Háttérismeret a "GYERMEKKOROM" című anyaghoz:

Cseléd

(Tartalomjegyzékhez  --  Gyermekkorom)      

 

E néven őseink általában a családfő hatalma alatt álló családtagokat és a háznépet értették. Cseléd aki kikötött bérért mezőgazdasági vagy háztartási munkára egész évre elszegődik. Cselédet a középparaszt, a nagygazda, urasági birtok, uradalom alkalmazott, de cselédként emlegetik az alacsonyabb beosztásban álló városi egyházi alkalmazottakat is. A város cselédjének is mondták pl. a városi hajdút. A cseléd, család szó egyazon szláv jövevényszó származéka. Nyelvünkben mindkét fogalom korán szétvált, pontosan körülhatárolható. Ennek ellenére a tájszólásban a család és cseléd szavak egyaránt jelentenek családtagot, gyermeket is. „Négy családom (gyermekem) van.” Gyertek ide kis cselédeim (gyermekeim)”. A cseléd helyzete vidékenként változó volt; a parasztgazdaságok különböző üzemtípusai meghatározták a cseléd viszonyát gazdáihoz, valamint a gazdaságon belüli életformáját is. A cselédnek a patriarchális családban, bár helyzete alárendelt volt, életformája, munkája szinte alig különbözött a családtagokétól. A nagycsaládban élő telkesjobbágy családok fiai, bár vér szerinti leszármazottak voltak, a családfőtől függő helyzetük és munkájuk szerint nem részesültek jobban a család javaiból, mint a cselédek. A kapitalizmus előtti paraszti társadalomban a családtagok s a cselédek gyakorlatilag azonos körülmények között éltek, azonos bánásmódban részesültek, csak tudatilag különböztek.

 

Parasztmenyecske

 

A mai korban cselédnek azt nevezik, aki a nap bizonyos órájában nem időhöz kötött, hanem folytonos ház körüli munkának állandó teljesítésére vállalkozik, illetőleg ezen célból elszegődik. A cseléd elszegődése bizonyos időre történik. Ez az idő felmondás által megszüntethető és a gazda és cselédje közötti viszony ily módon felbontható. cseléd számba nem megy az ipari alkalmazott, a gyárimunkás, a napszámos, valamint azok sem, kik oly munkák teljesítésére vállalkoznak, amelyekhez magasabb képzettség vagy ügyesség kívántatik meg. Viszont azonban a cselédséghez számíttatnak a mezei gazdaság körül szegődés útján alkalmazott munkások, mint p. béresek, ostoros gyerekek stb.; viszont nem cselédek az aratásra és cséplésre időlegesen felfogadottak vagy napszámosok, vagy részért dolgozó önálló munka-vállalkozók. A városi háztartások körül szakácsnék, mindenesek, szobaleányok, dajkák és inasok, kocsisok és lovászok említendők mint cselédek, akiknek, valamint a mezei gazdaságoknál alkalmazottaknak jogait és kötelességeit s a szolgálatadó gazdával való viszonyát az 1876. évi XIII. t.-cseléd szabályozza. E szerint a cseléd szolgálatba való lépésével a gazda, ill. családja háznépének tagjává válik, miből mindkét félre nézve a pusztán anyagi kötelezettségeken túlmenő viszonyos jogok és kötelezettségek származnak. Minden cseléd szolgálati könyvet kap, anélkül sem szolgálatba lépnie, sem pedig őt szolgálatba fogadni nem szabad. A gazda köteles a cselédnek a kialkudott bért és egyéb illetményt a meghatározott időben pontosan kiadni és a kikötött étkezést egészséges minőségben és elegendő mennyiségben kiszolgáltatni. Köteles akként intézkedni, hogy cselédje időről-időre a saját hitfelekezeti isteni tiszteletben részt vehessen. Köteles ügyelni arra, hogy cselédje, mint háznépének tagja, józan, takarékos és erkölcsös életet folytasson, továbbá, hogy cselédje testi erejét meghaladó, vagy egészségét veszélyeztető munkával ne terheltessék. Ha a cseléd megbetegszik, ápoltatásáról és gyógyításáról akár a házban, akár a házon kívül a gazda tartozik gondoskodni és pedig az 1876. évi III. t.-cseléd 1. §-a értelmében legfeljebb egy hónapig terjedő időtartamra. Ha pedig a cseléd a gazda hibájából betegszik meg, a gazdának kötelezettsége a beteg cseléd teljes felgyógyulásáig (ha esetleg 30 napon túl is tart) gondoskodni róla.

