Háttérismeret a "GYERMEKKOROM" című anyaghoz:

Ördögárok - Városmajor - Vérmező - Krisztina - Horvát kert - Tabán

 

(Tartalomjegyzékhez  --  Gyermekkorom)     Sashegy < Svábhegy  < Ördögárok  

Budát annakidején észak-dél irányban egy széles zöld sáv, az Ördögárok völgyteknője választotta ketté. Változatos élete volt ennek a völgynek: volt szeszélyes patak árterülete, volt kaszáló, máskor hadszintér, majd kivégzőhely. Vezettek ide körmeneteket, rendeztek itt katonai parádékat, szenvedtek gyalázatos tűzvésztől. Nyomtalanul eltünt falvak és gyorsan gyarapodó városrészek szegélyezték. A zöld sáv manapság már csak nyomokban vergődik, patakját pedig elnyelte a Budát alkotó városrész csatornája.

            Ördögárok            Ördögárok - Városmajor - Vérmező - Krisztina - Horváth-kert - Tabán

Az Ördögárok vízfolyása a Nagykovácsi-medencében ered, ahonnan DK-i irányban a Kopasz-erdő-tető és a Remete-hegy között, majd a Remete-szurdokon áttörve a Hűvösvölgybe érkezik. A Vadaskert és a Hárs-hegy között már kőlapokkal burkolt mederben folyik, hogy azután a Hidász utca magasságában egy nagy iszapfogó csapdán átfolyva a föld alatt folytassa útját.

Az elmúlt évszázadokban számtalan neve volt, a török kori Tímár-pataktól Pál árka, Szent Pál patakja, Szent Pál árka (ezek vizének a pálosok budaszentlőrinci főmonostora környékéről történő eredetére utaltak). Az Ördögárok elnevezés a középkori mondavilágban ered, amikor is a szeszélyes vízjárású, rejtélyes medervezetésű árkokat előszeretettel nevezték így. Az már csak a véletlen játéka lehetett, hogy Ördögárkunk éppen az egykori Boszorkányok hegyénél (mai Gellért-hegy) ömlött a Dunába.

A Budapesten 2340 m3/mp évi közép-vízhozammal áthömpölygő Duna fővárosunk területén betorkolló vízfolyásai nemcsak e kontinentális folyóhoz képest, hanem önmagukban is elenyésző vízhozamúak. Az öt jobb parti mellékvíz (Dera-patak, Aranyhegyi-árok, Ördögárok, Hosszúréti-árok, Benta-patak) középső vízfolyása – az Ördögárok – 65 km2-es vízgyűjtőterületével a legkisebbek közé tartozik.

Mai rejtőzködő formájában “medre” kevesek számára azonosítható, hiszen a Hűvösvölgyi út laktanyáitól (ma "Akadémia") a zárt szelvényű alagútja Gábor Áron, Raul Wallenberg emlékművei alatt, a Városmajori templom és tornya között, Maros utca, Déli Pályaudvar, Vérmező, Horváth-kert, Árok utca, Döbrentei-tér nyomvonalon kanyarog. Régebben ott, a Duna 1646,2 folyamkilométerénél a boltozata fölé magasodó Alsó-rakpart alatt a nagy folyóba ömlött, jelenleg már itt csatlakozik a budai főgyűjtőcsatornába. Ezen a csatornán át juttatja a szenyvizét a Délbudai Szenyvíztisztítóba, így a Duna szennyezése megszünt.

Ma már – a nagyfokú beépítettség miatt – nehezen érzékelhetők az oldalárkai is, amelyek ma is jelentős csapadékvizeket vezetnek le az Ördögárokba. Ezek: Zugligeti-árok, Budenz-árok, Kapi-utcai árok, Diósárok. Az eltünt patakról ma már csak a Szarvastéren egy sziklába vésett emléktábla emlékezik.

A XIX. század elején az elemi csapásokkal (tűzvész, árvíz, filoxéra vész) sújtott - átfogó rendezési terv nélkül fejlődő - tabáni Rác-városban egyre szűkebb, támfalak közé szorított mederbe kényszerítették az Ördögárkot, szemét-lerakóhelyként is használták a porták határán folydogáló bűzös árkot.

