Rieth József

Gyermekkorom - Ostrom, újrakezdés

 

(Tartalomjegyzékhez -- Gyermekkorom  --  Ostromélmények)    <<< Vissza  Tovább >>>    

 

          Új életet kezdtünk             Új élet - Infláció - Romeltakarítás - Terror - Romjaink - Csirke savval - Weiss-lányok - Lakásunk

 

Az ostrom végetért, mink maradt, hogyan tovább, lehet-e felejteni -- ezek az érzések lappangtak bennünk. Két közvetlen halottunk volt a házban az ostrom alatt és két súlyos sebesültünk. Egy lakónk, egy idős néni valószínűleg éhen halt. A szekrényéből tákoltak neki koporsót. (Napokig feküdt a kapu alatt letakarva. Már oszlásnak indult. A bűzétől csaknem megfulladtam az üzletünkben keresgélés közben). Egy másik lakó néninek -- puszta ijesztésképpen, viccből -- a fejére ejtettek a gyerekek egy gépágyú hüvelyt, (csak eléje akarták ejteni az erkélyről, de elszámították, a néni gyorsabban haladt) ő is meghalt. Mindkettőt a kertünkben temették el. A vitaminhiány és a piszok miatt járványos lett a sebes bőrkiütés -- minket csak ez veszélyeztetett a nagy háborús veszedelem után.

 

Megkezdődtek a közmunkák. Mindenki igyekezett keresni az ismerőseit, rokonait és megpróbált magáról, családjáról hírt adni. Lassan az emberek fel-fel jöttek az óvóhelyről, kimerészkedtek a városba. Próbálta mindenki a munkahelyét felkeresni, bár ez elég kockázatos volt. Közlekedési eszközök nem jártak, mindenfelé omlásveszély és fel nem robbant lőszer leselkedett. Ezenkívül az oroszok is és az általuk újraélesztett önkormányzatok is meglehetősen erőszakos módon gyakran összefogdostak embereket közmunkára: romeltakarítás, dögtemetés, stb. Csaknem mindenki valamilyen karszalagot hordott, ezzel demonstrálva, hogy valamilyen fontos feladata van: egészségügyi, rendész, műszaki irányító, meg még ki tudja mi mindenféle főmegbízott, nélkülözhetetlen ember. Így próbálták sokan magukat a közmunkák alól kimenteni. Az emberek a legkülönfélébb holmikkal elindultak a környékbeli falvakba batyuzni. Az utcán is próbálták az emberek árulni a megmaradt, vagy gyakran csak "szerzett" holmijaikat (sokszor ezek rablott, zabrált holmik voltak). Sok kis kézikocsi tűnt fel az utcákon (babakocsi, húzós-, tolós-taliga). Ezekkel sok mindent lehetett begyűjteni, szállítani, keresni. Aki akkoriban az utcára lépett, nem cél nélkül tette, hanem talált valamit, vitt magával valamit, keresett valamit.

 

Karszalag -- Utazás vonaton és vicinálison (Helyiérdekű vasúton) -- Utcakép kiskocsis szállítással

 

A férfiakat eleinte el-el vitték sáncot ásni a budai hegyekbe, sőt Bicskére is, mert a németek a Dunántúlon újra meg újra hevesen támadtak, bár egyre sikertelenebbül. Ezek a dunántúli német akciók kezdetben a körülzárt város utánpótlását próbálták szolgálni, de se az utánpótlás, se Budapest visszafoglalása, se a hatékony ellentámadásuk nem sikerült. Ezek a "hadműveleti közmunkák" nagyon izgalmas begyűjtések voltak a felnőttek részére (mert mindég megvolt az a veszélye, hogy néhány éves oroszországi "malenkij robotban" folytatódnak, amint ezt láthattuk a rendszeresen vonuló, végtelenül hosszú, fegyveresen kisért ötös soroknál.), de általában valamilyen élelemmel tértek haza ezekről a munkáról a férfiak. Édesapa és a férfiak a házból a közeli orosz pékségben dolgoztak, ezt a munkát gazdagon honorálták az oroszok: naponta kenyeret, lisztet, burgonyát biztosított nekünk.

 

Közmunka-igazolvány -- Malenkij robotra vonulók -- Romeltakarítás vállalatnál -- Újjáépítéshez tégla mentése

 

A város teljesen megbénult a felrobbantott hidak miatt. Elsőnek a Ferenc József hidat lehetett használhatóvá tenni. Az oroszok uszályokra épített gerendaépítménnyel ideiglenesen összeállították ezt a legrövidebb hidat és már át lehetett menni a Duna felett. Aztán hamarosan elkészült a Margit-hidat helyettesítő "Manci-híd", és az Erzsébet-hídnál a "Böske-híd". Nagyon kockázatos volt a hidakon átmenni, mert a hídfőknél igazoltatás volt, a gyanusnak talált személyeket félreállították és a hírek szerint valamelyik menetoszlopban találhatták magukat, gyarapítva a kényszermunkára (malenkij rabót) hajtott sokezres tömeget.