 

Cselédlányok és bakák az utcán

 

Ellenben a cseléd köteles mindazon munkákat, melyekre szegődött, híven, pontosan és legjobb tehetsége szerint teljesíteni. A cseléd mindazon károkért, melyeket okozott, kártérítéssel tartozik. Köteles cselédtársának hűtlenségét gazdájának azonnal feljelenteni és köteles magát mindenben azon házrendhez tartani, melyet a gazda megállapított. A gazda tudta és jóváhagyása nélkül kimenni és engedett időn túl kimaradni tilos, gazdája tilalma ellenére látogatásokat nem fogadhat. A cseléd a gazda parancsait tisztelettel és megadással fogadni tartozik és a törvény szerint a házi fegyelemnek van alávetve. A cselédek elhelyezéséről különösen nagyobb városokban az u.n. cselédszerzők gondoskodnak. Ezek a cseléd-szerzést előzetes helyhatósági engedély és nagyobb pénzbiztosíték letétele mellett, a helyhatóság által megállapított szabályok és kezelési módozatok mellett tartoznak gyakorolni. A közvetítésükkel helybe álló cselédtől, valamint a gazdától is a kialkudott bér bizonyos százalékának megfelelő jutalékot szednek, ha azonban a gazda kénytelen cselédjét elbocsátani, a cseléd-szerző újabb jutalékszedés nélkül tartozik másik cselédet állítani elő.

 

Cselédjelöltek érkeznek faluról

 

A differenciált paraszti társadalomban a cseléd bérmunkás, szolga, akinek munkaerejével munkaadója rendelkezik. Munkája nem szakosított, az általános paraszti tevékenységet kívánták meg tőle. Bár ugyanabban a paraszti formarendszerben élt mint gazdája, társadalmi helyzetük alapvetően elválasztotta őket. A gazda kíméletlenül, gyakran még testileg is fenyítve, cselédje magánéletét semmibe véve sajtolta ki a járandóság ellenszolgáltatását. Minthogy időbérben dolgoztak, minden lépésüket ellenőrizték. Éppen ezért a differenciált paraszti társadalomban már a munkaadó és bérmunkás ellentéte feszült a gazda és cselédje között. A cseléd gyűjtőnév, amelybe a libapásztor, kiskanász, béres, öregbéres, kocsis stb. mind beletartozik, pl. az egész alföldi tanya vagy dunántúli uradalom, gazdaság üzemszervezetének munkásai. A cselédnek főként az uradalmakban, de kisebb gazdaságokban is hierarchiájuk volt. A cselédek a szegény vagy nincstelen parasztság soraiból kerültek ki. A cselédség lehetett egy egész életen, generációkon át tartó állapot (uradalmi béresek), de korlátozódhatott a házasság előtti fiatal évekre, a létalap megteremtéséhez szükséges időszaki munka idejére.

Szobalány városra, úri házakhoz vagy polgárosult nagygazda családhoz elszegődött parasztlány. A szegényparasztlányok szívesen mentek a városba szolgálni, mert így megmenekültek a nehéz paraszti munkától, s hozományukat megkeresték. Tapasztalatszerzés céljából a gazdalányok is egy-két évet mint szobalányok szolgáltak le. A városról a faluba visszakerült lányok a városi konyha, a polgárosult életforma és magatartás meghonosítói lettek. Kb. 15–16 éves kortól mentek el szobalánynak, munkájuk a takarítás, ágyazás, mosogatás, részben a bevásárlás és főzés volt.

 