Az első környezetvédelmi vétót Buda városa 1861-ben emelte, amikor a mai Alkotás utcában a honvédség épülő kórházának szennyvizét az Ördögárokba szándékozták vezetni. Az árok rendezésének igénye (lényegében szilárd burkolattal és boltozattal való ellátása) a dinamikusan fejlődő budai városrész egyik alapkérdésévé vált. Az 1870. márciusában létrehozott Fővárosi Közmunkák Tanácsa átvette az Ördögárok rendezésének ügyét. 1873-ban a “Fővárosi Pénzalap”-ból 376.000 forintot biztosított a munkálatok kivitelezésére, amelyet Buzzi Bódog és Kéler Napoleon vállalkozók 1873. március 5-én a Horváth-kert D-i végén lévő Szent János téri hídnál kezdtek meg. 1874-ben a Szent János tér és az Áldásy ház (ma Krisztina krt. 57.; az Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum otthona) között folyt a munka, a tervek szerint 1875-re már a Városmajorig kellett volna érniük.

1875. június 26-án este 6 órakor óriási felhőszakadás zúdult a városra. A korabeli hírlapi tudósítások mérhetetlen pusztulásról számolnak be: “Az Ördögárok régebbi boltozata több helyen beszakadt: a rajta épített házak a lakókkal együtt elsodortattak és eltemettettek; az árvíz tartama alatt a Vérmező és Kelenföld síktengernek látszott.”

A felhőszakadás az Ördögárok vízgyűjtőterületén is óriási pusztítást végzett, amelyről Horváth Farkas egykorú leírásában így számolt be: “A gyönyörű budai hegyvidék, amely eddig gyönyört és élvezetet nyújtott, a gazdag fürtökkel kecsegtető és bő termést ígérő szőlők a vihar után olyan képet tártak fel, amelyre a fájdalom könnyei nélkül tekinteni nem lehetett. Az országutak 3-6 lábnyi iszappal és kőtörmelékkel borítottak, a közutak betömettek, minden közlekedés meg volt akasztva; a vízlevezető árkok ölekre menő szélességben kimosottak, hidak, védfalak elsodortattak, az utakon és egyes szőlőkben helyükről csak lőpor segítségével kimozdítható roppant kövek hevertek. Számos szőlőnek nyomát sem látni.” Egy 1879-ben végzett összesítés alapján az ördög-árki katasztrófa teljes kárösszege 3.113.024 Ft 90 krajcár volt (közel tízszerese az 1873-ban a baj megelőzésére előirányzott összegnek!).

Jelentős szerepe volt az Ördögároknak a Buda ostrománál körülzárt csapatok kitörési kísérlete számára 1945-ben. A Krisztinából szándékoztak a csatorna segítségével Hűvösvölgy irányában menekülni, sikertelenül. A menekülőket a szovjet csapatok megsemmisítették.

 

          Városmajor           Ördögárok - Városmajor - Vérmező - Krisztina - Horváth-kert - Tabán

A Városmajor (a köznyelvben gyakran csak Major) Krisztinaváros egyik része Budapest XII. kerületében. A Rózsadomb és a Kis-Sváb-hegy közötti területen mintegy 100 000 négyzetméteres kiterjedésű közpark terül el, amelyet a Szilágyi Erzsébet fasor, az Ignotusz utca, a Csaba utca és a Maros utca határol.

A területet, amely az Ördög-árok ártere volt, sokáig kaszálónak használták, illetve katonai tulajdonú terület volt. 1729-ben Buda város tanácsa 3000 forint elővételi jogon megvásárolta Gróf Daun városparancsnoktól, ahol az korábban kertészetet és majort létesített. 1731 és 1783 között a területet kertészeknek adták bérbe, de az a városnak nem járt haszonnal. 1785-ben II. József rendeletére a Városmajor területén közparkot kellett létesíteni. A Budai Magisztrátus (helytartótanács) Tallherr József állami építészt bízta meg a kertészeti tervek elkészítésével és Kock Antal városi kertész kezdte el a kerttelepítést 1787-ben, az akkor divatos francia kertek mintájára a budakeszi és a dunabogdányi erdőkből vásárolt 3000 fát ültettek el. Ezeket a legöregebb szilfákat 1989-ben vágták ki.

