Rieth József

Gyermekkorom - Tanítóképzőben, tanulmányaim

 

(Tartalomjegyzékhez -- Gyermekkorom  --  Képzős élmények)    <<< Vissza  Tovább >>>    

 

            Helyesírás            Helyesírás - Zongora - Torna - Kézimunka, rajz - Természetrajz - Kémia - Fizika

 

1945. szeptembere. Szeretetteljes izgalommal vártam az évkezdést a tanítóképzőben. Kemény megpróbáltatásokkal indult. Már említettem az újjáépítés fáradalmait, ami tulajdonképpen csak azért volt nehéz, mert rövidített óráink voltak, hogy közben jusson idő a romeltakarításra, az építkezés gyorsítását szolgáló segédmunkára. A nehézséget az okozta, hogy tankönyveink nem voltak, kézzel írtuk le a tanárok által diktált szövegeket. Meg kellett tanulnom a gyors, de jól olvasható írást. Nagyon kellett figyelni, mert a diktálás mellett a felelésre és az anyag megbeszélésére is kellett hogy idő jusson. Terhesek voltak ezek az órák, a tanárok is kapkodtak, nem tudtak érdekes előadásokat, szemléltetéseket alkalmazni.

 

Magyarból röpdolgozatokat írtunk minden órán. Nagyon hamar kiderült, hogy rossz a helyesírásom -- nem hittem el először -- korábban ezt sohase olvasták a fejemre. Eddigi tanulmányaimban is sok hibám volt, de ezt sohase mondták túlzottan súlyos problémának. Hibás volt a dolgozat, hát hibás volt. Javítottuk valamennyien a fogalmazásainkat, de annyi baj legyen... Mindenki természetesnek vette a helyesírási hibáinkat. Igaz, hogy édesanya minden évben a vakációra helyesírási munkafüzetet vett nekem, amit én szorgalmasan teleírtam a nyár végére, de ezt nem a rossz helyesírás miatt írtam, hanem a következő év jobb eredményéért, vagy valami anyai gondosság miatt -- legalább is én így éreztem, így fogtam fel.

 

Magyary Károly  tanár úr kemény ember volt, rám bizonyította, hogy nem is tudok helyesen írni. El akartak tanácsolni a tanítói pályáról. Otthon teljesen kétségbe voltunk esve. Tényleg nem sikerültek a tesztek, és hiába védekeztem az izgalommal, ami teljesen lebénított vagy a teszt-mondatok gyors diktálására is hiába hivatkoztam. Nyugodt körülmények közt és lassan diktálv se ment. Persze a példamondatok ritkán használt kifejezéseket tartalmaztak, na de mindez csak ürügy és mellébeszélés a részemről. A tény tagadhatatlan: tényleg rossz helyesíró voltam. Különös kegyként kaptam év végéig haladékot. Addigra meg kell tanulnom a biztos magyar helyesírást. Kemény küzdelem kezdődött számomra: helyesírási gyakorlatok tömegét kellett elvégeznem. Az évvégi osztályzás időszakában egy tekintélyes tanári bizottság előtt vizsgáznom kellett helyesírásból -- sikerült. Alaposan kiforgattak, példákat irattak diktálás után. Kemény és roppant izgalmas volt. A lényeg a sikeres átbukdácsolás volt. A bizonyítványomban magyarból ott éktelenkedik sorozatban az "elégséges". Rémálmaimban azóta is elő-elő jön a kétség, hogy talán nem is tudok igazán magyarul... Azt viszont be kell vallanom, nincs ambícióm ma sem helyesírást tanítani...