 

Ferenc József híd -- A Manci-híd budai és pesti szakasza -- A Böske-híd

 

Az élelmiszerek az első hónapokban hiányoztak Budapesten. Se szállítás, se kereskedelem, se pénz nem volt kezdetben. Az emberek próbáltak batyuzással élelmet szerezni. Ez a gyakorlat a vidékiekkel folytatott cserekereskedelem volt. A köznyelv csak "csencsölésnek" nevezte. Batyuban vitték az értéktárgyakat falura és batyuban hozták vissza a kapott élelmiszert. Az áruhiány miatt tombolt a feketézés. Édesapámmal mi is többször voltunk Budakeszin, élelmiszert szerezni (de nem csencsöltünk!). A mi családunk nem éhezett: édesapa a pékségből elegendő élelmet kapott, és a budakeszi családi segítség is segített a változatos étkezésben. Az ostromi időszakból maradt még kellő mennyiségű disznó és lóhús, ez is segítette étkezésünk stabilitását.

 

A legnagyobb harcok közepette a köz- és vagyonbiztonság megszűnt. Most az újrakezdés időszakában az elvárható rend nehezen állt helyre. Éjszakánként vetkőztetések, gyilkosságok, erőszakoskodások voltak a sötét utcákon. Nappal is gyakorta lehetett látni az utcán rendőröket, akik elfogtak valakit és magukkal hurcolták a rendőrségre. Rémisztő dolgokat meséltek a rendőrségen történt kínzásokról, verésekről, vallatásokról. Magam is láttam egy ilyen embert, akit úgy húztak a földön a rendőrök, mint egy zsákot és az sírva, jajgatva könyörgött hogy engedjék el. Eszük ágában se volt elengedni. A járókelők dermedten, szótlanul nézték az eseményt, valószínűleg csak otthon, zárt ajtók mögött suttogták el a véleményüket. Az emberek nagyon féltek... Egyébként mindenki rabolt: amit látott, azt elvitte, talált tárgyként kezelte. Lehet, hogy valamire jó lesz, de az is lehet, hogy a cserepiacon valami szükséges, hasznos dologra tudja cserélni. Erre a "minden mozdíthatót elvinni" gyakorlatra az oroszoktól megtanultuk a "zabrál" kifejezést. Az akkori erkölcsi gyakorlat szerint ezt nem éreztük lopásnak. Amit az ember a romok közül kihúzott, vagy a roncsok közül felemelt, az talált tárgy volt (és lehet, hogy tényleg nem élt már a tulajdonosa, vagy messze nyugaton, esetleg keleten várta, hogy évek múlva esetleg visszatérhet). A jogos tulajdonosok is sok mindent feleslegesként közprédára hagytak, mert például egy leomlott ház romjait kilátástalan dolognak látszott eltakarítani, és az esetleg kimentett holmit ugyan hol tudná az újjáépítésig raktározni. Az átélt borzalmak után nagyfokú letargia uralkodott az embereken...

 

Az is általános volt, hogy sebesülteket látott az ember: hatalmas kötések, mankón bicegés, felkötött és gipszelt karok. Láttam egy embert, az egyik bepólyált kezét a másikkal tartva, sírva ment és jajgatott: "Jaj a kezem!" Mondták, hogy ha valakinek nem jött le az újjáról a gyűrűje, az oroszok egyszerűen levágták az újját, és így vették el gyűrűjét. Édesapa ezt a hírt (vagy állhírt!?) hallva a háromszögletű reszelőjével vágta át és úgy feszítette le újjáról a karikagyűrűjét. Az első hetekben sok emberi és állati csonkot lehetett látni. Egy alkalommal én is találtam egy lábfejet, amit a boka fölött vágott le a robbanás. A tulajdonosa valahol a közelbenlehetett az akna áldozata.

 

 

            Infláció            Új élet - Infláció - Romeltakarítás - Terror - Romjaink - Csirke savval - Weiss-lányok - Lakásunk

 

"1945-ben az országban káosz uralkodott. A pengő gyorsan vesztett értékéből, 1945. december 19-én lebélyegzéssel, további 25 százalékkal. 1946 januárjában „új" pénz, az adópengő (AP) jelent meg, júniusra, a világtörténelem legnagyobb mértékű inflációja során a pengő teljesen elértéktelenedett. A lakosság gyakorlatilag minden „pénzét" elveszítette, a pengőkövetelések és (néhány órán belül) a munkabérek is elértéktelenedtek. A makrogazdasági folyamatok alakítása szempontjából azonban a kialakult helyzet valamelyest segítette is a stabilizációt 1946. június 23-tól már csak az adópengö funkcionált pénzként, bár gyorsan inflálódott. Az átmenet, a stabilizáció azonban ezen keresztül valósult meg. A pengő és adópengö viszonyát, illetve értékvesztését a következő adatok jelzik. Egy adópengő értéke pengőben kifejezve:

                 1946.január 1.                                                    1

                 1946. április 1.                                                 44

                 1946. május 1.                                               630

                 1946. júniusi.                                           160 000

                 1946. július 1.                                 7 500 000 000 (7,5*109)

                 1946. július 31.      2 000 000 000 000 000 000 000 (2*1021)

 

