Rieth József

Gyermekkorom - Ostrom, Karácsony

(Tartalomjegyzékhez -- Gyermekkorom  --  Ostromélmények)    <<< Vissza  Tovább >>>    

            Kémia labor (1944)           Kémia labor - Belövések - Szél Kálmán tér - Nyilas veszély

 

1944. Karácsonya az egyik legemlékezetesebb és az egyik legboldogabb Szentestém volt. Ott áltunk a kicsiny karácsonyfa alatt, remegő szívvel énekeltük a "Mennyből az angyalt" és én talán még remegőbb szívvel nézegettem a különböző csomagokat, melyek az ajándékokat rejtették. Melyik lehet a húgomé, melyik az öcsémé és főleg melyik lehet az enyém. A kicsiny karácsonyfa dacára megtermett dobozok, kissebb-nagyobb, szalaggal átkötött csomagok sora volt a fa alá halmozva. Én egy kémiai kísérletező szekrényt szerettem volna, de már a kérést is remegve fogalmaztam meg édesanyámnak karácsony előtt, mert a legkissebb készlet is olyan sokba került a Jankovics-bolt árjegyzéke szerint, ami szerintem  -- a mi anyagi helyzetünkben -- megengedhetetlen lenne. El sem tudtam képzelni, hogy szerény álmomat édesanya ugyan mivel fogja kiváltani. Remegve a kíváncsiságtól kezdtem bontogatni a feltünően nagyméretű és szögletes csomagot. A meglepetéstől sírva fakadtam: a legnagyobb (és ebből következőleg a legdrágább) kisérletező készlet doboza terpeszkedett előttem. Hosszan zokogtunk a meghatódottságtól -- egymás nyakába borulva -- édesanyámmal. Édesapáék (húgommal és öcsémmel) némán álltak mögöttünk, ez a mély érzelmi kitörésem bizonyára őket is nagyon meghatotta. Csak lassan nyugodtunk meg és tértünk vissza a közös ünnepléshez. Kaptam más ajándékokat is (harisnya, sál, könyv, déligyümölcs, meg még magam se tudom, mi minden), de számomra a kémiai szekrény volt ennek az Estének az "ajándéka".

 

 

Édesanya az utolsó darabot vette meg. Kedvezményes áron kapta (és talán még le is alkudott valamennyit abból az árból is), mert a karácsonyi vásárban már mindent kiárusított Jankovics úr. Hiányos volt a doboz már a vásárlás előtt, néhány dolgot ugyanis korábban garanciális okok miatt Jankovics úr más vevőknek kiemelt belőle, de édesanyának azonnal pótolta (persze megint más készletből), így aztán teljes értékű szekrényt kaptam (talán még teljesebb értékűt, mert például a spiritusz lámpám egy szuper darab volt, sokkal jobb, mint az eredeti, amelyik csak kanócos lett volna). Boldogan vettem birtokba ezt a nagy kincset. Szent igéretet tettem, hogy nagyon meg fogom becsülni, jól fogok tanulni, hogy jó gyerek leszek -- vagyis mindent, amit ilyenkor ígérni lehet. De ez az ígéretem tényleg őszinte volt. Igyekeztem is betartani! Igaz, hogy a háború napokon belül a nyakunkba szakadt, de a felfordult világban -- és utána is -- nagyon igyekeztem tartani magam a nagyfiús elhatározásomhoz. Könnyű volt ilyen elhatározásokat tennem, mert ekkor már rákaptam a tudományok ízére, megszerettem az ismeretgyűjtés szenvedélyét, szenvedélyesen olvastam, tanultam. (Meg kell említenem, hogy szüleim mindég mindent megtettek, hogy számunkra a legjobbat szerezzék be, akkor is, ha ez árban nagyon megterhelő volt számukra!)

 

Persze ekkor még az ismereteim harmat gyengék voltak. Kevés kémiai ismeretem volt, de a kisérletezés nagyon izgatott. Gyorsan elvégeztem jópár kisérletet a doboz használati utasítása nyomán, de azok nem elégítettek ki. Az hogy valami elszíneződik, hogy valami pelyhesen kiválik, hogy valami feloldódik az érdekes dolog, de miért történnek ezek? És azok egyáltalán mire jók? Valahogy többre vágytam... És akkor -- pár nap után -- elkezdtem önálló kisérleteket kitalálni. Élveztem, hogy egyik-másik só, vagy vegyszer melegítéskor megolvad. Megpróbáltam mindenfélét megolvasztani. Remek játék volt.

