Gyermekkorom - Tanítóképzőben, vallási képem

Rieth József

Gyermekkorom - Tanítóképzőben, vallási képem

(Tartalomjegyzékhez -- Gyermekkorom -- Képzős élmények) <<< Vallás Szeminárium >>>

TANÍTÓKÉPZŐ, VALLÁSI KÉPEM (TARTALOM)

Esti ima -

Lelkigyakorlat -

Liska atya -

Megtérésem -

Ministrálás -

Paptanári hívatás -

Vajda atya -

Megtérés Megtérésem - Ministrálás - Lelkigyakorlat - Liska atya - Esti ima - Vajda atya - Paptanári hívatás

Kamaszkorom kezdetén (úgy 1943 táján) az Egyház tanítását Istenről, lélekről, teremtésről, túlvilágról kétkedéssel szemléltem, megcáfolandónak illetve átértékelendőnek tartottam. Na, majd én... -- felkiáltással vágtam bele egy máig is tartó nagy kalandba. Persze nem rúgtam fel minden kötődésemet, hanem a meglévő ismereteimet meghaladva, tovább fejlesztve szerettem volna mélyebb ismeretet szerezni. Amit újonnan tanultam, azt mindég megpróbáltam a korábbi -- gyanúsnak, bizonytalannak érzett -- ismereteimmel összevetni, a régi ismeretet bővíteni, javítani, kiigazítani. Természetesen az új tudás új kétségeket is ébresztett. Így lépésről lépésre, dialektikusan, lassú küzdelemben gyarapodott a tudásom -- és közben érdekes módon csökkent a vallási kételkedéseim, a lelki problémáim száma.

A gyakorlatban megtartottam a régi vallási szokásaimat (mise, gyónás, áldozás, ima, stb.), keményen tanultam és az új ismereteket mindég összevetettem a korábbival, csiszolva, pontosítva a régit. Éberen figyeltem mások gyakorlatát, életét. Egyszer Krisztáékkal mentem a templomba. Én buzgón imádkoztam mise alatt, ők nem nagyon, legalább is nem látszott rajtuk az az áhítat, ami a Vatikáni zsinat előtti miserészvételen kívülről látható volt (és az elmélyedést tükrözte). Rendszeresen a Felső Krisztinába jártam misére. A Képző iskolai miséi eleve itt voltak, természetes volt tehát, hogy a vasárnapi misékre leggyakrabban oda mentem, és csak ritkán mentem édesapámmal más templomba, ha valami fontos ok miatt úgy adódott. Amikor aztán a fejemre esett az a bizonyos pala és a szikláról történt lezuhanásomat is ép bőrrel megúsztam, mindezeket isteni jelnek értelmeztem, és egyre gyakrabban jártam hétköznap is misére. Az 1948-as húsvéti körmeneten bekötött fejjel, de részt vettem. Lassan napi áldozó lettem.

Egyre gyakrabban jártam templomba, de az igazság kedvéért meg kell vallanom, ebben a lányoknak is szerepük volt. Óhatatlanul észre vettem a környezetemben néhány olyan leányzót, akik nagyon megtetszettek nekem. Ezek a lányok általában a templomban kerültek a látókörömbe, rendszeresen áldoztak. Általában nem vette őket körül zajos, viháncoló társaság. Komoly lelki életük és összeszedettségük példamutató volt számomra. Példájukat igyekeztem követni, fokozatosan megtértem. Jól esett látni őket, és boldogító érzés volt rajtakapnom magam, hogy önkéntelenül utánozom őket, lassan magam is átalakulok. Megtérésem eszközeivé váltak...

A lányok, nők gyakran problémát is jelentettek, nehezítették lelki emelkedésemet. Szakács Dönci bácsi szervezésében sok olyan szereplésünk volt, ahol lányok is részt vettek a műsorban. Egyszer egy leányiskola szereplését láttuk egészen közelről. Más alkalommal a Szentmihályi-utcában közelről láttam a TF női csapatának gyakorlatát. A korcsolya bajnoknők szédületes ügyességét és testalkatát is érdeklődéssel szemléltem. Az uszodában se tudtam a szemem levenni a női vonalakról, amelyek hivalkodva tűntek elő. Mindez sok problémát okozott lelki téren, amelyet se a lelki olvasmányaim, se a lelki vezetők tanácsai nem tudtak igazán oldani.