Szobalány, nagymosás és modern takarítónő

Jellegzetesen városi foglalkozásról van szó, sőt erőteljesen fővárosi jelenség a cselédtartás a II. világháborúig korszakunkban, is. Minden harmadik cseléd talált munkát magának Budapesten. S mivel szinte csak nőket alkalmaztak cselédként, a szolgálatba szerződés volt hosszú időn át a nők számára a városokban és főleg Budapesten legkönnyebben elfogadható kereső pálya. A Horthy-korban a budapesti kereső nők egynegyede, utóbb egyötöde dolgozott házicselédként, és arányukat alig múlta felül az ipari nőnépesség részesedése. A házicseléd státusnak a női foglalkoztatásban játszott nagy szerepe mellett fontos volt a városi bevándorlást generáló hatása is. A házicselédek Budapesten ugyanis szinte kizárólag, de vidéken szintúgy zömmel bevándorlókból verbuválódtak. 1930-as adatok tanúsága szerint az ország cselédségének csupán egyötöde helyezkedett el helyben (abban a helységben, ahol született), ám közel a harmada megyéjének határai között bolyongva keresett magának máshol munkát, és több mint a harmaduk (38,6 %) egyenesen más megyében kötött ki. Mindenekelőtt a Budapestre tartó cselédlányok növelték meg tetemes módon az utóbbiak számát, hiszen (1927-es adatok tükrében) a fővárosban szolgáló nőcselédek legalább háromötöde érkezett Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye határain túlról. A foglalkozás migráns jellegét növelte a cselédek erőteljes munkahelyi fluktuációja is, melynek eredményeként az egy adott évben pillanatnyilag alkalmazott cselédek számának a többszöröse is megfordult ebben a foglalkozásban. Összekötő kapocs volt tehát a házicseléd munka a vidék és a város, ezen belül a falu és a főváros között, hiszen a cselédek az átmenetileg, legföljebb néhány évig űzött kereső munkájukat befejezve rendszerint visszatértek eredeti lak- és szülőhelyükre. S noha a Horthy-korban valamelyest meghosszabbodott a cselédek ezen átmeneti kereső elfoglaltsága, mindez nem változtatott a tényen, hogy a cselédkedés mindig is a nők fiatalkori életciklusára korlátozódott: a szülői családból való kiszakadással indult valamikor a 15-20. életév határai között (1930-ban a házicselédség egyharmada volt 20 évesnél fiatalabb) és a férjhez menetellel (20-30. életév között) zárult. Ezért is olyan ritka a nőcselédek között a feleség: 85 %-uk volt hajadon és mindössze 6 %-uk élt házasságban 1930-ban.

 

Egy cselédkönyv

 

A cseléd foglalkozás, ennek megfelelően, határozottan szocializációs funkciót teljesített: olyan rétegek küldték nagy előszeretettel lányaikat a városokba és kivált Budapestre az úri-középosztályi háztartásokba szolgálni, akik maguk is rászorultak gyermekeik keresményére, akik képtelenek voltak kiállítani a lányok férjhez menéséhez elengedhetetlen stafírungot, és akik szívesen átengedték a lányaik felnőtt életre való felkészítését másoknak, idegeneknek (ezért is oly magas a fővárosi cselédek között az árvák, félárvák száma a húszas években). Az így átlagosan megkereshető havi 30-40 pengő jó részét a cseléd félretehette a stafírung megvásárlására, hiszen szállásra és önmaga élelmezésére külön nem kellett költenie, azt természetbeni juttatásként megkapta. De nemcsak ilyen kifejezetten instrumentális célnak, hanem annak is kitűnően megfelelt a cselédszolgálat, hogy a nő megfelelőképpen felkészüljön a majdani családi szerepére, melyet feleségként, anyaként és háziasszonyként foglal majd el. Az úri háztartásban eltöltött idő egyrészt megtanította a cselédet a hagyományos női szakszerűséggel járó teendők ellátására, s egyúttal lelkileg is felkészítette a patriarchális családi közösségben majdan betöltendő szerepére. Ezért külön is kezeskedett, hogy a cselédet egy korszakunkban végig érvényben lévő, 1876-ban alkotott törvény (XIII. tc.) értelmében a munkavállalót gazdájától függő személyként határozta meg. Ezzel a cseléd, beszegődése pillanatától, a házi fegyelmi jog hatálya alá került, és munkaadója a saját ellenőrzése alá vonta alkalmazottja minden életmegnyilvánulását. A házi fegyelmi jog körében a fizikai fenyítés is megengedett szankcionálási eszköznek számított. A cseléd, persze, csupán a munkaviszony időtartamára érvényes eme szoros személyes alárendeltségi helyzete folytán a munkavállaló mint önálló jogalany kifelé is megszűnt létezni, és állapotát tekintve olyanná vált, mint akit gyámság alá helyeztek.