Magyarország a második világháború végén fél éven át hadszíntér volt. A harcok 1945 áprilisában fejeződtek be. A háború, de különösen az aktív katonai tevékenység nagy anyagi veszteséggel, pusztítással járt. Az ország romokban hevert. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) számításai, becslései szerint a nemzeti vagyon több mint 40 százalékát hurcolták el a harcoló csapatok, illetve pusztult el a háborús tevékenységek következtében. Az 1945-46. évi nemzeti jövedelem az 1938-39. évinek kevesebb, mint felét tette ki. Leginkább az ipar, a közlekedés, az infrastruktúra, az épület- és lakásállomány károsodott. Az újjáépítés, a termelés beindítása, az infrastruktúra (részleges) helyreállítása, a jóvátételi kötelezettségek teljesítése óriási erőfeszítéseket igényelt. A mezőgazdaság azonban viszonylag jobb helyzetben volt." (Statisztikai Szemle)

 

A pénz értéke rohamosan csökkent, az árak általában egy nap alatt megkétszereződtek. Az árakat szorzószámokkal számolták ki, de az is folyamatosan változott. Az élelmiszerek és közfogyasztási cikkek árainak szorzóit naponta növelték, a többi fogyasztási cíkkek szorzói ezt a növekedést több nap késéssel követték. A szolgáltatások árai (pl. édesapa javítási árai) gyakorlatilag az élelmiszerárak szorzóit követték, de alku tárgyát képezték. Az oroszok -- még a Budapestkörnyéki harcok előtt -- hadipénzt nyomtattak az összeomlott magyar gazdaság életbentartására..

 

A Vöröshadsereg hadipénzei

 

Az oroszok hadipénzét -- muszájból is -- mindenki elfogadta, de szükség is volt rá, mert valahogy a gyér kereskedelemben és szolgáltatás szerkezetben csak a csere rendszere nem volt elegendő. A hadipénz mellett a korábbról forgalomban levő hivatalos fém és papír pengő is szerepelt, és gyakorlatilag csak akkor került ki a mindennapi forgalomból -- addigra már nagyon gyűrötté, kopottá és piszkossá vált az ideiglenes hadipénz -- amikor az infláció miatt az ezer- és tízezerpengős árak miatt a gyakorlati életben használhatatlanná vált és egyre nagyobb címletű bankjegyeket kellett nyomtatni. A címletek növekedése nyomán megjelentek a Milpengők (milliárd = ezermillió pengő), majd a Bilpengők (billiárd pengő). A fizetéskor az emberek kötegekben számolták ki a szükséges bankjegyeket.

 

Inflációs papírpénzek és adópengő. -- Az elértéktelenedett pénz kötegeit szemétként dobták ki.

 

A világtörténelem legsúlyosabb inflációja zúdult 1945-46-ban az országra: bő egy év alatt az akkori hivatalos pénzünk, a pengő értéke 41 900 000 000 000 000-od, azaz 41,9 trilliomod részére csökkent ("trillió pengő"). Ez napi átlagban 207 százalékos pénzromlást jelentett. Sokféle kisérletet tettek a pénzügyi stabilitás helyreállítására. Ennek egyik próbálkozása volt az "Adópengő" bevezetése, de a stabilitási kisérletek sorra kudarcot vallottak, még csak az infláció lassítását sem tudták elérni. Végül 1946. augusztus elsején -- a stabilitás feltételeinek biztosításával -- bevezették a "Forintot" és ez már stabil pénznek bizonyult. "Az infláció mértékét érzékelteti a kenyér árának alakulása: 1 kilogramm kenyér ára 1945 augusztusában 6 pengő, októberben 27, novemberben a hó elején 80, a végén 135, december első felében 310, második felében 550, 1946 januárjában hó elején 700, a végén 7000, május elején 8 000 000, a végén 360 000 000, júniusban 5 850 000 000 pengő volt."

 

 

            Romeltakarítás           Új élet - Infláció - Romeltakarítás - Terror - Romjaink - Csirke savval - Weiss-lányok - Lakásunk

 

A romok, roncsok közül sok érték került elő. Ha az utcán járt az ember, mindenütt omladék és roncs között kellett botorkálni. A porból és omladékból bútormaradványok, használati tárgyak kandikáltak elő, sokszor figyelemre méltó dolgok: könyvek, rádiómaradványok, edények, dísztárgyak, ruházati dolgok. Ahogy a robbanások széttépték az épületeket, a légnyomás sok mindenfélét kivágott az utcára, udvarra, amikor pedig valahol omlás keletkezett, merő véletlen volt, mi az, ami a romok alá került és mi az, ami csúszott a közfalakkal és a menyezet romjaival. Sok könyvet szereztem így a porból, sárból. A Délivasút roncs vonataiból is sok mindent kiszedtünk. A pályaudvar teljesen elhagyott volt, a feltépett sineken rommá lőtt és felfordult vasúti kocsik, vagonok és mozdonyok álltak. A raktárak szintén rommá lőve, gazdátlanul álltak. Üresek voltak, csak elvétve volt bennük néhány eldobott holmi. A rossz mozdonyokat előszeretettel kutatgattuk, képzeletben masinisztát játszottunk, tekergettük a tekerhető szerelvényeket, a különböző karokat állítgattuk és -- naná -- szerelgettük, ami szerelhető volt. A raktárokba is bejárogattunk és én roncs órákat, óraalkatrészeket, meg ejtőernyő zsinórokat hoztam el, zabráltam.