Ministrálás Megtérésem - Ministrálás - Lelkigyakorlat - Liska atya - Esti ima - Vajda atya - Paptanári hívatás

Nem tudtam viszont ministrálni, pedig szükség lett volna rám, és nekem is szükséges lett volna nagyobb tudatossággal részt venni a szentmiséken és a szertartásokon. Döntő indítás volt számomra az esperantisták, és Erdey atya ösztönzése. Tanulni kezdtem a ministrálást, de addig nem mertem szolgálni, amíg eléggé nem tudtam az előírt szövegeket, mozgásokat. Ez a tanulás nehéz feladat volt, mert akkor még latinul kellett ministrálni. Hosszú latin nyelvű szövegeket kellett a ministránsnak mondania és nagyon sok mozgás volt részükre (a misekönyv ide-oda vitele, a bor-vízzel kapcsolatos teendők). Egy téli napon nem volt ministráns, Kiss bácsi, a sekrestyés jött be a miséző Vajda atyával, a hitoktatómmal. Bátorságot vettem magamra, bementem a szentélybe, és leváltottam a Kiss bácsit. Ekkor tanultam meg (kissé bizarr, zavaros módon) az áldozás utáni purifikálás szabályos módját... (Felső Krisztina.)

Több alkalommal ministráltam iskolai misén is. Egyre gyakrabban áldoztam. Gyakrabban és buzgóbban jártam templomba (hétköznap is), végül rendszeresen minden reggel ministráltam a 6-os misén, és a vasárnapi iskolai misén Vajda atyának. A hétköznapi miséken hamarosan csatlakozott hozzám Apró Pali, ettől kezdve ketten szolgáltunk minden reggel. Mikor egyre gyakrabban ministráltam így beugróként, egy alkalommal Kelényi Tibi, a helyi ministránsgárda egyik buzgó tagja elkapott és részletesen kifejtette -- akkor úgy éreztem, féltékenységből -- azokat a finomságokat, ahogy ők a helyi szokások szerint ministrálnak. Megfogadtam tanácsait. Apró Pali ösztönzésére megígértem, hogy elmegyek és belépek a ministráns gárdába. Húzódott a dolog. Ekkor már olyan durva volt a politikai helyzet (koncepciós perek), hogy minden ilyen csoporthoz csatlakozást alaposan meg kellett gondolni, no meg az iskolai elfoglaltságaim is egyre jobban terheltek.

1948-ban Vízkeresztkor a fiúk behívtak a sekrestyébe. Lehet, hogy úgy érezték, kevesen vannak, de az is lehet, hogy Paliék akartak a mélyvízbe kényszeríteni, vagyis a gárdába bevonni. Felöltöztettek és a nagymisén jobb belső voltam, ami óriási megtiszteltetés volt, hiszen én csak magán buzgalomból tanultam meg a szertartásokat, és itt egy jól összegyakorolt csapattal kerültem egy nagy ünnepi szertartás kellős közepébe. Beléptem ezután már a ministránsgárdába, ministránsgárdista lettem. Mint legidősebbet és legbuzgóbbat egy csoport vezetőjévé választottak. Hamarosan megszerettek a fiúk is és a vezető atya is. Buzgó voltam. Mindenessé váltam a templomban és készségességem miatt Feri bácsinak, a sekrestyésnek az egyik állandó segítője. Volt úgy, hogy két-három misén, sőt néha négy-öt misén is szolgáltam (Akkoriban még sok pap volt és a főoltár mellett egyidejűleg a mellékoltár\ok\nál is miséztek.). 1949-ben A feltámadási körmeneten a Krisztus szobrot vittem. Feltűntem mindenkinek.