 

 

            Zongora            Helyesírás - Zongora - Torna - Kézimunka, rajz - Természetrajz - Kémia - Fizika

 

Izgatottan vágtam bele a zongora tanulásba. Életemben csak a furulya szerepelt mindaddig hangszerként, szerettem, élveztem, de csak epizód volt a többi tantárgy mellett, az énekóra kiegészítője, az énektanár bogara. Erre nem kaptunk osztályzatot, ez csak úgy jelen volt a tanulmányainkban. Tudtam ezenkívül szájharmonikázni, de az csak otthoni gyerekes játék volt. Szívesen játszottam a slágereket, de csak úgy hallásból, csak úgy játékként. A gitár viszont majdnem hangszer lett az életemben. Többször belekezdtem a gitártankönyv alapján a tanulásnak, de autódidaktaként nem tudtam előre jutni. Az eredménytelenség alapján felhagytam a gitártanulással és szüleim az ostrom után el adták a gitáromat. Megettük! Ugyanis az inséges inflációs körülmények közt jól jött az a kis pénz élelemre, amit a hangszerért kaptunk.

 

 

A zongora most új helyzetet teremtett. Kötelező volt tanulni (két évig zongorát, majd két évig harmóniumot), nincsenek rajta fogások, adva van a hangolása. Számomra vonzó hangszer volt. Megszerettem, de soha se ment igazán. Szerettem gyakorolni, élveztem az újgyakorlatokat. Változtatgattam a sok ismétlésben a ritmust, a dinamikát, a tempót és élveztem, hogy milyen nagy hangulati különbséget okoz lejátszáskor egy piciny módosítás. Mindazonáltal nem tudtam az újjaimat kellőképpen igazítani az akkordjáték során. Az akkordokat is képtelen voltam követni. Ha csak a jobb és balkéz játszott, a szólamokat még tudtam valamennyire követni, de amikor a jobbkéznél az akkordok szólamai nem párhuzamosan mozogtak, mindég összezavarodtam, eltévesztettem a hangokat. Biztosan sok gyakorlással ezt a hibát is ki tudtam volna küszöbölni a játékomban, de valahogy nem tapasztaltam fejlődést az évek során. Egy szólam követése még ment, de több szólam pontos követése reménytelen igyekezetnek tünt. (Ez a jelenség több gyermek mozgásának figyelemmel kisérése, vagy társalgásban több történetek párhuzamos követése esetén is problémát jelentett. A figyelmemmel ma is csak egy tárgyra tudok biztosan koncentrálni! Ez hibám is, meg előnyös tulajdonságom is...)

 

Szívesen gyakoroltam a zongorát. Délutánonként félórás periódusokban be voltunk osztva az egyes zongorákhoz, egymásnak adtuk a hangszert. A sok zongora között majdnem mindég volt szabad, mert késett, vagy be se jött a soron következő tanuló. Szabadidőmben bejártam ezért a képzőbe, és a szabad zongorákon gyakoroltam. Óriási előny volt számomra, hogy csak pár lépésre laktunk az iskolától.

 

Felsős koromban a Felsőkrisztina orgonáján is gyakoroltam. Bandi bácsi, a karnagy, és Szelényi plébános úr is hozzájárult az orgona használatához. A variációk gyártásában, és az improvizációk terén az orgona óriási lehetőséget adott. Csak arra kellett valamelyest figyelni, hogy a templomban imádkozókat ne túlságosan zavarjam nem oda illő zenei hangulatokkal, tempókkal vagy hangerővel. Ezt a figyelmességet -- bár a zenében is szerettem a diadalmas tuttikat, vagy a lágy pianissimók és a vad fortissimók váltogatását -- aránylag könnyen meg tudtam hozni a békesség kedvéért. (De azért a plébános úr néha utólag megrótt, amikor kissé megfeledkeztem magamról. Ő ugyanis csaknem az egész napját a gyóntató székében töltötte, így gondos örzője volt a templomi rendnek)

 