A 19. század elején ide költözött a budai vurstli, ami a környék leromlásához vezetett. A gondozatlan parkon a poshadt vizű Ördög-árok folyt végig. 1920-ban az Ördög-árok befedésével és az ezt követő parkrekonstrukcióval újjáéledt a terület. Ebben az időszakban több építmény is elkészült, köztük a Árkay Aladár tervezte Városmajori Jézus Szíve plébániatemplom, BSE sportcsarnok és teniszpályák, valamint a fogaskerekű vasút végállomása. A parkban található Hüvelyk Matyi szobrán kívül az első világháborús hegyivadász emlékmű, a Beethoven szobor és Árkay Aladár emlékoszlopa. Ma a közpark funkciók mellett itt működik a Városmajori Szabadtéri Színpad is. Itt található ezen kívül a Városmajori Gimnázium.

A Városmajori templom mellett halad az Ördögárok. A patak miatt került a templomtól távolabb a harangtorony. A második világháború során egy bomba a templom mellett pontosan az Ördögárok fölé csapódott be, beszakítva annak boltozatát. Az egykori becsapódás helyét ma egy Mária-szobor jelzi, megemlékezésül és hálából, hogy a templomot elkerülte a bomba, aránylag kis rombolást végezve abban.

 

          Vérmező           Ördögárok - Városmajor - Vérmező - Krisztina - Horváth-kert - Tabán

A 14. században Logod falu feküdt ezen a területen. A falu a török időkben elpusztult. Miután a törököket kiűzték, a terület úgynevezett glacis, vagyis a védelem részére kilövést biztosító sík terület lett. 1752-ben a várfalaktól egy puskalövésnyire kijelölt katonai védőövezet lett, ezért egészen a 18. század végéig nem engedték beépíteni. 1769-ben a Haditanács engedélye alapján a glacison területeket kaptak azok, akik vállalták rajtuk az építkezést, az épületeket azonban a tulajdonosok felszólításra kötelesek voltak lebontani. Ilyen körülmények között azonban senki sem akart építkezni, így a terület beépítetlen maradt. 1784-ben a Helytartótanács a glacist megszüntette és ingyen telket adott azoknak akik építkezni akartak. Ezekre a házakra a katonai igazgatás már nem vonatkozott. Később a Vérmezőt a várnagy kaszálónak használta, emiatt akkoriban a területet Generális rétnek hívták. Nevét egyes magyarázók szerint Martinovics Ignác és társai itteni, 1795. május 20-i kivégzéséről kapta; a park Széll Kálmán tér felőli végén állítottak nekik emlékművet.

Valójában jóval korábban, a Krisztinavárosi templom őse, a Re-ből hozott Mária kegyképet befogadó fakápolna volt a terület névadója. A kápolna neve előbb Kéményseprő-kápolna, majd Vérkápolna volt. Akkor még a jelenlegi Krisztinaváros nem létezett, a glacis egészen a Dunáig egybefüggő mezőség volt. A területet először 1820 körül parkosították. Amikor Bleriott Magyarországra látogatott tervbe vették, hogy a Vérmezőre is leszáll, de ez a produkció elmaradt. A korabeli képeslapra csak rámásolták a repülőgépet.

 

Később katonai gyakorlótérnek használták. 1896-ban a millennium alkalmából, majd 1934-ben Horthy Miklós 15 éves bevonulása alkalmából nagyszabású katonai dísszemlét és népünnepélyt tartottak a mezőn.