Kis Feri bácsi a sekrestyés -- Fundéliusz atyánál szolgálok

Részt vettem a ministránsgárda munkájában: foglalkozások, próbák, kirándulások, lelkigyakorlatok. Az egyik atyával és a gyerekekkel kirándultunk egy alkalommal a Szabadsághegyre (ma Svábhegy). Egyik este az ifjúság vetítettképes előadást tartott az irodában. Az ablak előtt álló utcai lámpa nagyon bevilágított a terembe, lehetetlenné téve a vetítést. Villanyszerelési ismereteimet felhasználva, az előadás idejére kiszereltem a lámpa biztosítóját, hogy elég sötét legyen. Egy próbán a ministránsvezető atya felöltöztetett albába, hogy a többieknek bemutassa, hogyan kell felöltöztetni és az albát ráncba szedni. Boldog voltam. Dr. Huszár atya, az egyik káplán, gregorián misét tanított be. A misén sokan és szépen énekeltünk, de Szelényi plébános hamis intonálása nagyon rontotta az eredményt. A "mindenességgel" együtt járt néhány különleges kaland is. Például Palival több alkalommal felmentünk a templom padlására merő romantikából (hiszen mindent fel kell fedezni!). Találtunk egy ládában olyan tiltott könyveket, amelyeket a plébánia könyvtárából ide rejtettek el. Utolsó alkalommal a sekrestyés Feri bácsi -- mialatt mi a tetőtérben kutattunk -- nem tudva, hogy mi felmásztunk a padlásra, ránk zárta a templomot és haza ment. Izgalmas helyzet volt. Végül a kórus ablakán másztunk ki a bejárat feletti tetőre és onnan leugrálva szabadultunk ki. Szerencsére senki se látott meg minket, megúsztuk a lebukást.

Lelkigyakorlat Megtérésem - Ministrálás - Lelkigyakorlat - Liska atya - Esti ima - Vajda atya - Paptanári hívatás

A Tanítóképzőben minden tanévben tartottak számunkra nagyon jól sikerült háromnapos lelkigyakorlatot. Nagyon szerencsés voltam, hogy ezeken résztvehettem Az első évben (1946-ban) egy fiatal tisztelendő tartott számunkra igen értékes előadásokat. A plébániáról jött. Igen őszintén (és nagyon jól) beszélt a kamaszok szexuális problémáiról. Megdöbbentő volt számunkra -- de magunkban teljesen igazat adtunk neki -- amikor néhány hívőt megkért a templom elhagyására. Mint mondta, nem tud idegenek -- felnőttek és hölgyek -- jelenlétében ilyen kényes kérdésekről érdemben beszélni. A második osztályban (1947-ben) egy ferences szerzetes tartott lelkigyakorlatot. Ekkor szembesültem azzal a gyakorlattal, hogy a ferenceseknél testvérek (tehát nem felszentelt papok) is vannak, akik különböző feladatokat (fizikai munka, gyógyítás, tanítás, stb.) végeznek. Vannak ezen túl természetesen a felszentelt papok is köztük, akik a papi tevékenységeket végzik. Harmadikos korunkban egy fiatal újpesti plébános beszélt hozzánk. Végül az utolsó évben Szúnyogh Xavér Ferenc jött közénk. Csodálatos sorozatot tartott a liturgiáról. Dedikálta néhányunk Missáléját.

Ministránsoknak is tartottak ebben az időszakban lelkigyakorlatokat, amelyek nagy hatást tettek rám. Volt egy ilyen a Magyar Szentföldön megtartva, amelyen egy ferences atya szólt hozzánk, és ahol először találkoztam Liska atyával. A Szentföldön óriási hatást tett rám a múzeum, a Szentföldről származó növényekkel, fényképekkel. Az épülő nagy bazilika néhány kápolnája már használatban volt, és meglepődtem a szent helyek (úgy emlékszem, a Születés Barlangja és a Angyali Üdvözlet kápolnája) másolatai láttán. Egy másik lelkigyakorlat Kamaraerdőn volt, a régi Szent Szabina kápolnában. A kápolna akkor még csak egy piciny, néhányszemélyes piciny, de nagyon szép kápolnácska volt, talán csak a mostani templom szentélye. A ministránsgyermekekkel voltunk ott. Fidél is velünk jött. Nem voltunk sokan, de így nagyon bensőséges volt. Körmendi Béla atya tartotta a rövid, mindössze egynapos lelkigyakorlatot. Nagy hatással volt rám az egyik feldogozási szünetben a kápolna melletti füves tisztáson végzett szemlélődésem. Az élmény a hivatásválasztásomra döntő hatású volt, elrévültem és komoly elhatározást tettem.