Az orgonajátékomban érettségi előtt történt egy kellemetlen eset, amikor felkértek misén orgonálásra, kántorkodásra. Ekkoriban már volt nálunk, a Felső Krisztinavárosi templomban egy kissé partizán (később egyenesen tiltott) gyakorlat: fiatalok, a vasárnap délelőtti 9-es misén (ami egyébbként általában csendes szentmise volt), a kórusról hangosan olvasták a szentmisének -- a Szúnyogh Xavér Missaleban található -- magyar szövegét. Ekkor már csaknem mindenki a Missaleból követte az akkor még latinul bemutatott szentmisék szövegét. A felolvasásban voltak kényszerű szünetek. Amikor a fiatalok hírét vették az én orgona-gyakorlataimnak, megkerestek és elkezdtek kérlelni, hogy ezekben a csendes részekben egy-két Szent Vagy Uram-ból vett éneket kísérjek orgonával. Élénken tiltakoztam, hiszen óriási terhet jelentett volna számomra énekek kíséretét betanulni, de egyébként se tudtam úgy játszani, hogy kántori tevékenységet végezzek. Védekezésemet nem fogadták el, ragaszkodtak ahhoz, hogy tegyünk egy próbát. Nagyon nehezen mentem bele a kisérletbe. Keményen tanultam és gyakoroltam, és egy vasárnap engedtem az unszolásuknak. A zenével tarkított szentmise kísérletével ők -- látszólag -- elégedettek voltak, de én iszonyatos baklövésnek találtam. Sem a bevezető előjáték, sem az ének utáni végjáték nem volt jó. Maga az ének kísérete se sikerült szerintem. Igaz, hogy nagyon izgultam is, de tény volt a kudarc (még ha ezt nem is olvasták a fejemre). Visszaléptem a további próbálkozástól, minden kérlelés ellenére se játszottam több ifjúsági misén... De a szenvedélyes orgona-gyakorlások továbbra is megmaradtak...

 

 

            Torna            Helyesírás - Zongora - Torna - Kézimunka, rajz - Természetrajz - Kémia - Fizika

 

Dr. Szakáts Ödön, Dönci bácsi volt a torna- és kézimunkatanárunk. Alacsony, rekedteshangú, középkorú ember volt. Gyorsan, sportosan mozgott, mindég tett-vett. Számomra teljesen új stílust nyújtottak a tornaórái. Sorakozás csak rövid pillanatokra történt, de ott azonnal minmdenkinek a pontos helyén kellett álnia. Villámgyorsan osztotta be a végrehajtandó gyakorlathoz a népét, de a vezényszóra haladék nélkül minden szükséges szer a helyén állt, és már pörgött a tigrisugrás, vagy szekrényugrás. Szinte egymást érték az ugrók, de a pörgő, gyors ugrások dacára minden apró tartáshibát, vagy más rendellenességet szóvátett, addig gyakoroltatta, amíg hibátlanul nem ment. Ha sehogyse sikerült, bemutatta nekünk a gyakorlatot. Csodáltuk a tartását, az erejét, az apró fogásokat, amikre rámutatott. Soha nem felejtem el, amikor rossz tartással ugrottam a magasított lovon űlő társamon az átterpesztést, már az eldobbantásom utáni repülés közben zengett a tornaterem: "Mész vissza! Azonnal vissza!" És még a fejreesés előtt elkapott. Még ott is szídott: "Mondtam, hogy vissza! Mégegyszer!". Amíg futottam vissza a nekifutáshoz, a helyes tartás mikéntjét véste mindannyiunk figyelmébe. A jó ugrást apai, biztató hátbaveréssel honorálta: "Látod, csak oda kell figyelni, és már is sikerül!" Keményen megtornáztatott minket minden órán, komoly követelményeket támasztott. A nehéz gyakorlatok teljesítése szerint osztályzott minket. Meg is tanultuk a haskelepet, a csak húzódzkodással történő kötélmászást, a zsugorkézállást, meg még sok más gyakorlatot.