 

Aztán egyszercsak kevéske salétromot és ként összekeverve tettem a kémcsőbe olvasztani. Melegítettem és valami furcsa történt. Elindult az olvadás, egy világosbarna folyadékcsepp ült a kémcső alján, aztán váratlanul mozgásba lendült a csepp és valami füstszerűséggel telt meg a kémcső. Első pillanatban mintha egy spirális füstcsík szökött volna elő az olvadékból, de pillanat alatt tele lett a cső füsttel és hangos pukkanással minden eltünt előlem. Csak a kémcsőtartó és benne egy néhány centis próbacső darab maradt a kezemben. Még a spirituszégőt is eloltotta a robbanás, na és az egész helyiség megtelt valami förtelmes füsttel, bűzzel. Édesapám kétségbeesve rohant be, szídott mint a bokrot... De ő nem tudta, hogy a fia felfedezte a puskaport. Akkor még én se!... Most már boldogan adok hálát a Jóistennek, hogy a szememnek nem esett baja.

 

 

           Széll Kálmán tér                  Kémia labor - Belövések - Szél Kálmán tér - Nyilas veszély

 

Karácsony után, december 28-án édesanyámmal elmentünk anyagért a Keleti Károly utcába. Ekkoriban a talpbőrt már jegyre adták, és csak bizonyos napokon lehetett megvásárolni. Ennek ideje volt 28-ika. Mellékutcákon mentünk, nehogy barikádépítéshez befogjanak engem is, ekkor már ugyanis mindenfelé tankakadályokat, tüzérségi vagy gyalogsági lőállásokat építettek, és erre a munkára erőszakkal is befogtak járókelőket, ha szükségét érezték. Az utcákon villamosok álltak, vezetékeik már leszakadtak. A Böszörményi út elején, az Istenhegyi út felé irányozva egy ágyúüteg volt felállítva, teljes készültségben. A Széna-téren a Városmajor felé irányozva gépágyúüteg volt szintén felállítva teljes készültségben. Az Öreg János kórház mögött egy munkaszolgálatos osztag feküdt. Légnyomás ölte meg őket, miközben teljes poggyászukkal vonultak valahova a Széna tér irányába. Orrukon, fülükön folyt a vér. Kellemetlen volt nézni. Számomra ez már ismert kép volt, mert két nappal korábban a Pálya utcában láttam már egy ottani belövés áldozatait.

 

Régi János kórház

 

Dolgavégezetlenül fordultunk vissza, a Keleti Károly utcában a bőrös zárva volt, számukra már ostromállapot volt. Anyagot tehát nem kaptunk. Visszafelé a Széna térnél a munkaszolgálatosok mellett elhaladva -- édesanyám biztatására -- imádkoztam és tisztelegtem. Hazafelé a Széll Kálmán téren mentünk keresztül, mindenfelé belövések nyomai voltak láthatók. A villamos vezetékek leszakadva lógtak. Az alagut előtt egy döglött lovat és abortált csikóját láttuk. A vérmező sarkán levő korábbi hadizsákmány kiállítás tankjait és ágyúit -- amelyeken egykor remekül eljátszottunk -- egy tankcsapdába ásták be ott a sarkon.

 

 

            Nyilas veszély                 Kémia labor - Belövések - Szél Kálmán tér - Nyilas veszély

 

A Déli vasútnál egy nagy csemegekereskedést ürítettek ki a nyilasok. A karszalagjukról világos volt ez, az üzlet pedig egy zsidó hátrahagyott boltja volt. Markos emberek hordták ki a csomagokat, ládákat és rakták fel egy teherautóra. Az emberek dermedten álltak és néztek. Amikor odaértünk pár pillanatig mi is megálltunk, de aztán az áramló emberekkel mi is tovább indultunk hazafelé. Egy mellettünk haladó nő botránkozva azt mondta édesanyának félhangosan: "Ezt is elrabolják." Azzal a nő már tovább is sietett. Édesanyám viszont nem tudta megállni, hogy utánna ne szóljon: "Mér' talán a csőcselék rabolja el?" -- mondta hangosan. Egy közelben haladó férfi meghallotta édesanyám szavait, de rosszul értette. Odaugrott hozzánk. "Nyilas csőcselék? ... Maga mondta ezt? -- kiáltott rá édesanyámra. Édesanyám próbálta megmagyarázni a helyzetet, de a férfi csak egyre hangosabban ismételte vallató kérdéseit. Látva, hogy a férfi elvakult, édesanyám is indulatba jött, és csak annyit mondott: "Én!" A dühös ember ekkor rákiáltott édesanyára: "Ezt még megbánja!!!" Ezzel előre sietett, közben dühösen hátra-hátra nézett, hogy jól emlékezetébe véssen minket.