 

Úriház személyzete

 

A polgári elvek szerint módfelett anakronisztikus, a személyi autonómia nyilvánvaló csorbításával járó cseléd foglalkoztatás alig lanyhuló vonzerejét elsősorban annak köszönheti, hogy a Horthy-korban is szinte kimeríthetetlenek voltak az intézmény utánpótlását biztosító társadalmi források. A fővárosi nőcselédségről 1927-ben készült részletes statisztikai felvétel tanúsága szerint a cselédek apáinak valamivel több, mint a fele tartozott a mezőgazdasági népességhez és egyötöde dolgozott az iparban. Státusokat tekintve ugyanakkor a proletárszármazásúak domináltak (a cselédség fele), viszont minden negyedik cseléd apja volt önálló kispolgári egzisztencia. A fővárosban a húszas években a legtöbb cseléd, tehát a földnélküli agrárszegénység soraiból került ki, de az apák között nem ritkák a kisbirtokosok és a kisiparosok képviselői sem. Hasonló a helyzet a vidéki városok cselédségét tekintve is, bár esetükben közvetlenebbül hatott az agrár-meghatározottság.

 

Mindenes cseléd egy úriházban

 

A cselédszolgálat alapvetően szakképzetlen munka, ami azonban nem zárja ki a réteg belső tagoltságát. Részben a cselédtartó középosztály Horthy-kori deklasszálódásából is fakadt, hogy ezidőtájt a mindenes cselédek képezték a foglakozási réteg túlnyomó többségét: a fővárosban a húszas évek végén közel háromötödük volt mindenes, 13 %-ot tettek ki a szakácsnők, és egytizedük állt szobalányokból. A cselédbérben is megnyilvánuló iménti hierarchia csúcsán állt a kisszámú képzett alkalmazott (nevelőnők, házvezetőnők), ám népesebb (férfiakat is felölelő) személyzetet akkoriban már egyedül csak a nagypolgári háztartások engedhettek meg maguknak. Az átlagos középosztálybeli, elsőrendűen az értelmiségi (orvos, ügyvéd), másodrendűen a köztisztviselői háztartásokban alkalmazott egyedüli cseléd, a mindenes élete jottányit sem változott a századforduló éveihez képest. A teljes idejét gazdáinak szentelő (mindenes) cseléd átlagos munkanapjáról szól a következő beszámoló. „Reggel 6 órára kelek. A gyerekek iskolába járnak, a reggelijüket 7 órára el kell készíteni. Az úr fél 9 órakor reggelizik, a nagyságos asszony 11 órakor, az ágyban. Háromszor kell reggelit főzni takarítás közben. Az ebédet 2 órára készítem el. Mosogatás, konyha rendbehozatala következik és még alig végzem el, már uzsonnát kell készíteni, aztán vacsorát. Ha közben véletlenül marad valami idő, akkor kimosást kell csinálni és vasalni.” A vacsora elkészítése is gyakran órákat emészt fel, mivel a gyerekeknek már nyolc órára, a „nagyságos asszony és az úr” részére viszont akár órákkal később kell a vacsorát tálalni. (Gyáni Gábor 1986, 98). S a mindennapoknak ezt az egyhangú monotóniáját csupán kéthetente szakította meg a vasárnapi néhány órás kimenő.

 

A cselédség közvetlenül nem tagozódott be a városok (a főváros) proletariátusába, hanem a maga elszigetelt, középosztály belterjes világába zárt különös életét élte. A gyakori munkahely-változtatás és a folytonos ki-bevándorlás ugyanakkor fokozottan kiszolgáltatottá is tette ezt a fiatal nőnépességet, amely így bő forrását adta mindenféle devianciának (öngyilkosság, prostitúció). A cseléd-munkaerőpiac szervezése terén és az alkalmazottak fölötti általános valláserkölcsi gondoskodás céljából a Horthy-korban különösen nagy aktivitást fejtettek ki a katolikus felekezeti egyesületek (pl.: Katholikus Háziasszonyok Országos Szövetsége), amelyek helyközvetítéssel éppúgy foglalkoztak, mint átmeneti cselédszállók működtetésével. Az élethossziglan a foglalkozás körében maradók (arányuk nem több a cselédség egytizedénél) ugyanakkor, mint vagyontalan szegények ugyancsak, rászorultak közjótékonyság oltalmazására (remélték, hogy szegényházba utalják őket).

 

(Tartalomjegyzékhez  --  Gyermekkorom)      

---------------------

http://www.kislexikon.hu/cseled.html

http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/1-1248.html

http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/5-114.html

http://www.altusoft.com/history/tan_mod/horthy.htm

Tanulmány