 

Kedvenc programja volt a gimnasztika és sok csoportos csapattornát tanított be nekünk. Voltak hat személyes csoportok, de volt többszáz emberrel bemutatott program is. Ezeket tömegünnepélyeken különböző sportpályákon, vagy a Testnevelési Főiskola sportpályáján mutattuk be. A kis csoportok (ezek válogatott, jó alakú fiatalok voltak, akik sokszor órakedvezménnyel készültek fel a gyakorlatokra) bemutató előadásokon, a TF-en, vagy egyetemeken szerepeltek. A szocialista tudatalakítás és tömegformálás pártprogjának követelményei szerint az iskolai ünnepélyeken, tömegfelvonulásokon mindég valamilyen különleges újdonsággal mutatkoztunk be. Egyszer kétméteres csőkarikákkal vonultunk fel. A karikákat menet közben alakzatban gurítottuk vagy fogatosdit imitálva szökdeltünk velük. Időnként meg-megállva a karikákon mutattunk be húzódzkodást, haskelepet meg más látványos (és nehéz!) mutatványt produkáltunk. Ezt a produkciónkat az Andrásy úton (az akkori Népköztársaság útján) mutattuk be egy össznépi felvonulásba építve. Sikerünk volt, de mi is élveztük.

 

Nagyon sok sportbemutatón, sportünnepségen szerepeltünk mindenféle látványos gyakorlatsorral. Nagyon szerette Dönci bácsi az egész sportpályát betöltő tömeg látványos gimnasztikai gyakorlatait. Időnként ezeket a bemutatókat sajátkészítésű eszközökkel tettük még látványosabbá. Volt, amikor nagy fagolyókat kellett faragnunk, ezüstszínűre festenünk, és azzal mutattunk be meglepő tömeggyakorlatot. Más alkalommal hatalmas pörölyöket (olyasféléket, mint amit avilág proletárjait eggyé kovácsoló, és a kapitalizmust pozdorjává zúzó vörös proletár suhogtatott egykor a plakátján) lóbáltunk a koreográfia szerint, megint óriási sikerrel. Részt vettünk estébe nyúló sportrendezvényeken, ahol több százan végeztek sajátkészítésű világító buzogánnyal látványos gyakorlatot, vagy világító sisakban futottak körbe a versenyzők. Kifogyhatatlan volt a leleményben, és csodálatosan tudta eggyé kovácsolni kamaszok százait, de a tanáraikat és igazgatóikat is. Rajongtunk érte! Mint lelkes segítője, nagyon sokat dolgoztam vele. Sok technikai trükk, effekt kialakításánál vont bele a segítők csapatába. Sokat tanultam tőle az együtt dolgozás során.

 

Egy tanítványa így ír Dönci bácsi világáról:

"...egyszerűen elvittek a tanítóképzőbe, nem kérdeztek semmit. Más világ volt, mint most. 46-ban kezdtem ott tanulni, még hullák voltak a kertben, lótetemek, kiállt a lábuk. Az volt a rettentő nagy szerencsém, hogy rendkívül jó tanárok vettek körül. A tanítóképzőben összeszedték az összes olyan tanárt, akinek nem volt állása. Ez a tanítóképző a középiskolánál magasabb szintű valami volt, négy év után el lehetett menni tanítani alsó tagozaton. A testneveléstanárunk egy hihetetlen ember volt, nagyon lehetett szeretni. Mindig átjártunk a TF-re, nagyon közel volt hozzánk, ott volt a tornaóra egy része. Jött velünk a Dönci bácsi, és az ottani főiskolai tanárok mindig piszkálták az öreget, hogy „te már nem tudsz semmit, Dönci”, és a bosszantásnak az lett mindig a vége, hogy bemutatott valamit. Arra emlékszem, hogy egyszer a nyújtón gyakoroltunk, fel kellett tenni Dönci bácsit a nyújtóra, mert alacsony volt, ott csinált néhány óriáskereket, duplaszaltóval lejött, megállt, és csak annyit mondott: csináljátok utánam. Egyetlen főiskolai tanár se tudta utánacsinálni. Az ilyen tanárok tudják megszerettetni, amit tanítanak. Akkoriban az iskolákat specializálták, minden iskolában valamit jól kellett tudni. Nálunk a Dönci bácsi volt a főfej, ebből következik, hogy nálunk a testnevelés volt a fő szám. Nagy ünnepnapokon a Népstadionban mindig mi mutattunk be valamit. Nem nagyon jártunk órára, mindig készülni kellett valamire, és ezek komoly dolgok voltak, ha nem csináltuk komolyan, akkor baj lett, mert amit nekünk be kellett mutatni, azt 80000 ember nézte a Népstadionban." (Írja Balogh tanárúr visszaemlékezve)

