Háttérismeret a "GYERMEKKOROM" című anyaghoz:

Tiszaföldvár - jelene

 

(Tartalomjegyzékhez  --  Gyermekkorom)    Tiszaföldvár 1848-ig < Tiszaföldvári Memorandum < Tiszaföldvár 1848-tól < Tiszaföldvár ma      

 

A Tiszaföldvárra észak felől érkezők a belterületi református templomot látják meg először az út jobb oldalán. Érdemes gépkocsinkat a templom előtti tér parkolójában hagyni és gyalogosan megismerni a város központi részét, hiszen ez a település történeti magja is egyben. A ma műemlék református templom késő barokk stílusban épült, 1788-ban szentelték fel. Egyhajós építmény, homlokzat előtti galériás toronnyal. A II. József által kiadott türelmi rendelet értelmében bejárata egy mellékútra nyílik, tornya is a főúttól mért legtávolabbi templomoldalra került. Így a templom mintegy „hátat fordít” a főútnak. A hajó két végén három-három ívvel alátámasztott kórus található, a bal oldalán pedig fakarzat húzódik. A hajó belseje harminc méter hosszú és tizenhárom méter széles. Orgonája hangversenyek tartására is alkalmas. A mennyezet kazettás, a falak fehérek, a padok szürkék, csak a szószék díszítése és a kazetták közepének rózsái aranyozottak. A templomkertben a régi temető több értékes sírköve is megtalálható. A torony kerengőjéből az egész települést be lehet látni. A református templom melletti egykori iskolaépületben működött a Tiszazugi Földrajzi Múzeum, mely 2006-ban a Kossuth úti felújított iskolaépületébe költözött. A gyűjtemény létrehozása dr. Varga Lajos gimnáziumi tanár, és Szlankó István múzeumigazgató nevéhez fűződik. A múzeum szakgyűjteményének túlnyomó részét a Tiszazug természeti, gazdasági földrajzára, helytörténetére vonatkozó anyag teszi ki: mintegy kétezer természettudományos, ezernyi néprajzi, kétezernél több történeti dokumentációs, kb. tizenkétezer adattári anyag gyűlt össze, s amellett számtalan őslénytani lelet, negatív, dia, könyv, folyóirat és térkép.

 

 

Az Iskola utcán végigsétálva jutunk el abba a parkba, ahol Kossuth Lajos egészalakos bronzszobra áll. A szobrot Poroszlai Sándor tiszaföldvári születésű szobrászművész készítette a helyiek felkérésére 1914-ben. A szobor mellett található az 1894-ben fúrt artézi kút díszes kőmedencéje. A kút fölé hajol -- a szájhagyomány szerint a kút fúrásakor ültetett -- tölgyfa hatalmas lombkoronája. A kút és a tölgyfa egyaránt helyi védelem alá tartoznak. A parkot gondozott díszkert, padok, valamint körben felállított kovácsoltvas kandeláberek teszik még kellemesebbé, szebbé. A park négy oldalán körbefutó utakra egy-egy egykori, illetve mai fontos épülete nyílik: Tiszaföldvár Város Polgármesteri Hivatal, Kollégium (egykori járási székház), református templom, és az egykori közfürdő.

 

 

A parkot elhagyva a város belseje felé haladunk a Bajcsy-Zsilinszky úton. Rövid sétát követően az út bal oldalán magasodik a műemlék evangélikus templom. A templomot 1855-ben építették késő klasszicista stílusban. Egyhajós, egyenes záródású szentéllyel ellátott épület. A főbejárat előtti magas, oromzatos timpanonnal ellátott portikuszt két sarokpillér és két oszlop tartja. A hajó központi, négyzetes része csehsüveg boltozatú. Az épület 25,7 méter hosszú és 13,7 méter széles. Az oltár feletti rész, valamint a torony mellett lévő karzat hosszanti dongaboltozattal fedett. A templom mellett nyíló rövid utca a főútra, a Kossuth Lajos útra visz. A Kossuth út bal oldalán található a 101. szám alatt az egykori tiszttartói lakás, amelyben 1849. március 15-én - a korabeli feljegyzések szerint - járt Kossuth Lajos is, a szolnoki csata előkészítése során. A ház falán márványtábla emlékeztet a nagy eseményre. Az épület helyi védelem alatt áll, jelenleg is felújítási munkálatok folynak rajta. Ebben a házban született Somogyi Károly, a szegedi Somogyi Könyvtár alapítója.