 

Aránylag hamar elkezdődött a helyreállítás. Az omladékokat a házak tövéhez lapátolták, így lehetővé vált a "biztonságos" közlekedés, legalább is nem kellett omladékok és roncsok között botorkálni. Megkezdődött az omladékok elszállítása. A használható téglákat, cserepeket különválasztották, kiválogatták a vasat, fémet és a fa hulladékot a malter, téglatörmelék és földkupacok közül. Rohamosan elszállították a gépkocsi és hadironcsokat, valamint igyekeztek felkutatni és megsemmisíteni a fel nem robbant lőszereket. Kezdték visszatölteni a bombatölcséreket. Lassú és nehéz munka volt mindez. Párhuzamosan a lakások helyreállításával is foglalkoztak. Befoltozták a belövések lyukait, az ajtókat, ablakokat igyekeztek megjavítani, a kitört ablaküveget kredencek, képek üveglapjaival és papírral próbálták pótolni.

 

A Délivasút romjai -- Széll Kálmán tér 1946 -- Romeltakarítás

 

Május 8-án arra lettünk figyelmesek, hogy nagy a mozgolódás az utcákon. Gyorsan terjedt a hír: "Kitört a Béke"! (Az iskolában másnap egyébbként alaposan kioktatott a magyar tanár minket, hogy a béke nem tud kitörni!) A csoportok a Pilsudszki-utca felé mentek, hamarosan tekintélyes tömeggé váltak. Én is csatlakoztam az utcánkon áramló emberekhez. Ott -- a Bajor-villában -- volt az orosz parancsnokság, láthatóan alaposan meglepődtek az összeverődött éneklő, ünneplő sokadalom láttán. A sok ember énekelt, kendőket lobogtatott és hangosan ünnepelte a békét. A tömegben itt is, ott is fáklyát helyettesítő hosszú lőszer-makaróni szálakat égettek. A tüzérségi állásokban nagy mennyiségű, a lövedék-hüvelybe való, fél méternyi hosszúságú, makaróni szerű robbanóanyagot lehetett találni. Ez csak lefojtva robbant, szálanként meg lehetett gyújtani, s el lehetett égetni. Erős sárga lánggal égett, nem is túl gyorsan. Ezeket a szálakat lobogtatva látványos tüzijátékot rögtönöztek. A parancsnokságról kijöttek néhányan érdeklődni, hogy mi is történt -- ők ugyanis valami miatt még nem értesültek a nagy hírről. Minden esetre csatlakoztak a mi örvendezésünkhöz. Sötétedés felé kezdett oszlani a tömeg, mert béke ide, béke oda, de a biztonságunkat óvnunk kellett -- az esti utcán akkoriban még nem volt tanácsos közlekedni -- se közvilágítás, se közbiztonság. Este még a rendőr és a fegyveres katona is félt.

 

 

            Terror            Új élet - Infláció - Romeltakarítás - Terror - Romjaink - Csirke savval - Weiss-lányok - Lakásunk

 

Megkezdődött a nyilasüldözés. Amint korábban a "kommunista" jelző volt megbélyegző, elitélő és közveszélyes, feljelentendő bűnözőkre alkalmazott kifejezés, most hirtelen felcserélődött a "nyilas" jelzővel. Nagy hajtóvadászatot indítottak a volt nyilasok ellen. Nyomoztak, rosszakarók feljelentéseit gyűjtötték a hatóságok a nyilasokról. Az érdekes az volt, hogy sok ismerősünk, akiről köztudott volt korábbi nyilas tevékenysége, most váratlanul fröcsögőszájú komunistaként szerepelt. (De az ilyen kaméleon színeváltozást megtapasztalhattuk később is a politikai, gazdasági, ideológiai sorsfordulók alkalmával is: Sztálin halála, 56-os események, rendszerváltozás, stb.)

 