 

1950. decemberében az Arany János utca 34-ben kezdte meg tevékenységét az Állami Artistaképző Iskola, ezzel megmentve az ott működő tánciskolát az államosítástól. 1959-ben tovább költöztek a Városligeti fasorba, ahol ezzel Szentpál Olga tánciskoláját mentették meg. 1975-ben itt, a fasorban épült meg az Állami Artistaképző Intézet. Ebben az Intézetben volt igazgatóhelyettes Dönci bácsi. Hetvenévesen még lejárt az udvarra egy kicsit futni. Több mint húsz évig volt igazgatóhelyettes, és nevéhez több híres produkció is kapcsolódik.

 

 

            Kézimunka, rajz            Helyesírás - Zongora - Torna - Kézimunka, rajz - Természetrajz - Kémia - Fizika

 

A kézimunka tevékenységünk nagyon felélénkült az ostrom után. Dönci bácsi ebben is fő irányítónk volt. Egy rövid ideig volt ugyan társa: Gonda lászló, egy fiatal tanár, akinek az ambíciója azonban kimerült a kötelező, hagyományos "szlöjd-tanmenet" sablonjainak alkalmazásában. Dönci bácsi lendülete kezdettől fogva messze vitt minket ettől a szellemtől. Azzal kezdte, hogy torna felszerelést kellett magunknak készíteni. A tornanadrág és a tornacipő elkészítéséhez megtanította a szabásminta készítést, és a szabás-varrás elemi ismereteit. Adventre célul tűzte ki elénk, hogy Karácsonyi vásárra játékok gazdag választékával kell kirukkolnunk: tolós-húzós játékokat terveztünk és már is mindenki lomfűrésszel faragott, enyvvel ragasztott, szöggel kopácsolt, aztán festet, lakkozott. Hetek alatt óriási játékkészlet halmozódott fel: húzós maci, bogár, kocsi, repülő, stb. A sláger a "stuka-villamos" húzós változata volt, fapados kivitelben. Be lehetett ültetni kissebb babát, állatkát, de ha a tulajdonos úgy gondolta, ő is ráülhetett és már szirénázva stukázhatott a szobában. Ez egyébként minden játékunknál alapkövetelmény volt, hogy a gyerek ráálhasson, ráülhessen, dobhassa, üthesse -- a játéknak strapabírónak kellett lennie. Óriási sikerünk volt, a játékokat pillanatok alatt elkapkodták a szülők és a környékbeliek.

 

A játékvásár másik nagysikerű cikke volt a képeslapunk. Képeslap méretű rajzlapra kellett karácsonyi, újévi, húsvéti, névnapi üdvözlő lapot készíteni (postai feladásra alkalmas formában). Szabad volt rajzolni, festeni, formával nyomtatni. A leggyönyörűbbek a fogkefe segítségével spriccelt kompozíciók lettek. ebben a programban már részt vett festőművész-rajztanárunk is, Kántor Antal is. Elképesztően változatos, ötletgazdag lapok készültek. Az üzletekben hiánycikk volt az inflációs világ miatt a (szép) képeslap, így aztán érthető a nagy kereslet, pillanatok alatt elfogyott a készletünk.

 

A Karácsonyi vásár után újabb kereskedelmi méretű tevékenységünk volt a kosárfonás. Valahonnan vidékről több teherautónyi fűzfavesszőt hoztak, ezeket betárolták az egykori internátusi fürdőhelyiségbe és mosókonyhába, ott áztatták. Ettől kezdve mindenki megtanult kosarat fonni. Volt aki csak a sablonos füles kosárig jutott el, de az ügyesebbje különleges kosarak elkészítésével is megbirkózhatott.

