Háttérismeret a "GYERMEKKOROM" című anyaghoz:

Keresztény kurzus

 

(Tartalomjegyzékhez  --  Gyermekkorom)     Tanácsköztársaság < Terror < Kereszténykurzus > Zsidók > Nyilasok > Zsidótörvények > Volksbund      

 

             Keresztény kurzus              Keresztény kurzus - Magyar kereszténység - Ellenforradalmi ideológia - Szent Istváni állameszme

 

Az 1919. aug. 7. utáni magyar kormányok gúnyos, sajtónyelvi elnevezése.

 

Eredete bizonytalan, tartalma ellentétes utalás a 133 napos kommün forradalmi kormányzótanácsára, melynek csupán elnöke, Garbai Sándor volt keresztény (ref. kőművespallér). Valójában 1919-ben a 45 népbiztos (népbiztoshelyettes) közül 10 római katolikus (6 konvertita), 4 református (2 konvertita), 1-1 görög katolikus, görögkeleti és unitárius vallású (37,77 % megkeresztelkedett, ennek 47 %-a konvertita).

 

A keresztény kurzus eredeti jelentését elferdítve a népi demokrácia politikai és történelem irodalmának szitok-átok nyelvében a Horthy-korszak általánosító, elmarasztaló jelzője.

 

A hivatalos politikai nyelvben mint szegedi gondolat szerepelt, 1919-1945-között az újjáépítési elképzelések gyűjtőneve a kommün, a vörös háború s az oláh és szerb megszállás idején.

 

Az ellenforradalmi szegedi kormány idején keletkezett a szegedi gondolat megjelölés, politikai eszmerendszerré részleteiben nem dolgozták ki, megmaradt a kommün ellen Szegeden szervezkedett katonai, hivatalnoki, polgári elképzelések elegyének. Elutasították az antant (szabadkőműves) versailles-i békerendszerét, a bolsevizmust, a nemzetközi pénzvilág (a plutokrácia) uralmát, céljuk a keresztény-nemzeti alapon újjáépített Magyarország.. A liberális sajtóban 1919-44 között ennek alapján nevezték a kialakult politikai rendszert (vagyis a Horthy-korszakot) gunyorosan „keresztény kurzus”-nak.

 

 

         A keresztény-nemzeti Magyarország kereszténysége              Keresztény kurzus - Magyar kereszténység - Ellenforradalmi ideológia - Szent Istváni állameszme

 

Gergely Jenő egyik anyagában a következő gyűjtemény szerepel a keresztény nemzeti Magyarország kereszténységéről:

 

Az 1919-es nyárutón felülkerekedő magyar ellenforradalom és a belőle születő társadalmi-politikai rendszer elsődlegesen kereszténynek nevezte magát. Rövid ideig úgy tűnt a kor szemlélőjének, hogy a mindent átfogó kereszténységben végre valóra válhat a nemzeti egység is. Az illúziók azonban hamar szertefoszlottak, és Prohászka Ottokár püspök írta le először – igaz, csak titkos lelki naplójában –‚ hogy a keresztény kurzus: kereszténység keresztények nélkül. (Valójában a „hivatalos” kereszténységnek a „hivatalos” Magyarország minden megnyilatkozásában, életének valamennyi, még a legprofánabb mozzanatában is megvolt a féltve őrzött helye és szerepe.)

 

A haladó katolikusok joggal bírálták Horthy országát abból a szempontból, hogy hivalkodó kereszténysége csak talmi, mert nélkülözi a keresztényi szeretetet és igazságosságot.

 

A tízéves Bethlen-korszakban a kormányfő után a második ember egy jóvágású főpap volt, aki nem annyira szociális alkotásaival, mint inkább magánéletének botlásaival foglalkoztatta a bulvársajtót. Ha valaki katonának állt, lelki üdvéről a tábori lelkész gondoskodott; a nagyobb szemléken és ünnepségeken pedig hallgathatta a második Kapisztrán pózában tetszelgő, barátból lett tábori püspök, Zadravecz zengzetes szólamait hitről és hazáról, mígnem őt is egy világraszóló botrány vitte el. Ha valaki a kultuszminisztériumba vette útját ügyeinek intézésére, ott az első, legfontosabb ügyosztály élén mindig katolikus papot, a második ügyosztály élén protestánst talált.

