Rieth József

Gyermekkorom - Szeminárium, hivatás

(Tartalomjegyzékhez -- Gyermekkorom  --  Szemináriumi élmények)    >>> Tovább >>>    

 

            Tagadásból elhívatottság            Tagadásból elhívatottság - Fundéliusz atya - Keresztlevél - Szeminárium

 

Az előzőekben leírtam a hivatásom kibontakozásának kezdeti lépéseit. No, ez nem volt egy hirtelen fellángolás, egy pillanatnyi elkeseredésből elkövetett könnyelmű tudati zavar. A tudományos és a papi hívatás párhuzamosan bontakozott bennem, apró, észrevétlen lépésekben. Mindkettő teljes embert kívánt, de ez a teljesség egymás mellett, nem egymást kizárva, hanem egymást támogatva, egymással egyesülve alakult bennem. Sok átlag emberben a két ismeretvilág egymás mellett alakul, nem egyeztethető össze (nem is erőlködik az átlagember az összeegyeztetésen! Így aztán az évek során valamelyik, vagy mindkettő elsorvad!). Bennem a két világ egyre jobban találkozott, kezdett egybeolvadni, egyre nagyobb részük alkotott valami csodálatos szintézist. Amikor a tudományos vonal megrekedni látszott, a továbblépés célszerű vonalának tűnt az egyházi vonal kibontakozása. Ez nem egy menekülés volt, hanem ugyanannak a célnak -- a tudományos és vallási elhivatottság egyesítésének -- megvalósítása felé vezető lépés.

 

A mesének, képmutatásnak, félrevezetésnek, butaságnak tartott tanítási elemek esetében a világ aprólékos kutatásával kerestem az ütközőpontokat, azok környékét felderítettem, ugyanakkor egyidejűleg komolyan tanultam. Tanultam a tudomány és a vallás ismereteit. Apró Palival sokat vitatkoztunk, de akkor már volt alapos tudásunk, vitáinkban komoly ismereteket ütköztettünk. Észrevétlen, lassú volt az eltolódás a tudatos hit felé, de mindez a szentségi jelenlét folyamatos gyakorlata mentén haladt. Lassanként a saját világképem kezdett kitisztulni. Később derült ki, hogy megdöbbentő rokonságot mutatott Teilharddal (őt azonban csak sok évvel később ismertem meg) és a jóval később kibontakozó II. Vatikáni Zsinat szellemével.

 

Sok nevelőm hatása alakított pozitív irányba (még akkor is, ha példájuk netán sok vonásukban negatív is volt). Az előzőekben igyekeztem már ezeket a hatásokat röviden vázolni gyermekkorom eseményei kapcsán. A tudomány területén meghatározók voltak fejlődésemre: Gályai Miklós, Szabó Béla, Csekő Árpád és Öveges József tanáraim; a vallási fejlődésemet irányították és meghatározóan befolyásolták: Reisz Margit, Szelényi István, Vajda János és Liska Zoltán hitoktatóim. Nagy hatással volt rám egy lelkigyakorlatos élményem Kamaraerdőn. Hívatásom komoly volt, pap kívántam lenni, kiváló pap. Olyan aki példamutató, nagy tudású, az ifjúsággal komolyan foglalkozik. Olyan, aki ugyanakkor kiváló fizikus, csodálatos tanár és termékeny író. Öveges professzor úr példája lobogott szemem előtt.

 

 

            Fundéliusz atya            Tagadásból elhívatottság - Fundéliusz atya - Keresztlevél - Szeminárium

 

Keresőként sok pappal találkoztam, ismerkedtem meg. A képzőben hitoktatóm volt Vajda János. Szigorúan megkövetelte a hittananyagot, keményen a tridenti szellemben tanított. Az eszperantistáknál Erdey Ferenc atya volt, aki a liturgia felé elindított. Valahogy úgy éreztem, hogy a liturgia szép, de eleinte csak mint szükséges gyakorlatot éreztem megtanulni érdemesnek. Megtanultam, aztán fokozatosan egyre jobban meg is szerettem. Ministránsbarátom, Apró Pali vitt el Liska Zoltán atyához, aki lelki vezetőm lett. Nem beszélt a hívatásról, soha se mondta, hogy legyünk papok, de a hívatás ébredésére imádságokkal, lelki olvasmányokkal  készséges lelket készített elő bennünk. A plébánián igen sok pap megfordult akkoriban. Az ő példájuk a hittudomány, a pedagógia, a biblikum, a liturgia területén iránymutató volt számomra. Csak úgy hirtelen villan fel bennem Szelényi István, Gál Ferenc, Sághy Ferenc, Raáb Kornél atya, meg még sokan mások neve is, akik ilyen-olyan szempontból motiválták lelki fejlődésemet.