 

A hasznos feladatok programban volt még egy nagyon sikeres tevékenységünk. Okleveleket, emléklapokat terveztünk. A mostoha, háború utáni nyomorúságos időben svéd, norvég, dán és svájci segélyek érkeztek hozzánk. Ezek étkeztetési akciók voltak, de segélycsomagok is rendszeresen érkezte postán, vagy iskolán keresztül. Kántor tanár úr és Dönci bácsi beállították a tanmenetünkbe, hogy mindenki tervezzen valamilyen köszönő lapot. Fantasztikusan jó ötlet volt. Mindenki lelkesen tervezett, vázlatot készített és rajzolt. Kántor tanár úr koordinálta a nagy vállalkozást. A legjobb alkotások el lettek küldve az adományozók részére, és mindenünnen hálás, dicsérő visszhang érkezett vissza. Nekünk is roppant hasznos volt a tervezési munka, hiszen egy tanítónak fontos feladata volt egy-egy hirdetmény, vagy dícséret esztétikus kivitelezése.

 

 

            Természetrajz            Helyesírás - Zongora - Torna - Kézimunka, rajz - Természetrajz - Kémia - Fizika

 

Dr. Uherkovich Gábor tanár úr már korábban is családunk ismerőse volt, édesapával dolgoztatott, de az ostrom után a szertár anyagának rendezésében is igénybe vette a segítségemet. Ő ismertetett meg bennünket, lelkes "preparanduszokat" (kistanítókat) az akkor csak természetrajznak titulált tantárggyal. Növényismeret volt az egyik legfőbb ága a munkánknak. A gyakorlati érettségink egyik szakaszára a harmadikosok mindég learatták a környék növényvilágát. Egy zongorát vastag rétegben borítottak a begyüjtött levelek, virágok, ágak. Biztos szemmel kellett meghatároznunk bármelyiket, és részletesen beszélni róluk. Izgalmas feladat volt ez, senki se tudhatta miket fog kihúzni a vizsgabiztos, sikerül-e minden fontos tudnivalót felsorolni a kérdéses növényről. Becsületünkre legyen mondva, Uherkovich tanár úr az évek során alaposan felkészített minket, így a legtöbben sikeresen vettük ezt a kanyart.

 

Exotikus kirándulásokra vitt minket a közeli Németvölgyi temetőbe és a Sashegyre. Mindenhol nagy magabiztossággal találta meg az egészen különleges, nagyon ritka növényeket, bogarakat, néha még állatokat is. Úgy ismerte a környéket, mintha csak a szertárában járna. Mentünk például, majd hirtelen megállt, széthajtotta a füvet a lába előtt és egy ritka bogarat emelt fel. Szinte mintha előzőleg ő rejtette volna oda. És magyarázott lelkesen, izgalmasan, nem lehetett nem odafigyelni. Mindenről nagyon érdekes dolgokat tudott elmesélni. De ilyen volt a tantermi órája is, és az iskola kertjében tartott mezőgazdasági ismeretek foglalkozása is. Volt ugyanis a képzőnek egy hatalmas gyümölcsös kertje, lehúzódott egészen a Csörsz utcáig. Volt azon üvegház is, mert a dísznövényeket is ismernünk kellett. Nem volt ez fakultatív, mellékes ismeret. Egy falura került tanítónak akkoriban még a növények, állatok terén is szaktekintélynek illett lennie, nem maradhatott szégyenben a falu tapasztalt öregei előtt. Szerettük Uherkovich tanár úr óráit. Engem különösen érdekelt, mindég nagyon szerettem a természetet.