A plébánia szervezésében részt vettem néhány zarándoklaton is, melyek jelentősen befolyásolták hívatásom alakulását. Egyszer ellátogattunk Makkos Máriára, akkor még a Fogolykiváltó Boldogasszony segítségét kérve a hadifoglyok szabadulásáért. Egy más alkalommal Máriabesnyőre zarándokoltunk a plébániával, ahol egy szerzetest látogattunk meg, aki a szerzetbe lépés előtt a Felső Krisztinában volt káplán. Nagy szeretettel fogadott minket, mindent megmutatott. Mivel korábban Székely Tibinek volt a lelki vezetője, ez okból mi ministránsok protekciós helyzetben voltunk. 1946-ban volt a jubileumi Szent Gellért év. Az ezeréves évfordulótiszteletére volt a Gellért hegyen egy Szent Gellért ünnepség. Nagyon meghatott, amikor egy szerzetes hozta az ereklyét, és két szerzetesi ministráns ruhába öltözött ministráns kisérte. Az 1947-es Mária év kapcsán egy ifjúsági zarándoklat volt Máriaremetére. Vagy százezren voltunk, a Tanítóképzőből szinte a fél iskola részt vett a Hűvösvölgyi végállomástól a kegytemplomig tartó zarándoklaton. Meglepett, amikor az egyik iskolatársamat Vajda tisztelendő úr csak úgy sétálgatva a túlsó oldali járdán gyóntatta. Később meg is kérdeztem tőle, hogy civil ruhában stóla nélkül érvényes a gyóntatás. Azt válaszolta, hogy a papi civil alatt volt rajta stóla.

Liska atya Megtérésem - Ministrálás - Lelkigyakorlat - Liska atya - Esti ima - Vajda atya - Paptanári hívatás

Egyszer a Magyar Szentföldre mentünk egy ministráns lelkigyakorlatra, és ott találkoztam Liska atyával. Paliék mutattak be neki. Sok fiatalnak volt lelki vezetője, sokan szeretettel emlékeznek rá és rajongva írnak az Internetre emlékeikről. Ettől az első találkozástól kezdve rendszeresen jártam hozzá a Lant utcába, eleinte Palival, de hamarosan -- mivel lelki vezetésemet Liska atya vállalta -- Pali nélkül is. Ez a Prímási palota volt, amely súlyos, nagyrészt lerombolt állapotban volt. "Az Úri utca 62-ben, Budapest első kerületében, a várban található a Hercegprímási palota, a magyarországi Katolikus Egyház legfőbb vezetőjének budai palotája. Magyarország prímásának hagyományosan Esztergomban, a legelső magyar fővárosban van a székhelye, de a főváros Budára költözése óta itt is tartott fenn rezidenciát. Az eredetileg itt álló épületet 1796-ban vásárolta meg Baicz József és neje. Ők építtették át a ma is látható későbarokk-copf stílusban. A palota homlokzatát egy háromszög alakú oromzat koronázza, és dísze még egy copf rácsos erkély. Az épületet Szcitovszky János hercegprímás, esztergomi érsek vásárolta meg, és ettől kezdve szolgál az érsekek budapesti otthonául, illetve az érsekségi hivataloknak ad helyet. Ma is az Esztergom-budapesti bíboros-érseknek, Magyarország prímásának székhelye."