 

 

A Felső-Krisztina életében rám a legnagyobb hatást Fundéliusz Vilmos atya tette. Aszkéta benyomást keltett. Kiváló hitszónok volt, aki mindég érdekes témákat tárgyalt, remek szónoki fordulatokkal beszélt. Ministráns vezetőnk volt, megkövetelte a (tridenti) előírások szigorú betartását, ugyanakkor -- már a Vatikáni Zsinat előtt évtizedekkel -- a gyakorlatban a zsinati reformokra mutató liturgikus újításokat alkalmazott (pl. mise közben a Missáléból magyarul hangosan felolvasták a mise megfelelő szövegét.). Környezetével nagyon emberi hangon tárgyalt, maximális megértést és szeretet-kisugárzást tanúsított. Liturgiában példaképem volt. Tőle tanultam meg a liturgikus előírások (kéztartások, mozgások, szertartási magatartások, stb.) szigorú betartását, ez sok vonásában a Vatikáni zsinat után is megmaradt bennem. Az akkori pápára, XII. Piuszra emlékeztetett engem. Csodáltam és tanácsait szigorúan betartottam. Szerettem a beszédeit hallgatni. Talán ő volt a papi ideálom.

 

 

            Keresztlevél            Tagadásból elhívatottság - Fundéliusz atya - Keresztlevél - Szeminárium

 

A szemináriumi felvételhez be kellett mutatni a keresztlevelet. Elmentem tehát az evangélikusokhoz, kérni egyet. A Krisztinavárosban lakott az a lelkész, akihez édesanyámék tartoztak. Elmentem hozzá, és előadtam kérésemet. Megdöbbent a furcsa kérésen. Elmondta, hogy náluk nem szokás keresztlevelet kiállítani, ők azt nem használják. De ha nekünk ennyire fontos -- azt tanácsolja -- próbáljam meg a Bécsikapu-téren. Ott bizonyára lesz olyan anyakönyv, amiben szereplek, és ami alapján kiállítanak számomra egy keresztlevelet. Kifaggatott a hívatásomról, a terveimről. Hosszú beszélgetés után javasolta, hogy búcsúzóul imádkozzunk. Rövid csönd után elmondott egy szép szabadimát, kérte Isten áldását rám, hívatásomra, tanulmányaimra. Megható gondolatok voltak, lélekben egyetértettem kéréseivel, Isten kegyelmének szükségességével. Mialatt az imájára figyeltem időnként belém villantotta a Kísértő, hogy vajon hol tanulhatta meg ezt a szöveget a tiszteletes úr, és hogy van az, hogy olyan szép folyamatosan tudja mondani, pillanatnyi elakadás nélkül, mintha olvasná. Aztán kimondta az Áment és csönd lett a szobában. Ültünk egymással szemben, éreztem, hogy most rajtam lenne a sor, Valamit imádkozni kellene..., de mit...? Igen, az imakönyvemben vannak szép imák: "Hálaadásra", "Szükségben", stb., stb. De ezek közül egyet se tudok emlékezetből idézni... Aztán meg a "Miatyánk", vagy az "Üdvözlégy" mégsem igazán illik ide, pedig mi azt szoktuk mindég imádkozni. Néma maradtam. A helyzet egyre feszültebbé vált, a zavarodottságom egyre nőtt. Végül a tiszteletes úr -- látva a helyzet kilátástalan voltát -- egy szabad áldással fejezte be egyoldalúra sikerült "közös" imánkat. Elbúcsúztunk egymástól és utamra bocsátott. Az elmaradt ima kínzó teher maradt számomra, sokszor fájt később is az emléke. Kisebbrendűnek éreztem magam a protestánsoknál, akik tudnak valamit, valami olyat, amit mi -- akkori katolikusok -- meg se próbáltunk gyakorolni. (Sok évvel később, a Szentlélek szeminárium keretében tanultam meg ezt az imamódot).