A két világháború között egyébként lovaspálya működött itt. Katonatisztek, arisztokraták és családtagjaik lovagoltak körbe-körbe a néhány méter mélységben elterülő lapályt keretező gesztenyefasor árnyékában. Magán a mezőn gyakran lehetett látni lovaspólót játszó műkedvelőket. Mondták annakidején a jól értesültek, hogy a kormányzó fiai is ott lovagoltak a széles mezőn.

Érdekesség, hogy itt tartották a 1931-es biatorbágyi vasúti merénylet áldozatainak gyászszertartását. Az a tény sem közismert, hogy 1930-as évek végén protestáns helyőrségi templomot, pár évvel később pedig egy Gömbös Gyula szobrot terveztek az északi részre. A háború miatt aztán egyik sem valósult meg. Budapest második világháborús ostroma idején ez volt az utolsó terület, ahol könnyű futár-repülőgépek le tudtak szállni. Ebből kifolyólag a háború befejezésekor szétlőtt repülőgéproncsok tucatja hevert szanaszét a területen.

Jelenlegi formáját a második világháború után nyerte el: nyugati feléből a Déli pályaudvar építése miatt lecsippentettek egy apró darabkát. A korábbi füves teknőt pedig - ahol akkor még csak néhány fa állt itt-ott a mező szélén -, a romba dőlt Várból lehordott törmelékkel feltöltötték, majd 1948-ban hozzáfogtak a parkosításához. Faállománya ezért aránylag fiatal, de változatos. Faültetések mellesleg jelenleg is zajlanak a parkban. Az eredeti elképzelések szerint egy aprócska tavat is kialakítottak volna a park közepén, de ez végül nem valósult meg. A szomszédos Déli pályaudvar modernizációja, majd a Metró végállomásának a megépítése miatt a feltöltött Vérmező nyugati oldalán jelentős építési munkákat végeztek. Ennek során az aluljáró építése miatt az Ördögárok is útban volt, szintben az aluljáróval találkozott. Nem tudom hogy oldották meg, de hosszú ideig látható volt a munkagödörben az Ördögárok folyó vize.

 

 

          Krisztina           Ördögárok - Városmajor - Vérmező - Krisztina - Horváth-kert - Tabán

A Krisztinaváros Budapest egyik városrésze az I. és a XII. kerület területén. A Pasaréttől a Tabánig, illetve a Budai-hegység keleti nyúlványaitól a Várig terjedő városrész öt kisebb részre osztható: hozzátartozik a Belső-Krisztinaváros, a Nyugati-Várlejtő, a Naphegy, a Vérmező és a Városmajor

A Nyugati-Várlejtőn, a Vár Logodi- (más néven Zsidó-) kapujának közelében feküdt a középkorban Logod falu. A település a török uralom alatt elpusztult, emlékét a Logodi utca őrzi. Templomának romjai ma is megtalálhatók az Attila út fölött. A Várhegy alatti városrész, amely egykor a budai hegyvidék nagy részét magába foglalta, csak mezőgazdasági művelés alatt állt a 18. század végéig, mivel hadászati okokból megtiltották állandó épületek emelését ezen a területen. Egyedül a Francin Péter kéményseprő által emelt kápolna (a mai Krisztinavárosi templom elődje) állt itt. 1769-ben Mária Krisztina főhercegnő, Mária Terézia leánya, Albert Kázmér szász–tescheni hercegnek, Magyarország helytartójának a felesége érte el, hogy ezt a tilalmat feloldják – hálából az ő nevét kapta a terület.

A Krisztinaváros területe a 18. század végétől kezdve folyamatosan beépült. 1787-ben létrehozták a Krisztina Téri Iskolát. 1842-ben a mai Horváth-kertben megalakult a Budai Színkör. Az Alagút 1856-os megépülése Pest felé is megteremtette a városrész kapcsolatát. A hajdani külváros az 1873-as egyesítés óta Budapest része.