Létrejöttek 1945. jan. 4.-ei hatállyal az úgynevezett igazoló-bizottságok. (Ekkor már Debrecenben működött a kormány.) A szovjet megszállást követően a politikai előélet vizsgálatának országos rendszere volt ez Magyarországon. Minden tényleges szolgálatban álló alkalmazottat igazolási eljárás alá kellett vonni. A szabad pályán dolgozó értelmiségieket  és a hatósági igazolvánnyal dolgozókat is igazoltatták. A rendeletet kiterjesztették a vármegyei, a városi és községi alkalmazottakra, az ügyvédekre, ügyvédjelöltekre, közjegyzőkre és a magánvállalatok tisztviselőire is. Létrehozták az úgynevezett nyugatos igazoló-bizottságokat is, azok megítélésére, akik a front elöl nyugatra menekültek. Az igazoló-bizottság feladata hivatalosan az volt, hogy megállapítsák: az eljárás alá vont személy 1939. szeptember 1. után tagja vagy támogatója, céljai helyeslője, eszméi terjesztője volt-e nyilas, fasiszta jellegű pártnak vagy mozgalomnak, súlyosbította-e a joghátránnyal sújtottak helyzetét, stb. Az igazoló-bizottságok valódi ( ámbár demokratikus szólamokkal védelmezett) célja a felnőtt lakosság múltbeli magatartásának megismerése, nyilvántartása, megfélemlítése, állásától való megfosztása, s a megüresedett helyekre az új rend (párt) híveinek beültetése. Az igazoló-bizottságok létrehozását követte a közalkalmazotti létszámot csökkentő B-lista (a bizottság tagjainak határozatát nem kellett idokolni), ezzel minden politikailag nem kívánatos személyt állásától, nyugdíjától meg lehetett fosztani, és így betöltendő állásokat lehetett biztosítani arra különben érdemtelenek számára. Az igazoló-bizottságokat 1948. október 31-ével megszüntették, ugyanis addigra a diktatúra kiépítésével szükségtelenné váltak. Sok ismerősünk került így B-listára, ami elvileg nem lett volna hibáztatható eljárás, de -- mivel pártérdekek irányították -- koncepciós eljárásokká váltak, és nem csak az érintett személyt, de családját, gyermekeit, sőt unokáit is sújtották. A diktatórikus államrend végrehajtói aztán már bizottságok nélkül minősítettek embereket és családjukat "X-es"-nek, osztályidegennek vagy osztályellenségnek. Kiépült egy központi irányítás alatt működő államrend.

 

Az ostrom után begyüjtötték a fasiszta jellegű könyveket és irodalmi termékeket. Mindenki le kelled adja a tiltott könyveit, és azok zúzdába kerültek. Feljelentések, vagy ellenőrzések nyomán látványos kirakatperben hurcolták meg azokat, akiknél tiltott könyvet, nyomtatványt találtak. Hasonló szigorú rendelettel írták elő, hogy a rádiókészülékeket is le kell adni az elöljáróságon. Mondták, hogy egy iroda szinültig megtelt ezekkel a készülékekkel. Édesapám nem adta le kicsiny (2+1-es) visszacsatolós készülékünket, inkább elrejtette egy nagy papirdobozba. Szerencsére nemsokára a rádiók leadási kényszerét feloldották, a legtöbben visszakapták készüléküket (többeké eltünt -- általában ezeké értékesebb készülék volt!).

 

 

            Romjaink            Új élet - Infláció - Romeltakarítás - Terror - Romjaink - Csirke savval - Weiss-lányok - Lakásunk

 

A felszabadulás utáni napokban felmerészkedtünk lassanként a lakásba. Rettenetes kép várt minket. A szekrényekből kiforgatott holmikkal tele volt szórva a szoba, de hogy ki csinálta a felfordulást, az nem tudható. A front eltávolodásával járőr járőrt követett az oroszok részéről: hivatalosan bújkáló szökevény katonákat és sebesülteket kerestek, de nem zárható ki az ékszer és értéktárgy keresés sem. Az utca felől, a romokon keresztül bárki, civil ember is bemászhatott az épület belsejébe a kincskeresés szándékával. Mint már említettem, általánossá vált a "zabrálás", vagyis mindenki mindenféle mozdíthatót megpróbált megszerezni. Csaknem az egész ház rettenetes romokban hevert: Az utcai oldal három ablaksora teljesen leomlott. A felső három szint szét lett lőve, és az omlás összeroppantotta az alsó két szintet. Az omladék a teljes utcaszélességet betakarta és két emeletnyi magasságig egy ferde rézsűszerű romhalmazt képezett. Az üzletünk és a kapubejáró fölötti két ablakoszlopból csak a felső két sor sérült súlyosan, ennek omladéka a kaput embermagasságig, az üzletünket mellmagasságig takarta.

 

       

A házunk homlokzata (1930 előtt és 1943-ban) -- A Tanítóképző romjai -- Ostrom utáni utcakép

 

A ház udvar felőli oldala is súlyosan sérült, a második emeleten az Ákos-lakás két csúnya belövést kapott, de a belső szobája az utca felől is (az utcai front leomlása miatt szabadon maradt) elszenvedett egy több mint egyméteres becsapódási lyukat. A hátsó szárny további részei csak kissebb, valószínűleg gépágyú lövedéktől szenvedtek néhány belövést. Az utcák hullákkal, dögökkel voltak tele. A katonai tetemeket gyorsan összegyűjtötték. Az orosz halottakat már harc közben, a frontról hátra vitték a bajtársaik, a hátrahagyott német halottakat a harcok elvonulása után a civil lakoság kivezényelt férfiai ideiglenesen katonasírokba temették közterületeken. Az utcánk tele volt lótetemekkel, ezek tehetetlenül, magukra hagyva szenvedték el a felettük, mellettük tomboló tűzharc borzalmait. Légnyomás vagy repesz pusztította el legtöbbjüket. Kivezényelték a férfiakat a maradványok összegyűjtésére. (Ilyen feladatra akart engem is egy járőr elvinni.) A lovakat a velünk szemben levő volt kertészetben hatalmas gödörben földelték el. Városszerte sok helyen nem tudtak megfelelő gödröket létrehozni, ott megkezdték a dögök elégetését. A lakók megkezdték a ház romjainak eltakarítását, de hamar abba is hagyták, mert az omladékokon dolgozniuk roppant veszélyes volt. Csak a legfelső szint nagyobb bútordarabjaihoz tudtak hozzájutni, és az uttestre kicsúszott törmeléket lapátolhatták valamelyest közelebb az épülethez. Így fel tudták szabadítani az úttest felét a kocsik és teherautók számára. De már ez is nagy eredmény volt, elégséges az akkori gyér járműforgalom számára.

