Háttérismeret a "GYERMEKKOROM" című anyaghoz:

CIPÉSZ

(Tartalomjegyzékhez  --  Gyermekkorom)    Cipész > Műhelymunka > Kellékek > Cipőkészítés > Inas > Felsőrész > Ukrán példa    

 

            Cipészek            Cipészek; - Cipészszakma; - Cipészműhely; - Javítási munkák - Alapműveletek; - Cipészszerszámok és anyagok; - Újcipő készítése;

(Varga - Papucs - Saru - Csizma - Cipő - Cipész - Csizmadia - Suszter - Tímár)

 

Bocskor, sarú

 

A paraszti viseletben a cipő egészen a 20. századig nem játszott nagy szerepet. A vargák a papucsok, saruk, csizmák széles választékát állították elő, ezek általában vásárokban és a vargák műhelyeiben került piacra. A cipészek (suszterok) kezdetben a (városi) polgárság igényeit elégítették ki, jelentőségük csak a parasztság polgárosodásával nőtt meg, és természetesen a városok rohamos fejlődésével a városi polgárság igényeinek növekedése következtében. A mesterség valószínűleg a német vargák (vagyis bőrkikészítő és egyszerű lábbeli készítésével foglalkozó iparos) tevékenységéből alakult ki.

 

Csizmák 

 

A cipészek száma a 19. század vége felé indult növekedésnek. A mesterség virágkorának a 20. század eleje tekinthető. A 20. század első felében falun is a csizmát és papucsot fokozatosan a cipő váltotta föl, a városokban pedig egyre magasabb igények szerint rendeltek cipőt. A falusi igényeknek a csizma mellett rohamosan terjedt a bakancs használata, a nehéz talajviszonyok és a terepi, valamint munkakörülményi követelmények miatt. A cipők iránt magas követelményeket támasztottak. Tartósnak kellett lennie (az általános elvárás 10-15 év élettartam volt, ezalatt az időtartam alatt -- átlagos igénybevétel mellett -- a cipők külleme nem romolhatott túlságosan), ugyanakkor divatosnak, kényelmesnek illett maradnia és nem lehetett túl drága. Alkalmasnak kellett lennie többszöri javításra (talpalás, sarkalás, fejelés, foltozás, stb.) az esztétikai igények változatlanul tartós fenntartása mellett. Nagy konkurenciaharc alakult ki a cipészek között. Ugyanakkor a felhasznált nyersanyagok alkalmas megválasztásával széles határok között változott a lábbeli élettartama is és az ár is.

 

 

Varga, csizmadia, suszter, cipész

 

A cipész iparosok közötti minőségi különbségek a megnevezésükben is megmutatkoztak: cipész, cipészmester, cipész és felsőrészkészítő, csizmadia, ortopédcipész, úri- és női cipész, cipőszalon, és még ki tudja hányféle megnevezés. A legalacsonyabb szint volt a foltozó varga, vagy a suszter, de ezt már nem írták ki a cégtáblára, ezt inkább csak pejoratív jelzőként (szinte csak kocsmaszinten) használták.  A cipészmesterek közül a legjobbak méret után, megrendelésre dolgoztak, a legkiválóbbak a felsőrészt is maguk készítették el. Kevesen voltak olyan cipészek, akik több pár cipőt előre megvarrva piacoztak, vásároztak vele, vagy készcipőként a kirakatban, vitrinben tárolták és kínálták eladásra. Általában a cipő olyan értéket képviselt, hogy új cipőt raktárra a cipészek nem tudtak készíteni, hiszen az eladásra kevés esélyük volt (méreti finomságok, divat igények, láb kényes részei, mint például bütykök, stb.)

 

Az ipar hanyatlása a 20. század közepén kezdődött el, amikor a cipőgyárak igen olcsón (de a kisipari minőséghez képest gyenge minőségben) nagy tömegben dobták piacra gyártmányaikat. Aztán a világháború időszaka alatt az anyaghiány és jegyrendszer nehezítette meg a kisiparosok tevékenységét. A második világháború után a cipészeket is szövetkezetekbe igyekeztek szervezni, ahol elsősorban javítást végeztek. A szövetkezetbe be nem lépett iparosokat az anyaghiány és az egyre súlyosabb adó terhelte. Ugyanakkor a gyáripari termékek elterjedése végső csapást jelentett az iparnak. Az olcsó gyári cipők nem voltak megfelelő minőségűek, szerkezetük sem teszi lehetővé a klasszikus javítási műveleteket. A gyári cipők általában egy szezonra tartják meg a minőségüket. A 20. század végére a cipészműhelyek gyors ütemben megszűntek, a kisiparosok eltűnése következett be. A még szükséges javítási munkákat gyorsjavító (és egyben többnyire kulcsmásoló) műhelyek vállalták át, melyek általában aluljárókban üzemelnek, és teljesen gépekkel, meg vegyi anyagokkal oldják meg a sürgős (általában megvárható) apró javításokat. Nagyobb javítás helyett -- ma már inkább -- az újcipő vásárlást ajánlják.