 

ártszolgálatosok

 

Veszélyesnek éreztük a helyzetett. Ha ez az izgága alak ránk szabadít egy nyilas járőrt, lehet, hogy ott az utcán agyonlövik édesanyát. Ilyesmiről már sok rémhír terjengett (rögtönitélés, felkoncolás, terror, stb.), meg aztán percekkel korábban jöttünk el a halott munkaszolgálatosok mellett és a halál hangulata még élénken élt bennünk. Nekivadult, fanatikus emberekből nem kérünk. A Préda pék boltjával szemben mi hirtelen visszafordultunk és a sok erre járó ember közt visszafelé siettünk. A Nagyenyed utcára hirtelen befordultunk és sietve a Böszörményi út elején levő ismerős  bőrőshöz bemenekültünk. Édesanyám még látta, hogy a férfi egy járőrrel a Királyhágó utcánál kivágtak, de szerencsére nem vettek észre. Éppen időben értünk a bolthoz. Megmenekültünk. Édesanya nagyon ideges volt, a kereskedő és az ottlevő szegőnő csak nehezen tudta megnyugtatni. Leültették, vizet adtak neki, még a rólót is lehúzta a bőrős. Lassan lecsillapodott, elmesélte, hogy' kerültünk mi ilyen zavaros pillanatokban a Déli pályaudvarhoz. Megtudtuk, hogy teljesen értelmetlenül cselekedtünk, amikor ilyen útra indultunk. Ekkor már hol itt, hol ott csapott be egy-egy eltévedt (vagy tán célzottan kilőtt) gránát. Bár ezt még senki se mondta ki, de Budapest körül volt zárva, az ostromlók és védők már felsorakoztak, az óvatosabb kereskedők már ki se nyitottak. Mi pedig tanuljuk meg, hogy a véleményünket ne fejtsük ki idegenek előtt. Felfordult a világ...

 

 

            Belövések                 Kémia labor - Belövések - Szél Kálmán tér - Nyilas veszély

 

Mialatt mi december 28-án ismerkedtünk az ostromra készülő Budával, a Muhrékhoz -- akik a másik, a "/b" lépcsőházban laktak -- belőttek. A Muhrék Zsuzsi lánya éppen a fürdőszobában tartózkodott, amikor egy célttévesztett gépágyú lövedék pont oda talált be. Zsuzsi több helyen megsérült, repeszek érték, sőt egyik szemét el is vesztette, állapota súlyos volt. Ugyanakkor egy másik lakás, a Tóth Laciéké is hasonló (gépágyú) belövést kapott, de ott szerencsére senki sem sérült meg. Mikor hazaértünk, hallottuk meg a belövések hírét, és hogy a Muhr Zsuzsit a házmesterné fia, a Valér, meg a Mohos Gábor (akik felettünk laktak) vitték el a kórházba. Sokan elkezdtek az óvóhelyre költözködni, és ezt nekünk is ajánlotta a légóparancsnok, de mi még nem nagyon készülődtünk.

 

December 29. volt. Karácsony utáni békés napnak indult. A család a lakásban foglalatoskodott. Én leültem édesapám panglijához, nekifogtam a kísérletezéshez. A karácsonyi ajándékba kapott kémiai kísérletező szekrénnyel játszottam. Kezdtem volna kikészíteni a szükséges dolgokat. Éles sivításra és azonnali heves robbanásra kaptam fel a fejem. Évtizedek múltán is magam előtt látom az üzletajtó üvegjeinek ezer darabban való berobbanását. Még magamhoz sem tértem amikor a ház közelében még jó néhány hasonló robbanás történt. Édesapám gyors reflexszel rohant előre, feltépte az ajtót, a felkapott székről félig lerántotta a rolót. Ekkor újabb robbanás történt. Édesapám visszahőkölt és leugrott a székről,  a rolót repeszek lyuggatták ki néhány helyen. Újból nekiugrott a félig lehúzott rólónak, teljesen lehúzta, kulcsra zárta. Engem is hátra parancsolt a helység hátsó részébe. Szerencsénkre több belövés akkor nem történt, de boldogok voltunk, hogy se nekem, se édesapának, se a hátul tartózkodó családnak nem történt bajunk. Így estünk át a tűzkeresztségen. Később nagy örömmel tapasztaltuk, hogy bár a rólót több repesz lyukasztotta át, egy még a panglit is eltalálta, mi azonban sértetlenek maradtunk.