 

 

            Kémia            Helyesírás - Zongora - Torna - Kézimunka, rajz - Természetrajz - Kémia - Fizika

 

Lelkes kémiatanárunk volt, az iskola igazgatója, Szabó Béla. Sok kísérletet mutatott be. Jeleskedtem kémiából, hiszen a polgáriban ez volt a kedvenc tárgyam, ez segített öntudatra ébrednem. Nagyon sok kémiai témájú könyvet olvastam, otthon is rendszeresen kísérletezgettem. A polgáriban a kémiai ambícióim és tehetségem miatt szeretett volna Gályai tanár úr gimnáziumba irányítani, hogy kémikus lehessek. Szabó igazgató úr tudta rólam ezt a komoly érdeklődést, hiszen vevőnk volt és sokszor találkozott szüleimmel, akik -- talán panasz képpen is -- elmesélték neki kémiai barkács tevékenységemet. Tájékozottságomat örömmel nyugtázta, és sokszor használta fel órán is. Gyakran szerepeltetett órán, mert -- természetszerűen -- egy fiatal máskép fogalmaz meg dolgokat, mint egy tanár, és bizonyos ellenörzés mellett érthetőbb is egy másik fiatal részére. Nekem nagyfokú magabiztosságot adott ez a rendszer, és évfolyamtársaim is elfogadtak, kedvezően fogadták, sőt elvárták a közreműködésemet.

 

Szabó igazgató úrnak szavajárása volt, hogy minket "Pubikám" néven szólított. Előadási stílusa nagy hatással volt rám. Egy idő után észre vettem, hogy a csapattagokat én is hajlamos voltam "Pubikám"-mal nevezni. Amikor rajtakaptam magam ezen a modorosságon, komoly erőfeszítésembe került, hogy leszokjak róla. Sikerült, és örültem a győzelmemnek, mert valahogy nem éreztem az én beszéd-stílusomhoz illőnek ezt a szóhasználatot.

 

 

            Fizika            Helyesírás - Zongora - Torna - Kézimunka, rajz - Természetrajz - Kémia - Fizika

 

Tanítóképzős koromban egyre többet foglalkoztam elektrotechnikával. Könyveket olvastam a témákról, rendszeresen vásároltam a Rádiótechnika és az Ezermester című folyóiratot. Ha néha erőlködve ugyan, de lendületesen tudtam az anyagot a fizika többi területén is. A fő érdeklődési területem az elektromosság volt. Sokat kísérleteztem, szereltem.

 

Társaimat korrepetáltam. A korábbi gyakorlatot a fizikánál is folytattuk, minden fizika óra előtt a táblánál elmagyaráztam röviden a többieknek a napi anyagot. Ha valakinek kérdése volt -- mégha hülye problémát vetett is fel -- gyorsan megválaszoltam. Alig ültem le a helyemre már jött is Csekő Igazgató úr és kezdte az órát. Feleltetett, magyarázott, kisérletezett lendületesen, érdekesen. Kiváló tanár volt, szerettük az óráit. Úgy félév felé feltünt, hogy én még nem feleltem egyszer se fizikából. Megkérdeztem őt egy folyosói beszélgetésen: "Igazgató úr! Én még nem feleltem soha, hogyan lesz félévi osztályzatom?" "Hogy-hogy nem felelt? -- kérdezett vissza tágrameresztett szemekkel -- Hiszen minden óra előtt felmondja az egész anyagot. Erre tanúm az egész osztály!" Azt hittem összeesek! Hát ezek szerint Csekő tanár úr a szertárból hallgatódzott, tanúja volt hétről hétre gyakorló óráimnak. És mi erre nem jöttünk rá. Mi szabadon vitatkoztunk, problémáztunk közben. Még szerencse, hogy ezeken a beszélgetéseken nem szídtuk, nem gúnyoltuk a tanár urat (Legalább is remélem, mert nem emlékeztem ilyenre vissza. De Csekő úr olyan jó ember volt, akivel soha se volt konfliktusunk).