 

A harcok után így néztek ki az utcák -- Az emberek félve merészkedtek elő -- Repülő maradványa a Horváth-kertnél -- Romeltakarítás

 

Az oroszok az elhagyott és befulladt lőszerek nagy részét hatástalanították és felrobbantották. A férfiak kihordták a mozgatható lőszereket, lövedékeket a szemközti rétre. Szerencsénk volt, mert nálunk a házban csak egy néhány fel nem robbant gránát maradt, inkábbcsak puska és géppisztoly lőszer volt a hatástalanítandó, vagy elszállítandó háborús maradvány. A házunk előtt állt egy személyautó roncsa, félig be volt temetve omladékokkal. Ostrom után mi gyerekek sokat játszottunk benne és szerelgettük szét.

 

A Vár romjai -- Ezt tette a tüzérség... -- A Tabán és a Királyi Palota az ostrom után -- Az Alagút környékének romjai

 

A Krisztiana körút és a vár felé közeledve egyre több volt a rom, roncs, háborús maradvány. Közmunkában folyt mindenfelé a romeltakarítás, a dögtemetés (égetés). A legdurvább volt a helyzet a várban, ahol nagyon megsérült szinte minden ház. A sok romot külön csillevonalon szállították a Vérmezőre. A Vérmező jelenlegi formáját a II. világháború után nyerte el. Az ideiglenesen repülőtérnek is használt mező a harcok elmúltával repülőgéproncsokkal volt tele, körülötte szintén elképesztő mennyiségű autó, ágyu és más harcieszköz roncsa volt. A korábbi füves teknőt -- ahol akkor már csak néhány fa állt itt-ott a mező szélén -- a romba dőlt Várból csillesorral lehordott törmelékkel feltöltötték, majd 1948-ban hozzáfogtak a parkosításához. Faállománya ezért aránylag fiatal, de változatos. Faültetések és a park alakításának munkálatai mellesleg jelenleg is zajlanak a parkban.

 

     

A Királyi palota romjai -- A Vérmező az ostrom után

 

Az eredeti elképzelések szerint egy aprócska tavat is kialakítottak volna a park közepén, de ez végül nem valósult meg. A folyamatos faültetések mellett több szobor és emlékmű került a parkba: a Budai Önkéntes Ezred emlékműve, a Martinovics Ignác és társai kivégzésének emlékműve, Kun Béla sokalakos emlékműve, egy Szitakötő nevű szoborkompozíció, a Babits Mihályt ábrázoló szobor. A Kún Béla szoborcsoportot 1991-ben elbontották és a budatétényi szoborparkba szállították.

 

A Vérmező a feltöltés után parkosítva -- A Kún Béla szobor -- Parkrészlet a Martinovics emlékművel

 

 

            Csirke savval            Új élet - Infláció - Romeltakarítás - Terror - Romjaink - Csirke savval - Weiss-lányok - Lakásunk

 

Ebben az időben már cserekereskedelem folyt, és édesapa valamelyik adósa a tartozását egy élő, valóságos tyúkkal egyenlítette ki. Mi még az óvóhelyen húztuk meg magunkat, csak készültünk az egyik földszinti lakóhoz, a Weiss-lányokhoz felköltözni. Arra a rövid időre, amíg a csirke levessé és pörköltté alakítása be nem következik, az állatot bezárták az üzletbe. Igen ám, de egy ilyen baromfi nem űl magábaroskadtan, hanem szárnyaival csapkodva minden bútorra felszállt, az asztalra is. Nagy tragédiát okozott számomra ez a beste lélek. De vegyük sorra az eseményeket

 

Közvetlen az ostrom után a Tanítóképzőből egy üveg salétromsavat vihettem haza. Szüleim ugyanis megbíztak, hogy a Képző bennlakó pedellusának, a Csikós bácsinak vigyek el valamit. A Képző romos épületében nagy nehezen megtaláltam az öregurat, és -- az akkori szokásoknak megfelelően -- örült, hogy mi is szerencsésen megúsztuk az ostromot. Lelkesen mesélt azokról a napokról, amikor az épület német hadikórház volt, de még többet az ostromi élményeiről és őszintén érdeklődött a terveimről. Nagyon örült annak, hogy a Képzőben szeretnék tovább tanulni. Érdeklődéssel hallgatta kémikus érdeklődésemet, azt a nagyvonalú tervemet, hogy a "puskapor feltalálása" után szeretnék nitroglicerint is készíteni, csak a gyógyszertárakban nem kaptam salétromsavat. Vígasztalásomra felvitt a kémiaszertár romjai közé, kissé nézelődtünk és nicsak a sok pusztulás közt a szertár porában hevert egy üveg, rajta a "Salétromsav" feirat. Nekem adta. Remegő szívvel vittem haza a kincset. Az üzletben, az asztalra helyeztem el. Nagy tervek indultak meg bennem a jövő kisérleteit illetően, de terveim rövid úton megsemmisültek.