 

Cipők

 

A cipészek a bőrt tímároktól vagy bőrkereskedőktől szerezték be. A női cipőhöz borjúbox, a férficipőhöz marhaboxbőrt használtak felsőrésznek; talpnak vastagabb marhabőrt. A cipészek egyre nagyobb száma a 20. század első felében bizonyos szakosodáshoz is vezetett. Voltak, akik csupán a felsőrész készítésére szakosodtak, mások a tőlük megrendelt felsőrészt fölhasználva állították össze a kész cipőt, de ők is főleg javításokból éltek, az új cipő összeállítása számukra is ritka és fontos esemény volt.. Ebben az időben a divatos férficipő a (rámán) varrott vagy gojzervarrott cipő volt: vastag, dupla talpú félcipő, melynek fő dísze a szélén végigfutó feltűnő varrás. A női cipők lehettek félcipők vagy magas szárúak, lapos vagy magas sarokkal. A 6 cm magas, de nem túl hegyes sarok neve kubán sarok, a 4 cm magasé trottőr sarok volt. Készültek a cipészműhelyben magas szárú cipők és gyermekcipők is.

 

 

            Cipészszakma            Cipészek; - Cipészszakma; - Cipészműhely; - Javítási munkák - Alapműveletek; - Cipészszerszámok és anyagok; - Újcipő készítése;

(Cipészismeretek)

 

A cipészség komoly szakma, szigorú jogszabályok határozzák meg magát a szakmát, annak gyakorlását, és a szakma elnyeréséhez szükséges ismereteket, követelményeket. Az Országos Képzési Jegyzékben a cipész szakképesítés azonosító száma: 12 2 7335 03 4 0 05. Az ezzel a képesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás FEOR száma: 7335 és megnevezése: Cipész, cipőkészítő, -javító (cipőfelsőrész-készítő). A cipész munkaterülete: lábbelikészítés, méretvétel, kaptafa kialakítása, az alsórész és felsőrész mintáinak készítése, valamint természetesen a lábbelik javítása.

 

Cipő szerkezete

 

A cipésznek ismernie kell a  lábbeli szerkezetét, felépítését, az alkatrészekkel szemben támasztott követelményeket és a lábbeli rendeltetését. Ismernie kell a lábbeli készítéséhez felhasznált alap-, kellék-, segédanyagok, valamint félkésztermékek tulajdonságait, szerkezetét,  azok kiválasztási szempontjait. Ismeri az alkalmazott technológiák műveleti elemekre bontását, a szükséges eszközöket, kéziszerszámokat, berendezéseket. Fontos a műszaki rajzok szabvány előírásainak ismerete, alkalmazása, szakmai rajzok előírásainak ismerete, alkalmazása, a láb méretvételének dokumentálása, alkatrész és összeállítási rajzok készítése, szakmai szabványok ismerete és alkalmazása. Megtanulja az emberi láb felépítésének, élettani funkcióinak ismereteit, a láb és cipő viszonyának, a mérések közötti összefüggéseknek a megértését. Tisztában van a láb legjellemzőbb anatómiai helyeivel, el tudja végezni a méretvételt. A kaptafa jellemző pontjainak, vonalainak, felületeinek, szerkezetének ismeretében a kaptafa felületeit fel tudja másolni.

 

Minderről nem sok fogalmam volt kisgyermekként, amikor lépésről lépésre megismerkedtem a szakma apróbb rejtelmeivel. Csak édesapám napi gyakorlatában láttam mindezt megvalósulni, tapasztaltam erőfeszítéseit a kihívásokkal szemben, próbálkoztam eltanulni apró fogásokat, amiket ő sohase titkolt el előlem. Mindketten -- legalább is kisgyermekkoromtól egészen a polgári iskolai tanulmányaim középső éveiig, vagy talán az ostromig -- arról álmodtunk, hogy én is cipész leszek, egy ragyogó üzlet tulajdonosa, egy olyan üzleté, amelyik sok évtizedes hagyomány örököse. Előttem -- és biztos őelőtte is -- a Márvány utcai Németh Kálmán példája lebegett, aki segédekkel dolgoztatott, maga szabta a felsőrészeket, köpenyben, szinte egy szalon szépségével berendezett üzletben fogadta a vevőit, akik többnyire előkelő urak és hölgyek voltak. Ilyen ambícióval ismerkedtem meg a mesterség szépségeivel.