 

Mivel a keresztlevél továbbra is sürgetően szükséges volt számomra, felmentem a Várba, a Bécsikapu-téri Evangélikus templom irodájába. Itt is értetlenül néztek rám, nem kell az a papír semmihez se. Magyaráztam, hogy nekünk Esztergomban szükséges. Az egyik "okos" hivatalnok megjegyezte, ha már mindenáron pap akarok lenni, akkor legyek náluk lelkész, és akkor már szükségtelen a keresztlevél. Megdöbbentem és sértésnek vettem ezt a megjegyzést. Kifejtettem, hogy a hívatás nem így működik. Katolikus vagyok, katolikus pap kívánok lenni, és egy áttérésre való felhívást elfogadhatatlannak tartok. Ők is átérezhették a helyzet abszurd voltát. Hamarosan előkerült egy lelkész, beinvitált egy belső szobába. Ö is meghallgatott, kikérdezett, majd megígérte, hogy utánanéz az iratoknak és ha már mindenáron igényt tartok, elkészítenek egy keresztlevelet a számomra

 

A bérmalevelem is kellett volna a konkurzusra, de nem tudtuk megtalálni. Elmentem a zugligeti plébániára kérni egy másolatot. Először szélhámosnak néztek (ekkoriban már mindenki gyanakodott mindenkire, annyi volt a provokáció) és csaknem kirúgtak az irodából. Végül elmondták, hogy az ostrom alatt az anyakönyveik tűzben megsemmisültek, ezért náluk nincs adat a bérmálásomról. Megkerestem a volt hittanáromat, Özséb bá-t, aki a városmajori plébániára irányított. Ott meg azt mondták, hogy elvesztek az anyakönyvek. Ők legalább sajnáltak. Liska atya vígasztalt, hogy a Esztergomban az Aulában biztos meg lesz az anyakönyv másolata. 1950 május 11-én kértem az Aulából -- akkor már a tonzurához -- de ott sem találták. Később személyesen is átnéztem az anyakönyveket, de továbbra se találtuk. Így aztán lemaradtam a tonzúráról.

 

Mivel Temesi Antal, a bérmakeresztapám a háborúban meghalt, végül elöljáróim döntése alapján édesapám tett tanúvallomást a bérmálásomról, és -- az akkori jogi gyakorlat szerint -- a felvett jegyzőkönyv alapján, végül Rómában elismerték a bérmáltságomat. 1950. május 28-án végül rendeződött a bérmálásom ügye.

 

Május 30-án letehettem első vizsgámat: vallástörténetet. Június 10-re minden vizsgát sikeresen letettem.

 

 

           Szeminárium            Tagadásból elhívatottság - Fundéliusz atya - Keresztlevél - Szeminárium

 

A szemináriumba utazva a vonaton velem szemben ült egy férfi, aki állandóan dohányzott. Én a dohányfüsttől rosszul lettem, és ki kellett mennem. nem lett különösebb baj, a kocsi peronján a friss levegő hamarosan megnyugtatott. Mire a szemináriumba értem, már nyoma se volt a rossz közérzetnek, a hányingernek. Sikeresen vizsgáztam az úgynevezett "konkurzuson". Énekből is szavalásból (Mécs László: Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld című versét szavaltam) is sikeres voltam. A konkurzuson az Andzsi vezetett mindenfelé. Kissé unalmas volt, túlságosan atyáskodónak éreztem a segítségét.  1949. október 12-én értesítettek: Felvettek rendkívüli az Esztergomi Ősrégi Érseki Szeminárium hallgatójának, egy kikötéssel. 1950. februárjában kell latinból vizsgáznom -- ez volt a kikötés. Bevonultam, és gyakorlatilag minden úgy zajlott velem, mint a többi társammal. Szigorú napirend szerint éltünk, szinte minden percünk be volt táblázva. Ébresztő, mosakodás, vonulás a kápolnába. Elmélkedés, szentmise, rövid adoráció. Reggeli után az előadótermekben tanultunk, majd az ebéd következett. Étkezés közben egyikünk felolvasott valamilyen lelki könyvből, mialatt mi csendben étkeztünk, majd csendben a felolvasó is étkezett. Ebéd után tanulás következett, majd rövid szabad foglalkozás. Ezidőben lehetett könyvtárba menni, levelet írni, gyónni. A szabadfoglalkozás után sétálni mentünk a városba, vagy a környékbeli zöldterületekre, szigorúan párosan. Este, vacsora előtt még különböző programok voltak, majd a kápolnában "punktákat" (elmélkedési pontokat) kaptunk a másnap reggeli elmélkedéshez.