 

A társadalom egész életét éppúgy totálisan áthatotta az egyházak jelenléte, mint az egyes emberét. Amikor a nemzeti hadsereg Székesfehérvárra érkezett, a megyéspüspök áldotta meg Horthy zászlóit, mondott Te Deumot és celebrált ünnepélyes szentmisét. Ugyanezt tették a fővárosba történt bevonuláskor a hercegprímás és a többi egyházak vezetői.

 

A nemzetgyűlés összeülése előtt a keresztény párti képviselők felekezetüknek megfelelő istentiszteleten vettek részt, ami azután tradícióvá vált. (Utoljára 1947-ben került erre sor, amikor a Barankovics-féle Demokrata Néppárt képviselői a Bazilikából indultak az országgyűlés megnyitó ülésére.) A kormányzóvá választott református felekezetű fővezért a katolikus Prohászka püspök vezette delegáció hívta az Országházba.

 

A törvényalkotásban az egyháziak szerepe kiemelkedő. A hercegprímásnak a kormány előzetes véleményalkotásra megküldte a fontosabb törvényjavaslatokat. Ha valaki a parlamenti ülésterem karzatára belépőt kapott, mindig láthatott reverendákat és pirospozsgás protestáns lelkészeket a padsorokban. Ha a felsőház ülésére nyert bebocsátást, elkápráztathatta a püspöklila tobzódása, az ünnepélyes feketében megjelenő protestáns főpapok, vagy akár a szabályszerű viseletben lévő két zsidó főrabbi látványa a nagy történelmi nevek és még inkább titokzatos pénzmágnások gyülekezetében. Ha pedig a „világ végén” egy megyei vagy városi törvényhatóság ült össze, a jelenlévők zengzetes szónoklatokat hallgathattak az ebben jártas helyi egyházi nagyságoktól.

 

De volt egy másik Magyarország is, és volt egy másik kereszténység is, amely bár közelről sem volt barokk színekben pompázó, mégis őszintébbnek és időtállóbbnak bizonyult. Ez a „mindennapi” kereszténység a születéstől a halálig (keresztelő, esküvő, halál, temetés) az ember életének szerves, természetes részét képezte. Az élet és a természet egyes „aktusaihoz” kapcsolódó egyházi ünnepségek emberarcúak és emberközpontúak voltak, egyesítették magukban a népi kultúrát és az egyháziasságot. Így a népi vallásosság hagyományőrző és kultúragyarapító funkciót töltött be.

 

A nemzeti és egyházi ünnepek éppúgy összefonódtak, mint a lokális szokások és a liturgikus események. Az igazi búcsú néhány évtizede még a templomban kezdődött, mindig az illető templom védőszentjének egyházi ünnepén. A „lelkek megtisztítása” után az idegenbe szakadt rokonság családi összejövetele következett. Délután a körhintát legények hajtották, a leányok színes szalagot, a gyerekek kiflit kaptak. Az esti mulatságban szólt a cigányzene, de a kificamodott műdalok közé még gyakran szép népdalok is kerültek.

 

Ha az ember a kultúrával találkozott, ismét csak találkozott egyházával is. Már elemista korában egyházi iskolába járt, ahol a fő tantárgy a hittan volt. A templomban tanult meg énekelni, s ha jó hangja volt, bekerült a dalárdába. Ha kalendáriumot vett, leginkább az épületes erkölcsi tanulságokat kínáló egyházi kiadványokat forgatta. Hosszú téli estéken sem igen akadt más olvasmány, mint a Biblia, amelynek hátuljába az ősökhöz hasonlóan beírta gyermekeinek születési adatait.

 

A középosztály számára éppígy megvoltak az egyházak által motivált normák és lehetőségek. Az egyháziak a Magyar Tudományos Akadémiától a napi sajtóig, az úri kaszinótól a komoly kulturális szervezetekig mindenütt jelen voltak. Az irodalom, a művészetek, a zene, a „társasági élet” mindig magáénak tudhatott néhány ragyogó szellemű egyházi személyt, vagy ha mást nem, bőkezű egyházi mecénást.

 

A szekularizált magyar polgári társadalomban – amilyen a Horthy-rendszer is volt – szervesen jelen voltak az egyházak, de közelről sem csak azért, mert az kereszténynek vallotta magát. A „hivatalos” jelenlét nem a nép egyházának jelenléte volt.

