesztés volt, és sohasem a lehetetlenné tevő büntetés. Ez a foglalás is inkább figyelmeztetés, sürgetés volt. Szüleim mindent meg is próbáltak a gyors törlesztés érdekében, de a gond súlyosan terhelte őket. Határidőre mindég befizették szüleim a kívánt összeget, de akkorra már megint ott tornyosult előttük a késedelmi kamat... Ránk gyermekekre félelmetes volt az egész eljárás. Éreztük a végtelen kiszolgáltatottságot valami láthatatlan hatalom előtt, megtapasztaltuk erős szüleink teljes tehetetlenségét valami nagy erővel szemben, és aggasztott minket az esetleges anyagi veszteség iszonyatos fenyegetése. A súlyos teher általában veszekedést váltott ki szüleim között, ami megint csak erősen próbára tette gyermeki lelkünk épségét. Soha se kerültek a lefoglalt dolgaink elzálogosításra, vagy elárverezésre. Az gyakran megtörtént, hogy -- ha ismerősöktől nem tudtunk kölcsönt kapni -- valamilyen értékesebb tárgy (óra, gyűrű, nyaklánc, fülbevaló, stb.) zálogházba került. Ott is alaposan aláértékelték a dolgokat, keveset adtak értük, de legalább pénzt szereztünk, és néhány hónap fellélegzés következhetett, amíg sikerült a kölcsönt és a kamatait összekuporgatni.

 

Pár száz méteres körzetben hatan voltak cipészek, erős konkurenciát jelentettek egymásnak. Küzdöttek egymás vevőkörének elhódításáért, a környéken épülő új házakba beköltözők megszerzéséért. Édesapa kitűnő munkája ebben nagy segítség volt, tárgyilagosan merem kimondani, versenyképes volt a szomszéd cipészekkel szemben. Ha tudott volna könyvelni, gazdasági tervet készíteni, okos műszaki fejlesztéseket végrehajtani, segédet, vagy segédeket alkalmazni, különösen a 30-as évek közepén hatalmas fejlődést tudott volna produkálni. Így azonban csak a kézügyességére és a munkabírására volt utalva. Egyszer próbált meg segédet alkalmazni, de annak alkalmazása számára megoldhatatlan terhet jelentett. Bejelentési kötelezettségek, adók, műhelyszervezési problémák miatt igen rövid idő alatt fel kellett adnia a próbálkozást. Ráadásul a segéd is ivott, lógott, és még ráadásul rosszul is dolgozott. Németh Kálmán, a tanítómestere sokat segített tanácsokkal de munka ellátással is. Nagyon sok kisebb javítási munkát átadott édesapának, amiket becsületesen fizetett meg. Sokszor szaladtam át a Márvány utcába javítandó cipőkért, és szállítottam vissza a kész munkát. Édesapa gyakran a késő éjszakába nyúlóan is dolgozott, sokszor még vasárnap is, hogy az így felgyarapodott munkákat el tudja időben végezni. Szerencsénkre az egyre nehezebb háborús helyzetet így sikerült szerencsésen  áthidalnunk, komoly betegség, vagy legyengülés, esetleg durva elszegényedés nélkül átvészelni.

 

Notre Dame De Sion

 

Nagy segítség volt számunkra, hogy valamilyen protekció révén kapcsolatba kerültünk a Sas-hegyi Sioni nővérekkel, és a 40-es évektől nekik is dolgozott édesapám. Ez azt jelentette, hogy minden javítást mi csinálhattunk. Ha jól emlékezem, havonta felmentem az intézetbe, és a portásnővértől megkaptam az addig összegyűlt cípőket. Lehoztam, édesapa kijavította, aztán néhány nap múlva visszavittem. Nem sok munkát adtak a nővérek. A növendékeknek még ritkábban szorult javításra cipőjük, de azért mindég volt egy-két hibás lábbeli. A kész munkát a főnökasszony fizette ki, míg őt előkerítették, én a portán kellett, hogy várjak. Tetszett nekem a nagy előcsarnok előkelő szépsége, az időnként csendben elsuhanó nővérek látványa, a csendből áradó áhítat.

 

Stoplis futballcipő

 

Volt példa arra is, hogy konkurens cipész segített édesapámon. A képző mellett, a Borhy Sándor utcában volt egy cipész, aki a Süss-gyár futballcsapatának dolgozott, a futball cipőket javította, főképp stoplizta. Akkoriban a stopli köralakú talpbőr darabokból készült. Ezek a kis tárcsák egymásra szögezve lettek gyűszű nagyságú bütykökké, stoplikká. Ezeket a stoplikat kellett a cipők megfelelő helyére szögezni. A stoplik gyakran tönkrementek, egy-egy rosszul sikerült rúgásnál a talaj letépte a stoplit, de a sok futkosás, hirtelen irányváltás is óriási igénybevételt jelentett a szöggel rögzített stoplinak. A sok javítást nem győzte egyedül a mester. Megkérte tehát édesapát, vegyen át a munkákból. Sok zsák cipő fordult meg így nálunk. A zsákokat én hoztam-vittem a két műhely között. Néhány éven keresztül végezte édesapa ezt a tevékenységet, aztán a futballcsapat megszűnése miatt a javítási lehetőség is véget ért. Ha nem is hozott sok pénzt ez a munka, de jól jött a kevés fizetség is, segített valamennyit anyagi helyzetünkön. Ma már a futballcipők felcsavarozható stoplikkal vannak gyártva, így a stoplizás ma már szerelői munkává vált.

 

A nehéz anyagi helyzetünk dacára is szüleink minden szükségeset megszereztek nekünk. De időről időre előjöttek anyagi gondok, az ezzel együtt járó feszültségek, gyakran veszekedések.

 

            Iskolaválasztás - Szegénységünk

(Tartalomjegyzékhez -- Gyermekkorom  --  Polgárista kor)    >>> Tovább >>>