 

          Horváth-kert           Ördögárok - Városmajor - Vérmező - Krisztina - Horváth-kert - Tabán

A park nevét egykori tulajdonosáról, Szentgyörgyi Horváth Zsigmondról kapta. (A Szentgyörgyi Horváth család nevéhez fűződik a balatonfüredi Anna-bál is.) 1862-ben, az Alagút megépültekor Buda városa megvásárolta, és közparkká alakította. Az eladó Horváth család kikötötte, hogy a parkban játszóteret is kell létesíteni. A Horváth-kerten át folyt az Ördög-árok, amely ma is a park alatt folyik, de már több mint 130 éve be van fedve. (A befedés munkálatait itt, a János hídnál kezdték el 1873. március 5-én, de csak 1876 júniusában adták át a Vérmezőig tartó szakaszt.) Azóta csak az 1838-ban állított Nepomuki Szent János-szobor emlékeztet a patak nyomvonalára. Az addigra megrongálódott szobrot az 1950-es években lebontották. A Szent János-szobor mögötti területen (szemben az 1900-ban épült állami főgimnáziummal, a mai Petőfi gimnáziummal) állt az 1878-ban felépített, és 1941-ben lebontott Budai Tornacsarnok.

A Horváth-kert északnyugati sarkán (az Alagút utca és a Krisztina körút sarkán) működött a Budai Színkör. Épületében 1843-tól kezdve játszottak német vándortársulatok. Miután 1870-ben Buda városa határozatban tiltotta meg a német nyelvű színielőadásokat, számos magyar rendező váltotta egymást, általában kevés sikerrel.

A nyári színházként működő épületet végül 1937-ben lebontották. Helyén csak az 1935-ben állított Déryné-szobor maradt (Ligeti Miklós műve), amely az ostrom idején elpusztult. 2010-ben az Önkormányzat felállította a szobor másolatát (Polgár Botond művét). A parkot a benne álló Haydn-szoborról egy időben Haydn-parknak is nevezték, de az elnevezés nem gyökeresedett meg. A bronz mellszobrot Kocsis András készítette 1960-ban. A park északi felén, a volt Budai Színkör helyén 1961-ben szökőkutas vízmedencét létesítettek, partján állították fel Ferenczy Béni „Ülő nő” c. bronzszobrát. A szökőkút csak néhány évig üzemelt, az 1970-es évek közepén tönkrement, azóta nem működött. 2010 körül felújították, modern díszvilágítással látták el és ismét üzembe helyezték. Az Alagút utca 3. sz. alatt állt valaha az 1935-ben megszűnt Philadelphia Kávéház, amelynek a 19–20. század fordulóján Ady Endre is gyakori vendége volt. Az 1960-as évek elején a házat lebontottak, helyén toronyház épült. A rendszerváltás után visszaállították a Nepomuki Szent János-szobrot, amely korábban az Ördög-árok hídját őrizte.

 

          Tabán           Ördögárok - Városmajor - Vérmező - Krisztina - Horváth-kert - Tabán

A védett völgy, a napsütötte hegyoldalak, a Gellért-hegy lábánál fakadó hévizek, s nem utolsósorban a Duna közelsége már a neolitikum emberét is idevonzották, emlékeiket régészeti ásatások tárták fel. A kora vaskorban (Kr. e. III–I. század) lakóhelyül választották a kelta eraviszkuszok, majd birtokba vették a rómaiak, akik a 4. században, I. Valentinianus császár idején őrtornyot emeltek az itt levő fontos révátkelőhely védelmére, szemben a túlparti Contra-Aquincummal. A városnegyed ma is használt neve a török eredetű Débágháne/Tabakhane szóból származik, jelentése: Tímár-telep. Arra utal, hogy egykor cserzővargák, tímárok műhelyei voltak itt. Ez változott később Tabahonra, majd rövidült-magyarosodott Tabánra. A név sok más hazai településen is használatban volt és fennmaradt, pl. Pécsett, Szegeden, Szolnokon. A honfoglalás után elődeink Kis-Pest nevű települése jött létre a továbbra is fontos révátkelőnél. A tatárjárásig virágzó falu neve többször is változott, Szent Gellért város, Kelenföld, s az itt fakadó meleg vízű források után Alhévíz néven is jegyzik a középkori írásos emlékek. A tatárjáráskor elpusztult település IV. Béla várhegyi építkezéseitől kezdve megújult, ám kívül rekedve a várfalakon Buda elővárosa lett. Mátyás király uralkodása alatt fedett folyosóval kötötték össze a palotát a Gellérthegy lábánál fakadó hőforrásokkal.