 

 

              Az ellenforradalmi hatalom ideológiája               Keresztény kurzus - Magyar kereszténység - Ellenforradalmi ideológia - Szent Istváni állameszme

 

A hatalom bázisát képező társadalmi osztályok igen különböző elképzelésekkel léptek fel. Nem volt filozófiai szinten kidolgozott egységes ideológiájuk, de annak egyes alapelemei, a forradalomellenesség, a nacionalizmus és az antiszemitizmus majd minden csoport elképzeléseiben jelen voltak. A középpontban a keresztény-nemzeti Magyarország eszméje állott. Az új politikusgárdába tartozott az ellenforradalom Szegedről indult befolyásos csoportja. Tagjai egyetértettek ugyan a régi osztályuralom visszaállításával, de nem egészen úgy, ahogyan az 1918–19-es forradalmak előtt létezett. Nagyobb szerepet követeltek a „történelmi középosztálynak” mind a politikai, mind a gazdasági életben. Nemzeti újjászületést, új korszak kezdetét hirdették, „magyar forradalmat” a vörös forradalom után. Céljaikat a „szegedi gondolat”-ban foglalták össze.

 

Mi is volt ez a „szegedi gondolat”? A zsidó nagytőke gazdasági pozícióinak megszerzésére törekedtek, ún. „őrségváltást” akartak. Területi revíziót követeltek, sőt ez kiegészült a magyarság felsőbbrendűségét és Duna völgyi vezető szerepét hirdető nézetekkel. A szegedi gondolat egységes, rendszeres megfogalmazást azonban sohasem nyert.

 

A „keresztény-nemzeti” eszme térhódításának a magyar polgári fejlődésben gyökerező okai voltak. Társadalmi talaját a háborús összeomlást és a forradalmak bukását kísérő tömegnyomor, az addig szilárdnak hitt egzisztenciák megrendülése jelentette. A létbizonytalanság főként a középosztályra és a kispolgárságra volt sokkhatással, de a társadalmi feszültségek az egész rendszert áthatották. Az antiszemitizmus terjesztői számoltak a nagy és a középburzsoázia jelentős részének zsidó származásával, látványosan összekapcsolták a szocializmus-ellenességet az antikapitalista szociális demagógiával.

 

Gömbös Gyula egy dokumentumban írta 1936-ban: „… két vezérgondolat fog vezetni. Az egyik a keresztény gondolat, amelyet röviden fajvédelemnek nevezünk, a másik pedig az agrárius gondolat”.

 

Dokumentum: A következő idézet az ekkor még szélsőjobboldali Bajcsy-Zsilinszky Endrétől származik. Magyarázat az agrárius gondolathoz: „Az ipari, a kereskedelmi és főleg a banktőke a közelmúltban útban volt, hogy maga alá gyűrje a magyar földet és azt mindenestül függvényszerű viszonyba kényszerítse. A jövőben fordítva: a magyar föld szekerébe kell befognunk a tőkét, minden tőkét.”

 

 

            Szent István-i állameszme               Keresztény kurzus - Magyar kereszténység - Ellenforradalmi ideológia - Szent Istváni állameszme

 

A keresztény-nemzeti ideológia nemzeti tartalmát az aktualizált Szent István-i állameszme jelentette. E szerint Magyarország nem szűkülhet le a magyar etnikum által lakott területekre. Magában kell foglalnia a Kárpát-medence valamennyi népét, amelyek vezetésére a magyar nemzet hivatott. Mindez igazolta a történelmi Magyarország helyreállítására, a trianoni békeszerződés teljes revíziójára irányuló nemzeti célkitűzést.

 

Revíziós szervezetek jöttek létre. A keresztény-nemzeti eszme társadalmi befolyása a széles néprétegek jelentős többségének vallásosságában és hazafiasságában gyökerezett. Ezeket az eszméket számos szervezet, egyesület képviselte, így a Magyar Országos Véderő Egyesület, az Ébredő Magyarok Egyesülete, a Frontharcos Szövetség és a titkos társaságok, így az Etelközi Szövetség, a Keresztény Nemzeti Liga és a Kettőskereszt Vérszövetség.

 

(Tartalomjegyzékhez  --  Gyermekkorom)     Tanácsköztársaság < Terror < Kereszténykurzus > Zsidók > Nyilasok > Zsidótörvények > Volksbund      

--------------------------------

http://lexikon.katolikus.hu/K/kereszt%C3%A9ny%20kurzus.html

http://www.tankonyvtar.hu/en/tartalom/historia/83-056/ch16.html

http://lifepress.hu/az-ellenforradalmi-hatalom-ideologiaja/