 

A tanév lelkigyakorlattal kezdődött. Lelkigyakorlat után nagy kiránduláson vettünk részt: Esztergom, Tokod-Altáró, Kis Gete, Dorog, Esztergom volt az útvonalunk. Október 29-én volt az ünnepélyes beöltözésünk. A reverendámat a szemináriumtól kaptam, mert szüleim nem tudtak volna megfizetni egy méretemre szabott új reverendát. Nagyon hálás voltam (és vagyok) a rektor úrnak ezért az ajándékért.

 

 

A társaimhoz hasonló voltam, igazi kispap November 6-án a családom meglátogatott, boldogan töltöttük el a látogatási időt, megvoltak elégedve velem is, meg a látottakkal is. Örültek a hívatásom bontakozásának, meg annak a szeretetnek, amivel társaim és elöljáróim körülvettek.

 

 

 

Elkezdtem gyorsírást tanulni. Ez egyrészt egy titkosírási lehetőség is volt, a naplómat szerettem volna ezzel a módszerrel írni, de másrészt az előadások jegyzetelésére is szerettem volna használni. 1950. január 5-én közölték, hogy nem vizsgázhatok, mert csak a latin vizsga után leszek érvényesen felvéve. 1950. február 28-án latin vizsgát tettem. Sikerült. No ez is csak bizonyos megszorításokkal sikerült: a nyelvtan bizonyos részeiben gyenge voltam ezeket pótlólag javítanom kellett. Például a "consecutio temporum" használata sehogy se sikerült.

 

1950 április 29-én Pannonhalmára kirándultunk. Civilben mentünk. Én rövidnadrágban akartam menni. Igyekeztek lebeszélni, sikerrel. (A reverenda alatt általában mindig rövidnadrágot viseltem, amit Sima prefektus úr nagyon ellenzett) .Az utazás -- az akkori lehetőségek szerint -- marhavagonokban történt, így a gyönyörű tájból semmit se láttunk, a vagon is tele volt zsúfolva utasokkal. Ám a hegyen, az apátságban kapott élmények, látnivalók bőségesen kárpótoltak az utazási kellemetlenségekért. Másnap, április 30-án meglátogatott Apró Pali, Pálfalvi Feri és Kelényi Tibi. Boldog órákat töltöttünk együtt, erre az alkalomra Székely Tibi és Andzsi is engedélyt kaptak, hogy a kisszemináriumból a nagyszemináriumba feljöhessenek, és velünk teológusokkal vidáman együtt szórakozhassanak.

 

 

1950. május 25-én kerékpáros kirándulásra mentünk néhányan Piszkére, de ellátogattunk a Nyergesújfalusi és Dorogi plébániákra is. Nagyon elfáradtunk, én különösen, hiszen csak ritkán és rövid távra kerékpároztam korábban, ez pedig egy tekintélyes távolságot bejáró túra volt, edzett társakkal. Tanácsot adtam arra, hogyan lehetne a teniszpályánkat kisimítani, ugyanis tele volt mélyedéssel, amiben a víz megállt és a tócsák közt nem lehetett esős idő után teniszezni.. Felkértek a kivitelezésre, én elvállaltam. Tavaszra elkészültünk a munkával. Csak a gödrök feltöltése, bedöngölése, és a terület deszkával való elsimítása kellett. Az eredmény nem lett ideális, de a nagy tócsák eltűntek, és a maradék kisebbek gyorsan felszívódtak. Mindannyian szép eredménynek tartottuk, tekintve, hogy kevés idő alatt, mindössze néhány segítő társsal dolgoztunk.

 

1949 október 2-án édesanyám meglátogatott. Boldog volt, látva a gyors beilleszkedésemet és a tanulási erőfeszítéseimet. 1949. október 8-án nagy kirándulást tettünk Esztergom környékére, a Vaskapura. Télen többször kimentünk a Duna jegére a Pap-sziget melletti öbölnél. A reverenda alatt ilyenkor is rövidnadrágot viseltem, nem fáztam miatta.

 

            Tagadásból elhívatottság - Fundéliusz atya - Keresztlevél - Szeminárium

 

(Tartalomjegyzékhez -- Gyermekkorom  --  Szemináriumi élmények)    >>> Tovább >>>    

---------------

Forrás: Felső Krisztina lapja