 

 

Sétánkat folytatva jutunk el arra a kis térre, amelyen áll a könyvtáralapító Somogyi Károly emlékműve. A térre nyílik a római katolikus templom, melyet 1894-ben emeltek Szűz Mária és Szent István tiszteletére. A templom szentélyében Szűz Máriát, a sekrestyében pedig Keresztelő Szent Jánost ábrázoló ablak van. Az oltárkép Szent Istvánt ábrázolja, amikor a koronát felajánlja Szűz Máriának. A templomban lévő „Szentföldi kiállítás” a Szentföldön tett egyházközségi kirándulások gyűjteményéből áll. A templomkertben épült a lourdesi barlang, ami körül nyíl alakú márványtáblák jelzik a legnagyobb Mária-kegyhelyek irányát és távolságát. Az egyházközség nőtagjaiból álló Boldog Apor Vilmos Nőikar számos sikeres, értékes szereplést tudhat maga mögött. 2001-ben szakmai munkájuk elismeréseként vették át a Jász-Nagykun-Szolnok Megyéért Díjat. Sétánkat folytassuk a Kossuth Lajos úttal párhuzamosan futó, közforgalom által kevésbé zavart utcán. Ettől a ponttól a tér tölcsérszerűen kiszélesedik. Az út két immár eltávolodott oldalán sok üzlet, orvosi rendelők, iskolák, takarékszövetkezet, könyvtár, postahivatal és rendőrség található.

 

Utunkon hamarosan elérkezünk az aradi vértanúk emlékoszlopához, amelyen a vértanúk faragott arcmása látható. A közelében állították fel az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére készített faragott emlékoszlopot. Az egymás mellé épült oktatási intézmények közül a Kossuth Lajos Általános Iskola névadójára emlékezik az iskolában lévő emléktáblával. A mellette lévő középiskola nevét a parkjában található mellszoborról, Hajnóczy József emlékművéről kapta. Tovább haladva érünk el az első és a második világháborúban elesett hősök emlékműveihez. A kiszélesedett utat itt az O. Nagy Benjámin út keresztezi. Ez a kereszteződés és környéke egyben Tiszaföldvár egyik lehetséges jövőbeni városközpontja is. Jobbra a Városi Művelődési Ház található, benne kiállítások, rendezvények sora, szak- és önképző körök, videó mozi, művészeti csoportok működnek. A nemzetközi hírű Tiszaföldvár Városi Férfikar is itt működik. 1924-ben alakult a helyi iparosok kezdeményezésére. Több szinten is bizonyította kiválóságát, melynek eredményei számtalan érem, serleg, oklevél, háromszoros Fesztiváldíjas Kórus cím, és nemzetközi szereplések, kóruskapcsolatok (Gräfenberg - Németország, Tomar - Portugália, Hameelinna - Finnország).

 

 

A Városi Művelődési Ház mellett futó Malom úton számos üzlet, és a 2004-ben épült színvonalas városi piaccsarnok működik. Visszatérve a Kossuth út és az Ó. Nagy B. út kereszteződéséhez jobbra a Kossuth úton található az OTP és Kereskedelmi Bank helyi fiókja, valamint a nagyobb üzletek.