 

A csirke persze hogy lelökte az üveget, mire az -- magától értetődő következettességgel -- ripityomra tört. Kifolyt a sav, amit ért, keményen mart, bűzös szagot keltett. Azt hittem elájulok, amikor a (látszatra) diadalmas csirkét az asztalon és a szétmállott álmaimat abban a tocsában rövid idő múltán viszontláttam. Szomorúan nyugodtam bele a változtathatatlanba, messze tünt a nitroglicerin-kisérlet lehetősége. Folytattam tehát azzal, ami a közvetlen célom volt. Én a ládámból egy könyvet akartam kikeresni, neki estem tehát a bogarászásnak. Sok könyvem volt már, tele volt a láda, sokáig kerestem, mire előkerült, elég hosszú idő telt el, mire megtaláltam. Közben a belélegzett gáztól mérgezést kaptam. Fájt a mellem, nehéz volt a légzésem, nagyon rosszul éreztem magam. Szüleimnek nem mertem szólni, szerencsére nem is vették észre, hogy baj van velem. Körülbelül egy hónap alatt jöttem rendbe, fokozatosan gyengült a fájdalom, viszonylag hamar kihevertem a mérgezés következményeit. Két év múlva derült ki egy szűrővizsgálatnál, hogy a tüdőmben egy olyan nagyon halvány folt látható bizonyos szögből, ami valamennyire emlékeztet egy TBC-s beszűrődésre. Sok vizsgálat kutatta ezt a gyanus jelet, de semmi TBC-s fertőzést nem tudtak végül is kimutatni. Sokadik röntgen kontrolnál jutott eszembe az ostrom utáni salétromsavgőz történet. Az orvosok akkor vettek le a TBC-gyanusak listájáról, mert szerintük valóban innen eredhet a folt.

 

 

            Weiss-lányok társbérlete            Új élet - Infláció - Romeltakarítás - Terror - Romjaink - Csirke savval - Weiss-lányok - Lakásunk

 

A harcok elmúltával -- aki csak tehette -- felköltözött a pincéből a lakásába. Már akinek használható volt a lakása. Természetesen a súlyosan sérült lakások tulajdonosai először a háborús sebeket igyekeztek befoltozni, ha tudták saját kezükkel, ha nem, akkor kőműves segítségével. Mi az üzletbe nem tudtunk visszaköltözni. Bár édesapám vállalta volna, hogy eltakarítja a romokat az ajtó elől, de az elöljáróság nem engedélyezte, mert az épület felső része életveszélyesnek lett minősítve, és a végső helyreállításig nem engedélyezték az ott lakást. Ideiglenesen az épülethátsó szárnyában a magasföldszinten a Weiss-lányokhoz költöztünk be. Velünk költözött az üzlet mögötti egyszobás lakásban lakó Jusztinka néni is. Hármas társbérletet alkottunk. Nyolcan laktunk a két szobában.

 

Édesapa a konyha sarkában rendezte be ideiglenes műhelyét. A maradék anyagával kezdett dolgozgatni, a karácsonykor félbehagyott munkákat igyekezett be fejezni és némi javítgatás adódott még. Az élet lassan visszatért ugyan a rendes kerékvágásba, de a fizetőképes kereslet és az anyagellátás még nagyon döcögött. Nagy feszültséget okozott -- minden jószándék ellenére -- az egy konyhába zsúfolt három háziasszony konyhatevékenysége és az ott piszkoló cipészműhely a maga vevőforgalmával. A lakásban is nehezen fértünk el, egymáson jártunk át, nyolc ember használta a fürdőszobát, WC-t. És még ráadásul a nyolc ember közt idős, gyenge, beteg is volt, a két kisgyermek mellett, és mellettem, a kamasz mellett. Veszekedés nem volt köztünk, de édesanyának és a két főbérlő Weiss-lánynak nagyon gyakran kellett békességszerzőt játszania, hogy a nagyobb patáliát elkerüljék. A Weiss-lányok az elöljáróság valamelyik irodájában dolgoztak és nagy szerepük volt abban, hogy megkaptuk az időközben kiürült, de totálromos második emeleti (korábbi) Ákos-lakást.