A Prímási Palota egykor és ma -- A Palota hátsó, Sétány felőli mai képe

A prímási palotának Lant utca felőli földszinti épületrésze az ostromot túlélte. Az itt levő oldalajtón mentünk Liska atyához hetenkét fél-fél órás beszélgetésre. Volt egy várószoba balkéz felől, ahol egy nagy asztal körül ültünk le, várva, hogy sorra kerülünk. Mivel általában gyónásra készültünk, csendben várakoztunk, közben az asztalt borító vastag terítő valamelyik bojtjával játszadoztunk. Általában nem kellett sokáig várni, a gyónók gyorsan váltották egymást. Élmény volt Liska atyánál gyónni. Türelmes, megértő, segítőkész volt a lelki vezetésben, amikor feloldozás után elbocsátott minket, mindég remek útravalóval búcsúztunk el. Remek lelki olvasmányokat (Tóth Tivadarét, Koszter atyáét és másokét) adott mindenkinek, azokat a vezetett fiatalok problémái alapján választotta ki. Szerettünk hozzá járni, annak ellenére, hogy mindannyian tudtuk, hogy a szemben levő épületből (akkori Honvédelmi Minisztérium, ma Német Nagykövetség) folyamatosan figyelnek és fényképeznek bennünket. Ilyen volt az akkori világ, azzal kellett együtt élnünk.

Liska atya arcképe -- Cserkészekkel 1940-ben

Liska atya abban az időben a (még romokban levő) Királyi Kápolna káplánja volt. Innen átkerült Esztergomba a Kisszemináriumba, annak spirituálisa lett.

Esti ima Megtérésem - Ministrálás - Lelkigyakorlat - Liska atya - Esti ima - Vajda atya - Paptanári hívatás

Nem voltam kongreganista, nem tudom, működött-e akkoriban a plébánián Máriakongregáció. Szelényi István plébános egy beszélgetésünk során elmondta, hogy szeretné a Máriakongregációt aktívabbá tenni, vagy elindítani. Úgy tervezte, hogy engem bevon a kongregációs tevékenységbe, mert látta buzgóságomat a ministrálás vonalán. Akkoriban még nem terveztem a szemináriumi jelentkezésemet, de rám bízta az esti imák levezetését. A Felső Krisztina templomban 1948-1949-ben minden estét esti imával zártunk a harangszó után. Az imát az oltár mellől, a képviselötestületi stallumból imádkozta el egy előimádkozó, majd elénekeltük a ... éneket, majd bezártuk a templomot. Az esti litánia után igen sokan maradtak a templomban (szinte mindenki), várva az imát. Nagy megtiszteltetés volt, hogy rám bízták ezt a fontos feladatot és nagy komolysággal vezettem ezt a liturgiát.

Vajda atya Megtérésem - Ministrálás - Lelkigyakorlat - Liska atya - Esti ima - Vajda atya - Paptanári hívatás

Hitoktatóm volt a Képzőben. Szigorú, ritkán nevető, talán arisztokrata-barát pap volt. Eleinte valahol a Böszörményi úton lakott, majd a templom melletti paplakba költözött. Mint főállású hitoktató szerepelt, és nem vett részt a plébániai tevékenységekben (gyóntatás, esketés, temetés, stb.). Minden reggel 6 órakor misézett a főoltárnál, aztán eltünt a plébánia közeléből. Nem volt túlságosan barátkozó tipus. Áldozás után megkövetelte tőlünk a mise utáni 10 perces adorálást. Ha egy fiatalt mise után a templom mellett nevetgélve, beszélgetve talált, nagy jelenetet csinált, kiabálva, nekivörösödve zavarta vissza a templomba még egy időre imádkozni. Nem nagyon beszélgettünk vele, féltünk az esetleges mérgelődésétől, mert nagyon nyersen ripakodott rá bárkire. A lányokat nem engedte a sekrestyébe, sőt mindég elzavarta őket még a sekrestye környékéről is. Pedig a lányok segíteni szerettek volna a sekrestyés Feri bácsinak a ministránsruhák hajtogatásban, esetleg másban is. De ha megjelent Vajda tisztelendő úr, a lányok menekültek a közelből. Velünk ministránsokkal nem beszélgetett, mi pedig kerültük őt, igyekeztünk mindent pontosan betartani. Volt egy iskolai eset, ami jellemzi pedagógiai egyéniségét. Egyszer meghallotta, hogy valaki berohant az osztályba harsány "Jön a Vajda!" felkiáltással. Iszonyatos patáliát rendezett. Üvöltve véste az emlékezetünkbe, hogy az ő tiszteséges megnevezése "Vajda főtisztelendő úr". Nem volt szimpatikus tanárunk, mi diákok mértéktartóan mindég távol tartottuk magunkat tőle.

