Rieth József

SZÍVÜGYEM --- Epeműtét (12. nap) -- 2005. nov. 5.

MŰTÉTEK    Epeműtét     Sebészet, -- epeműtét, -- lábadozás, -- felépülés.

Imaéletemről: Lelki átrendeződés

<<<    >>>

A műtét napja november 5-én következett el. Kora reggel ismét beöntés áldozata lettem, majd különböző injekciókat kaptam. Még annyi erőm volt, hogy Anyának egy SMS-ben megírtam: 9-kor fognak műteni. Öntudatom lassan kezdett tompulni, egyre kevesebb dologra emlékszem. A tolókocsihoz kitámogattak a fülkémből, erre még halványan emlékezem, amikor Anya megérkezett. Tompán még arra is emlékszem, hogy a lifthez toltak, majd a műtőasztalra áttettek Érdekes emlék a mennyezet látványa, amint tolnak és forduláskor a világ fordul el felettem. A műtőasztal keskenynek tűnt, a műtőlámpát kissé kopottnak találtam. Arra gondoltam, hogy hadi műtőkben lehetett ilyen megviselt műtőlámpa. Gyakorlott mozdulatokkal szíjaztak le, bal karomat oldalt rögzítették, hasamat fertőtlenítővel lekenték (ezt se éreztem hidegnek, bár így figyelmeztettek). Ekkor hátulról, a fejem felől Nyulasi doktor úr szemüveges arca hajolt fölém. Elmondta, hogy biztonsági okokból vágni fognak, nem a kisebb sebet ejtő új technikával fognak műteni. Közben karomba injekciót kaptam, és szinte egy pislogásnyi idő alatt elaludtam, semmire sem emlékszem ettől kezdve... A műtét eseményeit utólagos elbeszélésekből szedtem össze, következő közvetlen emlékem az Intenzív Osztályon folytatódik.

Anya elbeszélése szerint a műtét jó két órányit tartott. Akkor Kiss professzor jött ki a műtőből, elmondta, hogy jól vagyok, csúnya köveket szedtek ki belőlem, és most varrnak. Egy idő után aztán nyílt az ajtó, kitoltak, és egy lélegeztető labdával a kezében Nyulasi doktor loholt mellettem, pumpálta belém a levegőt. Kitoltak a hátsó bejáratnál várakozó rohamkocsihoz, betettek, és az Intenzív Osztályra robogtak velem, Anyát is magukkal hozva. Az ébresztésnél -- mondták el Anyának -- a szívem nem viselkedett megbízhatóan, ezért visszaaltattak, és szigorú orvosi ellenőrzést biztosító osztályra vittek. Nyulasi doktor elmondása szerint a műtőben én már magamhoz tértem, beszéltem is ővele, de erről nekem semmilyen emlékem se maradt. Hasonlóképen az intenzíven is beszéltem állítólag a körülöttem tevékenykedőkkel, de erre sem emlékszem. Az első emlékem az, hogy kinyitottam a szemem, Anya és Fiú álltak ekkor az ágyamnál. Tele voltam csövekkel, elektródokkal, a szobában volt még három ágy, mindenhol műszerek csipogtak, nővérek jártak körbe-körbe. Nekem is lelkemre kötötték, hogy sem ennem, sem innom nem szabad, ne mozogjak. Infúzió volt rám kötve és katéter. Iszonyatosan száraznak éreztem a számat. Az ajkamat csak néhány csepp vízzel szabad nedvesítenem, időnként ők adnak néhány korty vizet. Fájdalmat nem éreztem, de amikor köhögnöm kellett, a műtét helye fájt.

Az intenzív-osztályon este Anya és Manja meglátogattak, keveset beszélgettünk, mert még meglehetősem bágyadt voltam. Később Fiú is bejött, majd Eszter is belátogatott. A sötétben nehezen tudott tájékozódni a kórház épületei között, ezért mobilon kért segítséget, és Manja kiment érte. Beszélgetés közben egyszerre csak láttam, hogy Eszter elszürkül, imbolyogni kezd, majd bukik felém. Szóltam a többieknek, és még sikerült elkapniuk. Kitámogatták és a folyosón őt kezdték ápolgatni a nővérek segítségével. Nem csodálom, hogy rosszul lett. Sem én, sem a környezet nem nyújtott vigasztaló látványt. Tele voltam csövekkel, elektródokkal, fogaim sem voltak a számban, emiatt arcom beesett volt. A szomszédos ágyakon igencsak súlyos betegek szenvedtek, sóhajtoztak, nyögtek, jajgattak. A levegő is kórházszagú volt, érthető, hogy rosszul érezte magát.

Keveset aludtam az éjszaka. Imádkoztam, elnézegettem azt az áldozatos munkát, amit a súlyos betegekkel végeztek az ápolók. Kemény munka volt, amit csak hivatással lehet végezni. És ők kemény kitartással végezték... Néhány korty erejéig rám is jutott a gondoskodásukból, bár nagyon igyekeztem lehetőleg kevéssé terhelni gondjaimmal őket. Időnként engem is megérintett némi jótékony szundítás...

<<<    >>>

BEVEZETŐ                          Bevezető -- betegen -- kórházkóstoló -- vizsgálatok -- döntés -- kimenőn -- érfestés

MŰTÉTEK - Epeműtét      Sebészet -- epeműtét -- lábadozás -- felépülés

                      -  Szívműtét      Előkészület -- felkészítés -- szívműtét -- intenzíven

                     -   Utókezelés    Szíves elbocsátás -- vizenyős javulás -- vizesen

REHABILITÁCIÓ              Ferenc kórházban -- hazabocsátás -- kontroll

IMAÉLETEM                      Előzmények -- Rádöbbenés  -- Választás -- Belenyugvás -- Átrendeződés -- Remény -- Újrakezdés -- Víz, víz -- Visszatérés -- Kétévesen 

IDŐPONTOK                        A betegségem időpontjai

DIÉTÁK                                 CUKROSDIÉTA (Cukorbetegség -- Kezelés) -- EPE-DIÉTA -- SYNCUMAR (tabletta -- diéta -- profilaxis)

VEGYES                                Edzésprogram -- Epeismeretek -- Életmód (Vörösbor)  -- Szívműködés és műtét -- Terhelési értékek -- Meditáció -- Fájdalom

                                               Személyekről -- Szent Ferenc Kórház (Tahy-interju) -- Szívsebészeti Klinika -- Új Szent János Kórház