 

Eldöntöttük, az ajánlásnak megfelelően levonulunk az óvóhelyre lakni. Kikaptunk az óvóhely parancsnoktól, hogy ilyen sokára jött meg az eszünk. Persze mások is csak most szedelőzködtek. Mire összepakoltunk és lementünk a pincébe, már csaknem az egész ház elszállásolta magát. Sok vita volt, ki-hol szeretne elhelyezkedni és mekkora helyen. A mi családunkkal is probléma volt, mert mi korábban az egyik előtérben egy padon tartózkodtunk a légiriadók rövid időszakában, de most több napra kellett berendezkedni, várhatóan éjjel-nappal az óvóhely lesz a tartós kényszerlakhelyünk, nekünk is a nagy óvóhelyre kell betelepülnünk. Némi veszekedés után eldőlt, hogy hol kapjunk helyet, sikerült elhelyeznünk egy ágyat (ötünknek!), nagy nehezen szorítottak ennyi helyet. Eleinte nem maradtunk állandóan odalenn, főzni, enni, még fel-fel jártunk, sőt a szűkös óvóhelyi helyünk miatt édesapával kettesben egy ideig éjjelente aludni is felmentünk a műhelylakásunkba.

 

Óvóhely

 

Édesanyám az üzlet hátsó részében szokott főzni. Enni eleinte feljártunk az üzletbe. Aztán észrevettük, hogy amikor égett a tűz nálunk, a belövések a közelünkben kezdenek becsapódni, egyébként ugyanis általában a lövedékek a ház felett süvítettek. Valószínűleg a kémény füstje a tüzéreknek azt mutatta, hogy itt élet van, amit meg kell zavarni, hiszen a város ellenállásának a megtörése volt a céljuk. Egyik ebédnél -- édesanyámmal ketten voltunk fenn -- a ház hátsó része több belövést is kapott. Aztán a homlokzaton is találatot kaptunk, a lehulló törmelék az üzlet elé hullott, zörögtek a rolón az omladékok. Mi nem nagyon zavartattuk magunkat az étkezésben -- némi megszokással már a hátunk mögött -- meg-meg rezzenve fogadtuk a robbanásokat. Ezután egy belövés nagy légnyomása beszakította a lépcsőházi ajtónkat. Édesanyám biztatására kiugrottam a lépcsőházba, hogy az óvóhelyre szaladjak, ő a nyomomban. Alig értünk fel a lépcsőn, amikor éktelen sivítás  és hatalmas robbanás hallatszott az udvar felől. Édesanyám a lépcsőház fordulójának szögletébe rántott. A belövés a második emeleten az Ákos-lakás nagyszobáját érte. A nagyszobának csaknem a egész udvari falát kitépte. Füst, por, repesz, törmelék lepett el mindent, nemcsak az udvart, de a lépcsőházat is. Még egy hasonló belövés történt, az valamivel távolabb, mi kétségbeesve lapultunk a sarokban, édesanyám saját testével igyekezett fedezni engem. Szerencsénkre se repesz, se légnyomás nem ért minket. Talán percekig lapulhattunk szótlanul, de több lövés nem érte a házat. Kis idő múlva magunkhoz tértünk és a füstön, poron át, az udvart borító omladékokon botladozva az óvóhely ajtóhoz rohantunk, dörömböltünk. Nem akartak először beengedni az óvóhelyre, nem hallották két ajtón keresztül a zörgetésünket. Végül észrevettek az óvóhelyről és beengedtek minket. Beláttuk a veszélyt, amit szerencsésen megúsztunk, de a légóparancsnok utasítása szerint (is) ettől kezdve az óvóhelyen étkeztünk.

 

                  Kémia labor - Belövések - Szél Kálmán tér - Nyilas veszély

(Tartalomjegyzékhez -- Gyermekkorom  --  Ostromélmények)    <<< Vissza  Tovább >>>