 

 

            Lakásunk            Új élet - Infláció - Romeltakarítás - Terror - Romjaink - Csirke savval - Weiss-lányok - Lakásunk

 

Az újjáépítéshez állami segítségget adtak. Nem tudom, mekkora volt a teljes helyreállítás költsége, de édesapa 100.000 pengőt teremtett elő (ennyire emlékszem az elbeszéléséből), és két részletben sikerült rendbe hozatni a lakás sérüléseit. Első részletben a nagyszoba és a konyha sérüléseit hozták rendbe. Alighogy ezzel elkészültek, a második emeletre költöztünk. A nagyszobában laktunk, a konyha feléből műhely lett. Később, amikor az utcai frontot helyreállították, befalazták a belső kisszoba falán éktelenkedő hatalmas belövés lyukát is, ekkor már mindkét szobát tudtuk használni, de a konyha továbbra is a cipészműhellyel osztozott

 

Anyagellátási gondok voltak a cipészkellékekkel, az inflációban mindenki elszegényedett. Ezek miatt is csökkent édesapa munkaellátottsága. Ezenkívül nagy erővel kezdték szervezni a Cipész-szövetkezetet, ami a Márvány utcában Németh Kálmán műhelyében működött. Édesapát nagyon hívták a szövetkezetbe, de ő nem volt hajlandó menni. Maga a volt mestere, Németh Kálmán is hívta, de ő hajthatatlan maradt. Nagyon hátrányos volt a műhely részére, hogy a második emeleten volt, mert a vevők nem szívesen kapaszkodtak fel két emeletet. Persze a hűséges vevők csak megkerestek minket az emeleten is, és a liferálás, vagyis a házhozszállítási szolgáltatásunk nagy előny volt számukra, amivel éltek is általában.

 

A szegénység a háború utáni időszakkal tovább kísért bennünket. Az infláció, az anyagellátási nehézségek, az egyre jobban ránk nehezedő politikai nyomás (az erős presszúra a szövetkezetbe lépésre), a növekvő adóterhek, és az újra feléledő alkoholizáló magatartás édesapánál, egyre nehezebbé tette életünket.  Ebben az időben az anyagi gondok sok veszekedést okoztak szüleink között, még a válás is szóbajött köztük. Keserűségében édesanyám a legelkeseredettebb állapotában félrevont és kereken feltette nekem a kérdést: "Kisfiam, lehet, hogy édesapáddal elválunk. Te melyikünket választod? A biztos bizonytalant, vagy a bizonytalan biztosat?" Megdöbbentett a kérdés. Éreztem a köztük tomboló hatalmas feszültséget, de a válás eshetősége sohase ötlött fel bennem. Nem tudtam mit válaszolni. Fejem leszegve könnyek tódultak a szemembe. Nem sírtam, nem válaszoltam, csak némán álltam. De egy világ omlott össze bennem. Mindkettőjüket szerettem, mindegyikőjük -- hibáik ellenére -- számomra életideálok voltak, a bármelyikőjüktől való elválást elképzelhetetlennek tartottam. Édesanyám nagyon jól értette a bennem támadt rettenetes zűrzavart. Magához ölelt, könnyes szemmel megcsókolt. Egy ideig így álltunk, majd elküldött tanulni. Soha többé nem jött szóba a válás...

 

A nehézségek elhárítására édesanya is dolgozni kezdett. Egy szociális foglalkoztató volt a Márvány utcában. Ott dolgozott: párnákat, lábtörlőket, kesztyűket, babákat varrtak. Nem kellett benn a műhelyben dolgoznia, az anyagot hazahozta és a saját varrógépén varrta. Szolid keresetet jelentett ez a munka, de a komoly nélkülözéstől megmentett minket.

 

Véget ért számunkra a zsidó vagyon mentése is. Jelentkezett az az idős zsidó néni is, akinek az értékeit az ostrom alatt rejtegettük. Hiánytalanul visszaadtunk mindent, és ezzel nagy szerencsénk volt. Sokan voltak az ismerőseink közt, akik nem tudták megóvni a náluk elhelyezett értéktárgyakat. Azok a tárgyak az orosz járőrök, vagy a "zabráló" sötét rablók kezén eltűntek. Emiatt ezeknek az embereknek nagyon sok kellemetlenségük volt. Meghurcolták őket: bizottságok előtt kellett magyarázkodniuk, gyanúsító keresztkérdések alatt szenvedtek, gyakran kifejezetten vallatásnak vetették őket alá. Mi ezt a tortúrát szerencsésen megúsztuk. A néni részéről csak egy halk, hűvös ridegen elsziszegett "köszönöm" volt a hála. A néni és rokona felnyalábolta az ezüstöket és gyorsan távoztak. Biztosan kemény megpróbáltatásokon ment át, és akkor még a keserű emlékek égtek benne, arra az aggódásra nem is gondolt, amin mi átmentünk. Talán még keserűségében gyűlöletet is érzett minden nem zsidó ellen (mint ahogyan oly sokakban él gyűlölet ma is az átélt meghurcoltatás, kínzás, szenvedés után...).

 

            Új élet - Infláció - Romeltakarítás - Terror - Romjaink - Csirke savval - Weiss-lányok - Lakásunk

 

(Tartalomjegyzékhez -- Gyermekkorom  --  Ostromélmények)    <<< Vissza  Tovább >>>    

----------------------

http://hu.wikipedia.org/wiki/A_magyar_peng%C5%91_p%C3%A9nzjegyei

http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/lebeny/lebeny_konyve/pages/007_V_resz.htm

http://www.ksh.hu/statszemle_archive/2012/2012_05/2012_05_001.pdf