 

 

            Cipészműhely            Cipészek; - Cipészszakma; - Cipészműhely; - Javítási munkák - Alapműveletek; - Cipészszerszámok és anyagok; - Újcipő készítése;

(Pangli - Suszterszék - Varrógép - Cégtábla)

 

Pangli

 

A hagyományos műhelyben középen állt a peremes kis asztal, a pangli. Ezeken általában a különböző szerszámok, a csirizes tál, a különböző szegtartó dobozok, a spirituszégő, polituros edény volt található. A pangli egy kicsiny (talán már öregecske, korhadt és rozzant is volt) tároló asztalka volt. Csak fényképen láttam a rajta levő dolgokat elrendezettnek. Minden a helyén volt ugyan, de elképzelhetetlen rendetlenségben. A mester mégis mindent azonnal megtalált (talán még becsukott szemmel is), legfeljebb csak ritkán kellett kotorásznia, keresgélnie. Onnan vette el, ahova letette, mindennek meg volt, "ott volt" a helye. Éppen emiatt csak ritkán takarította, az eszközök bőrcafatokon, kihullott fa és fémszögeken nyugodtak. Volt ott csatt, ringli, kapocs meg még ki tudja hányféle ilyen-olyan megmaradt apró kellék...

 

Műhely

 

A pangli mellett ült a cipész a becsapolt, háromlábú, kerek suszterszéken. A kisebb szerszámok a falon, polcokon, fogasokon és a pangli szélén kaptak helyet. A pangli alatt egy vödör víz állt a szükséges áztatási feladatokhoz. A cipész mellett a földön volt a klopfstein, a vaskaptafa, a falcfogó, a csípőfogó, a vakacoló, meg a lábszíj. Polcokon sorakoztak a javítandó és kész cipők, valamint a különböző méretű kaptafák. Fiókokban tartalék bőrök, nyersanyagok nyertek elhelyezést. Ezek különösebb figyelmességet igényeltek. A színbőröket nagyon meg kellett becsülni: értékesek és roppant kényesek voltak. A különböző nyersanyagok pedig (a festékek, a szegek, a spiccvasak, a gumisarkak, a tartalék viaszok, a csiriz alapanyaga, stb.) általában meghatározott céllal, a szükséges mennyiségben lettek megvásárolva.

 

Suszterszék, varrógép, cégtáblák

 

A háromlábú alacsony szék biztosította a stabil űlést, a földön elhelyezett szerszámok kényelmes elérhetőségét, valamint a térdre szorított cipő biztos és nem fárasztó kalapálásának lehetőségét. A gépi felszereléshez egyes műhelyekben a hosszúnyakú cipész varrógép is hozzátartozott. Csak kevés cipésznek volt varrógépe, ilyen esetekben kénytelenek voltak bérmunkát igénybe venni géppel rendelkező kollégájuktól. Ezek a gépek különösen erősek voltak, több réteg bőrt is át tudtak varrni törés nélkül. Hosszú nyakuk lehetővé tette magasszárú cipők, sőt csizmák fejrészének a varrását is. Hangos csattogással dolgozott, és különlegessége volt, hogy a varrófeje elfordítható volt, így minden irányban tudott haladni varrás közben. A cégtábla általában hivalkodva igyekezett felhívni a járókelők figyelmét a mester szolgáltatásainak színvonalára.

 

A legtöbb cipész a műhely mögött, az üzlethelyiség (spanyolfallal, függönnyel) elválasztott hátsó részében lakott. De ha külön lakása volt is a cipésznek, a pangli és a kiszolgáló pult , tehát a műhely és üzlet egy közös térben volt. Csak a jobbmódú cipészeknél volt különválasztva a műhely és az üzlet tere. Itt rendszerint a műhelyben a segéd (ritka esetben több segéd) dolgozott, míg a mester általában a vevőkkel foglalkozott, vagy a segédek munkáját ellenőrizte. Ilyen esetekben legtöbbször az üzlet szalon jelleget öltött, mutatva a cipész szakmai és vagyoni helyzetét.