Paptanári hívatás Megtérésem - Ministrálás - Lelkigyakorlat - Liska atya - Esti ima - Vajda atya - Paptanári hívatás

Szerettem ministrálni, napi áldozó lettem. Egyre inkább világossá vált kettős hivatásom: a tudomány és a papság. A papság gondolata csak halványan élt bennem, a főhívatás a tudomány, a fizika volt. A papságra mint szép álomra gondoltam, de a szentségi elköteleződés nem volt bennem megfogalmazva. A fizikatanári jövő élt bennem, ilyen elköteleződéssel készültem, tanultam. Csak amikor a továbbtanulás lehetetlensége elém tárult, akkor villant belém a papság gondolata. Egyszer a ministránsvezető atya beszélt a papi hivatásról. Szép és megfontolandó gondolatok voltak, de bennem a tudományos, a fizika világa iránti elhivatottság élt. Ha viszont a világ, a politika lehetetlenné teszi jövőm kibontakoztatását -- és ennek egyik oka az egyházi kötődésem -- akkor ezt a kötődést kell felhasználnom az eddig lappangó papi hívatás kimunkálásával. Ott kell az életemet kibontakoztatnom, ahol szeretettel és bizalommal fogadnak, ahol nem vad politikai előítéletek kényszerítenek mindenféle képmutató és bűnös életre. Jelentkeztem Liska és Vajda tisztelendő úraknál és Szelényi plébános úrnál. Bejelentettem papi hívatásomat, megtettük az első lépéseket.

Mert lett volna lehetőség a pártpolitika bizalmába férkőzni. Első lépésként édesapámat rá kellett volna beszélni a szövetkezeti tagságra. Ez neki is hasznára vált volna: ott volt Németh Kálmán, a tanítómestere a szövetkezet vezetőségében (többször nagyon intenzíven hívta is édesapát), az ismerős környékbeli cipészek is hívták maguk közé (becsülték, szerették), munkáját mindenki nagyra értékelte. Nekem is lehetett volna változtatnom az életvitelemen. A templom helyett valamelyik ifjúsági szervezethez kellett volna csatlakoznom. Persze egy ilyen csatlakozás veszélyeket is rejtett volna, hiszen közismert volt korábbi klerikális elkötelezettségem, és csak a "politikai reakció" elleni harcos tevékenységem, egy áruló "antipáli" forduló adhatott volna biztosítékot számomra, hogy ne használjanak fel valamilyen provokációra. Ilyen "Pálfordulásra" nem vállalkoztam, maradt tehát az esztergomi szemináriumba való jelentkezésem.

Senki se világosított föl a paptanár képzés nehézségeiről. Ekkor már világos volt a helyzet, hogy egy kispapot, vagy majd később egy felszentelt papot (a kisiparos és sváb örökséggel) nem vesznek fel egyetemre, ezt az egyre aktívabb Baloldali Blokk dokumentumai világossá tették -- de én erről semmit se tudtam. Arról se szólt senki, hogy nem csak a latin érettségi anyagot kell ismernem a szemináriumi tanulmányokhoz, hanem a latin nyelvet biztonsággal kell használnom (előadás megértése, jegyzetek használata, vitákban való részvétel, vizsgázás). Uherkovich tanár úr biztosan átsegített volna a problémákon egy mély lelki irányítással, de sajnos vele nem beszéltem, ő már Pécsett volt és csak szüleimmel találkozott egy alkalommal. Szüleim pedig nem tudták tolmácsolni a tanár úr tanácsait, segíteni pedig nem tudtak.

Szüleim a maguk módján mindent megtettek döntésem sikere érdekében. Rendezték egyházilag is a házaságukat, amely 1930. óta a két család ellenkezése miatt függőben maradt és polgárilag is csak 1934 táján rendeződött. Édesapám meggyónt, áldozott. Beadtam a kérvényt az utolsó pillanat után és részt vettem a konkurzuson. Sikeresen elindultam ezen az új úton...