 

Egyszer azonban konfliktusba kerültem Csekő igazgató úrral. Egy órán, ismétlő kérdésre bedugult az osztály. Senki se tudta a helyes választ. "Na, Rieth, mondja meg nekik a helyes választ!" remélte tőlem a feloldást. Nem kapta meg. Én se tudtam és valami blődséget válaszoltam. Csekő úr teljesen összeomlott. "Mi az, hogy még maga se tudja? És még azt képzeli magáról, hogy egy kiváló fizikus? Honnan veszi ezt?" Szégyelltem magam, de dühös is voltam, hogy valamit nem tudtam, és csalódást okoztam. "Igazgató úr! Én nem mondtam magamról hogy kiváló vagyok!" -- replikáztam. Most már ezért a visszaszólásért is szégyelltem magam. Mert igaz, hogy rám fogták a kiválóságot: az osztály, aztán maga Csekő igazgató úr, meg általában mindenki (de ezt a jelzőt nem szép dolog magamra vállalni)... Nagyon szégyelltem most már magam és teljesen magamba roskadtam. Azon az órán már csak szomorúan ültem, fel se néztem...

 

Csekő úr -- ettől az epizódtól függetlenül -- továbbra is szeretett, sokszor elbeszélgetett velem, érdeklődött a barkácsolásom eredményei felől. Buzdított a szorgalmas, példamutató tanulásra, órákon sokszor szerepeltetett. Az esetleges tanárt látta bennem. Rejtett szándéka látható volt abban a gesztusában is, hogy rendszeresen elvitt a fizikatanárok tanári-továbbképzőire. Nagy örömmel találkoztam itt -- az általam addig csak irodalomból ismert -- neves fizikusok előadásaival: Öveges Józseffel, Koczkás Gyulával, Jeges Károllyal. Öveges professzor tanítási stílusa teljesen hatalma alá vont. Még mostanában -- már nyugdíjas koromban -- is az ö jellegzetes lendületével magyaráztam (még a hittant is).

 

A képzőben kitűntem a fizika és kémia területén. Mindenki úgy tudta, hogy fizikus, kémikus leszek, ezt éreztem fő hívatásnak én is. Szenvedélyesen olvastam a természettudományos cikkeket, könyveket. Állandóan rádiókat és különböző kapcsolótáblákat készítettem. Kiszámoltam egy könyvem segítségével a meglevő vasmagomra olyan kísérleti transzformátort is, ami -- az akkori -- 110 voltról 4 és 6 voltra transzformálta le a hálózati feszültséget és több amperes áramerősségre volt terhelhető. Hordozhatónak terveztem a masinát. Kicsiny vasdobozba kofferszerűen volt beépítve, egy bútorfogantyúval lehetett hordozni, a hálózati csatlakozó zsinorja praktikusan volt feltekerhető a doboz oldalán levő vályúba. Remekül sikerült a készülék, jól működött. Szép kékre -- kedvenc színemre -- festettem. Roppant büszke voltam a masinámra. Megkértem Csekő igazgató urat, hogy a szertár műszerével mérje meg a kimenő oldal feszültségét, szerettem volna ugyanis látni, milyen pontosan számoltam a transzformátort. Készségesen vállalta a hitelesítést, de először nagyon óvatos volt. Amikor megállapította, hogy nem okoz rövidzárlatot a masinám, lemérte a feszültségeket. Pontosan annyi volt, mint amennyinek kellett lennie. Sőt, jelentős terhelés mellett is alig esett a feszültség, és nem füstölt a transzformátor. Bírta a terhelést. Óriási siker volt. Csekő úr nagy dicséretben részesített, és ez roppant boldoggá tett.

 

A jövőmet tervezve fizika-kémia tanár szerettem volna lenni. A Képzö negyedik évfolyamán már problémásnak látszott a beiskolázási lehetőség, akkor három lehetőséget jelöltem meg: villamos mérnök (Műszaki Egyetem), fizika-kémia tanár (Tudományegyetem), fizika-matematika-kémia-biológia szakos tanár (Pedagógiai főiskola). de lassanként papi hívatást is éreztem. Már ekkor halványan élt bennem az esetleges paptanári folytatás, de ez már egy későbbi történet...

 

            Helyesírás - Zongora - Torna - Kézimunka, rajz - Természetrajz - Kémia - Fizika

 

(Tartalomjegyzékhez -- Gyermekkorom  --  Képzős élmények)    <<< Vissza  Tovább >>>