 

A 20. század közepén, a vége felé, az utolsó évtizedekben a cipészek már szinte csak javításokat végeztek. A második világháború anyaghiánya (drágaság, jegyrendszer), majd az államosítások idején a szövetkezetekbe kényszerítés megakadályozta, szinte lehetetlenné tette az új cipők készítését. De a fizetőképes kereslet is megszünt. Az egyszerű dolgozó kénytelen volt gyári cipőt vásárolni. Ezek a cipők viszonylag olcsók voltak, ugyanakkor a minőségük rohamosan romlott. Egy ideig még javíthatóak voltak, de a technológia rohamos változásával már a javítás lehetősége is megszünt. Az ipar ma már "egyenszilárdságú" lábbeliket gyárt, vagyis a cipő minden alkotórésze egyszerre megy tönkre: javíttatás helyett újat kell venni! A kisiparos cipő ma már különlegesség, de a szakemberek ma is műremeknek készítik és értékelik azt, ugyanakkor nosztalgiával emlékeznek vissza a régi műhelyek produktumaira.

 

 

            Javítási munkák            Cipészek; - Cipészszakma; - Cipészműhely; - Javítási munkák - Alapműveletek; - Cipészszerszámok és anyagok; - Újcipő készítése;

(Talpalás - Sarkalás - Talpfoltozás - Bélésjavítás - Tágítás)

 

-- Az egyik leggyakoribb javítási feladat a talpalás volt. Minden esetben az erősen megkopott (lyukas) talpat el kellett távolítani. Ezt harapófogóval végeztük. A régi talpat a lágyék felőli részét ferdén levágtuk, így az új talp egy egyenes felfekvő felületet kapott. A régi talp helyét erős reszeléssel letisztítottuk, és ide került fel az új talp úgy, amint ezt az új cipőnél ismertettem. A talpalásnál csak annyi eltérés volt az új cipőhöz képest, hogy a talp lágyék felőli vége is kapott két sor szögelést.

-- A sarkalás esetében vésővel és csípőfogóval eltávolítottuk a megkopott flekket, majd a felület alapos reszelése után az új cipőnél ismertetett módon felkerült a sarokflekk. Amennyiben a sarok több flekket is érintő durva kopást szenvedett, a lekopott felületet ferde síkká reszeltük és elvékonyított bőrdarabokkal pótoltuk, majd a sarok síkjába munkáltuk, és azután tettük fel a sarokflekket. A sarok oldalfelületét is az újcipőknél leírt módon alakítottuk ki, és a kikészítése is az ott leírt módon történt.

-- Talpfoltozás sűrűn előforduló javítási feladat volt, szegény, egyszerű emberek kénytelenek voltak így tartósítani a cipőjüket. Kényes feladat volt ez, mert a folt nem nyomhatta a talpat, nem akadhatott bele különböző kiemelkedésekbe, ezenkívül tartósnak kellett lennie. A javítandó cipő talpa általában lyukas volt, azt kellett javítani. A lyuk környékét alaposan megtisztítottuk, megreszeltük, megcsiszoltuk, beragasztóztuk. A folt néhány centivel túlért a sérült, megvékonyodott talprészen (de elérte a még tartós, nem kopott talprészt!), a szélei erősen le voltak vékonyítva. Alapos klopfolás és ragasztózás után sűrű faszög sorokkal lett felszögelve.

-- Gyakori feladat volt a sérült felsőrész foltozása. A szakadt vagy kikopott sérülés alá azonos színű bőrből kivágott bőrdarabot ragasztottunk be, majd erős kalapálás után varrógéppel zik-zakban sűrűn átvarrtuk. Ezután ismét alapos kalapálás következett, majd bőrfestékkel igyekeztünk a javítás helyét láthatatlanná tenni.

-- Gyakori javítási feladat volt a bélés hibájának javítása. A talpbélés cseréje egyszerű volt, (a régi bélés eltávolítása, kitépése után) csak új betétet kellett beragasztani. A sarokbélés hibája esetén új betétet ragasztottunk be a sarokrésznél, majd a kéreg varrása magasságában végig varrtuk a bélést addig a pontig, ameddig a varrógép hozzá tudott férni.

-- Előfordult, hogy valami miatt egy cipő szűknek bizonyult és a vevő a cipő tágításának igényével fordult hozzánk. Ebben az esetben a cipő fejét beáztattuk, majd tágítót tettünk bele, és a tágító csavarja segítségével alaposan szétfeszítettük. A tágítónak az így széttáruló fejrésze valamelyest bővítette a cipőt, majd hagytuk rászárradni a fejrész bőrét.

 

Cipészek; - Cipészszakma; - Cipészműhely; - Javítási munkák - Alapműveletek; - Cipészszerszámok és anyagok; - Újcipő készítése;

 

(Tartalomjegyzékhez  --  Gyermekkorom)    Cipész > Műhelymunka > Kellékek > Cipőkészítés > Inas > Felsőrész > Ukrán példa    

---------------------------------

http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Mako_monografia_sorozat/pages/monografia_3/007_kezmuvesseg.htm

Cipészszakképesítés