 

A Kossuth úton visszatérve útközben már messziről táblák jelzik a Strand– és Termálfürdő helyét. A Strand útra jobbra letérve rövid séta után jutunk el a fürdőbe, melynek 71 °C-os termálvize gyógyhatású. A strand mellett üdülőterület és sátorozásra alkalmas terület és minden igényt kielégítő panzió és étterem is található. Visszakanyarodva a főútra a Városi Sporttelepre is érdemes benézni. Szabadtéri kézilabda és labdarúgó pályáján sok élsportoló fordult meg, és itt működik a Városi Sportegyesület. A Kossuth út 115. szám alatt találjuk a Városi Könyvtárat, több, mint 62 ezer kötet közül választhatunk olvasnivalót. Emellett videó és CD kölcsönzés is lehetséges az intézményben. Itt működik a teleház, ahol egyszerre hat multimédiás, Internet hozzáférést is nyújtó számítógéppel várják az érdeklődőket. A könyvtár kapuján kilépve már csak néhány percnyi távolságra van a belterületi református templom előtti park, ahonnan elindulva Tiszaföldvár egy kis részét ismerhettük meg körsétánk során.

 

Természetesen a több, mint 10 km hosszú, igen nagy kiterjedésű városban még sok más látnivaló, érdekesség, pihenést és szórakozást nyújtó létesítmény található. Ezek közül kiemelendő a Papp Bertalan olimpiai bajnokról elnevezett ószőlői sportcsarnok (Ószőlő Fő út 3.), és a Homoki Sportcsarnok (Döbrei J. út 153.), amelyekben kézilabda és kispályás labdarúgó versenyeket egyaránt rendeznek. A város központi területén kívül is épültek templomok. Az Ószőlő Fő úton áll az 1933. óta toronnyal is rendelkező református templom, és az 1937-ben emelt evangélikus templom. A homoki részen a Döbrei János úton található római katolikus templomban őrzik a torinói halotti lepel egyetlen magyarországi másolatát, Dinnyés Lajos alkotását. A lepel másolatára, egy 436 x 110 centiméteres vászonra nagyon pontosan rávitt mindent, ami a torinói halotti leplen látható. (Torinói lepel, a másolat.)

 

 

Érdemes felkeresni Tiszaföldvár tabáni részét, ahol néhány lakóháznál még fellelhetők népi építészeti értékek, motívumok. A hagyományos építőanyagból, vályogból készült tornácos házak náddal, vagy újabban cseréppel fedettek. A városközponttól távolabb lévő Gött-kúria műemlék. Egyemeletes, erősen tagolt, romantikus elemekkel kevert stílusban épült 1920. körül. A világháborút követően erősen leromlott épületet a termelőszövetkezet újította fel, és vendégházként üzemeltette. Ma magánkézben van.

 

A „Tabán” szó oszmán-török jövevényszó, és alsó- vagy külvárost jelent. Egy másik elmélet szerint a tímárok és a vargák cserzőtelepét nevezték Debaghánenak, vagy Tabakháne-nak. A nagyszámú rác lakosság ezt Tabahannak hívta, ami később Tabánra egyszerűsödött a magyar lakosság körében. A városnegyed ma is használt neve tehát a török eredetű Débágháne/Tabakhane szóból származik, jelentése: Tímár-telep. Arra utal, hogy egykor cserzővargák, tímárok műhelyei voltak itt. Ez változott később Tabahonra, majd rövidült-magyarosodott Tabánra. A név sok más hazai településen is használatban volt és fennmaradt, például Budapesten, Esztergomban, Pécsett, Szegeden, Szolnokon stb.

-------------------------------------

Tiszaföldvári Révészek:

Révész Márta és Révész Roland

 

859. dr. Gál Lajos Cserkészcsapat

Csapatparancsnok (2012-ben): Bedekovics Péter Pál

Elérhetőség: 5430 Tiszaföldvár Kossuth L. út 26.

Cserkészotthon: Tiszaföldvár, Iskola út 6.

honlapjuk: http://859cscs.lapunk.hu/

 

(Tartalomjegyzékhez  --  Gyermekkorom)    Tiszaföldvár 1848-ig < Tiszaföldvári Memorandum < Tiszaföldvár 1848-tól < Tiszaföldvár ma      

-----------------

http://tiszafoldvar.hu/korseta/