 

A Hadnagy utca 14. sz alatt állt Casanova (állítólagos) háza A török hódoltság alatt az őslakosság egy része elmenekült, a település azonban fejlődött: a hódítók fürdőket építettek a melegvíz-forrásokra, s dzsámikat emeltek. A 17. század végén a meggyérült magyar lakosság mellé a dunaparthoz közeli területre németek, az Ördög-árok partjára és a Naphegy keleti lejtőjére az 1690. évi "Nagy szerb vándorlást" követően nagyobb számban szerbek települtek. Róluk kapta a városrész a Rácváros elnevezést; hajdani ittlétükre ma a Rác fürdő és egy kőkereszt utal.

  

A 18. századra egymáshoz ragasztott, zsinfelyfedésű, szegényes vályogházakkal szegélyezett, szabálytalan, girbe-gurba utcácskák alakultak ki. Lakóik a több évszázados hagyományokra visszatekintő szőlőműveléssel foglalkoztak, de jelentős számú iparosnak, kereskedőnek is otthont adott a rendezetlen és nagyon sűrűn beépített negyed. A Tabánt 1810-ben tűzvész pusztította, s nem kímélték az Ördög-árok árvizei sem. 1821-ben ezer házat írtak itt össze.

1849-ben, amikor megnyílt a Széchenyi lánchíd, a Tabán elvesztette révátkelőhelyként szerzett sok évszázados jelentőségét. 1933–36-ban bontották le a Tabán házait, s csak néhány épületet kímélt meg a „városrendezési láz”.

Az ide tervezett új városrész -- mint a mellékelt kép mutatja -- teljesen hipermodern stílusú lett volna, azonban soha nem épült fel. A Monarchia legszebb szerb ortodox templomát, a tabáni Szent Demeter templomot a II. világháborúban találat érte, tetőzete beszakadt, 1949-ben az egyébként viszonylag épségben maradt épületet Sztálin 70. születésnapjára lebontották. Mára csak a török kori kupolacsarnokot is őrző Rudas és Rác fürdő, az Arany Szarvas-ház, a tabáni Alexandriai Szent Katalin-plébániatemplom, mellette, az Apród utcában a Virág Benedek-ház és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum épülete, a Döbrentei utcában három, az Attila úton és a Czakó utcában egy-egy műemlék ház maradt ránk az egykori, legendásan romantikus hangulatú Tabánból. Jelentős része zöldterület, pihenőpark, amely popzenei fesztiváloknak is helyet ad. A területet északról lezáró, Duna-parti Ybl Miklós teret híres építészünk, Ybl Miklós alakította ki a 19. század végén. A meglevő tárgyi, írásos és képi emlékeket a Tabáni Helytörténeti Gyűjtemény és Dokumentációs Központ gyűjti, őrzi és mutatja be. 1945–58 között a lerombolt tabáni iskola helyett a Krisztina Téri Iskolaba jártak a naphegyi gyerekek. 1958 augusztusában készült el az egykori tabáni iskola közvetlen közelében a Lisznyai utcai iskola a Naphegyen.

Ördögárok - Városmajor - Vérmező - Krisztina - Horváth-kert - Tabán

 

(Tartalomjegyzékhez  --  Gyermekkorom)     Sashegy < Svábhegy  < Ördögárok  

----------------------------

http://www.klubhalo.hu/modules.php?name=News&file=print&sid=2549

http://budapestcity.org/02-tortenet/Ordog-arok/index-hu.htm

http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A9rmez%C5%91

http://hu.wikipedia.org/wiki/Horv%C3%A1th-kert

http://hu.wikipedia.org/wiki/Tab%C3%A1n

http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1rosmajor