Rieth József:

SZÍVÜGYEM -- Vizenyő (38-40. nap) -- 2005. nov. 30.-dec. 2.

MŰTÉTEK    Utókezelés    Szíves elbocsátás, -- vizenyős javulás, -- vizesen.

Imaéletemről: Küzdelem a vízzel

<<<    >>>

Reggel, november 30-án beállítottak a mentők, és visszaszállítottak a János Kórházba. A véletlen folytán újból az 5-ös kórterembe tettek, bár nem a régi ágyamba. Az új ágyam sajnos nem volt a legszerencsésebb. Részben az volt a problémám, hogy az ablak mellett volt, és a rosszul záródó ablak résén dőlt rám a hideg levegő. Igyekeztem az elsötétítő függöny odahúzásával ezt a számomra veszélyes helyzetet úgy ahogy kiküszöbölni. A másit problémám az volt, hogy az ágy sodronya középen túlságosan besüppedt alattam, a sebeimet nagyon összenyomtam és ez komoly fájdalommal járt. Szerencsére az egyik szobatársamnak pont ellenkező problémája volt. Az ő ágyában egy hatalmas vastag bútorlap volt a matrac alatt, ő meg szenvedett az egyenes fekvőhely miatt. Egy nyugis pillanatban áttettük az én ágyamba a bútorlapot, így mindkettőnk problémája megoldódott. Az én állapotomban nem lett volna szabad ezt a súlyos terhet mozgatnom, de előre nem mértük fel a veszélyességét, amikor pedig már a bútorlapot húztuk-vontuk, nem sok választásunk volt, igyekeztünk minél gyorsabban befejezni a rakodást. Szerencsére nem erőltettem meg magamat, viszont remek lett az ágyam, és a társam problémája is megoldódott.

 

Persze már teljesen új szobatársakkal kerültem össze, időközben a régiek meggyógyultak, és újabb, súlyos betegek kerültek ebbe a szobába. Örültem a visszaszállításnak, reméltem, hogy gyorsan hazakerülök, nagyon hittem a gyors gyógyulásban. Amikor most visszatértem, éppen ismét orvos váltás történt. A tulajdonképpeni osztályos orvos, Dr. Mezei László mostanáig egy időre tapasztalatcserén volt az Országos Kardiológiai Intézetben, és most került vissza a saját osztájára. Vámos doktor eddig csak helyettesítette őt. Mezei osztályvezető főorvos visszatértével Vámos doktor is visszalép kezelőorvosi státusába. Ez azt is jelentette, hogy mostantól fogva már, csak mint beosztott, sokkal kevesebbet, és kevésbé intenzíven foglalkozott velünk. Mezei doktor kevésbé volt emberi. Szigorúan, csaknem hivataloskodva foglalkozott velünk, kevésbé magyarázott, szinte csak a vizitei idején kérdezett, az emberi kapcsolatokat inkább a nővérekre és a kezelőorvosokra bízta.

 

Időközben Füred helyett új, meglepő javaslatot kaptam a rehabilitációra. A Széher úti Szent Ferenc Kórházat javasolta az egyik imacsoport-társam. Őt ott rehabilitálták, nagyon jól érezte magát. Kitűnő, egyházi kezelésben lévő, elsősorban lelkiségében kiváló kórháznak találta. Ismertem valamennyire a Széher úti kórház régi, még az elnyomás éveiben is töretlen egyházi elkötelezettségét, lelkesen kezdtem foglalkozni a gondolattal, hogy ha ott valóban van szívgyógyászati rehabilitáció, oda kellene mennem. Azt a választ adták mások, hogy kiváló kardiológiájuk van. A főorvosuk Dr. Tahy Ádám korábban a balatonfüredi Szívkórház igazgatója volt, és a kommunisták pártszempontok alapján mozdították el, így került a Széher útra. Rövid gondolkodás után vállaltam a Hárshegyi utókezelést. Lambert Zoltán plébánosom azonnal felhívta Tahy doktort, és már is, soron kívül biztosítva volt számomra a férőhely a Szent Ferenc Kórházban. Közöltem is a választásomat a János Kórház orvosaival, akik csodálkoztak a választásomon, ők nem tudták, milyen a Ferenc Kórház rehabilitációja, de rám hagyták a választásomat. Mivel a műtét utáni komplikáció miatt intenzív vízhajtó kezelésre volt szükségem, hosszú utókezelések következtek, és így egy időre még amúgy is halasztva lett a rehabilitáció időpontja.

 

A szívműtét sebe ekkorra már szépen begyógyult, csak egy kisméretű takarókötés volt rajta. Azon a ponton ugyanis, ahol a dréncsövek kijöttek korábban, volt egy kis varral borított seb, de az már éppen nem váladékozott. Már nagyon vágytam arra,  hogy alaposabban lemosakodhassam. Orvosaimtól erre kaptam is engedélyt. Elsején reggel a zuhanyozóhoz vittem ezért egy műanyag széket, és az általános lemosdás részeként végre a lábamat is hosszú idő után alaposan megmostam. Törölközés közben a lábamat kénytelen voltam erősen felhúzni, nehezen fértem hozzá, mert alaposan fel voltam puffadva, a testem még nagyon tele volt a felgyülemlett vizenyővel. Az erőlködés miatt a kis seb felfakadt, és váladék kezdett belőle szivárogni. Ezt a szivárgást a mosakodás és törülközés közben nem is vettem észre, csak később, amikor mellkasröntgenre kellett mennem, akkor tűnt fel, hogy a kiszivárgott váladék jócskán átnedvesítette az ingemet és pulóveremet.

 

Az orvosok tudták, hogy még jelentős mennyiségű vizenyő van a mellkasomban. Ezért kívántak megröntgeneztetni. Mire leértem a röntgenbe, tekintélyes mennyiségű váladék folyt ki a sebből, újra átázott az ingem, még a nagykabátom is foltos lett. A röntgen készülékben szorosan neki kellett simulnom egy deszkafalnak, azt alaposan összemaszatoltam a váladékkal. Mondtam is a röntgenes doktornőnek, hogy alaposan mossák le a deszkát, nehogy a következő beteget is összekenjem. A felvétel mindkét tüdőlebeny alatt nagymennyiségű folyadékot mutatott. Naponta többször is át kellett kötni a sebet, mert most már alaposan folyt belőlem a rózsaszín lé. Elsején délutánra már megint annyira átáztam, hogy a nővérekhez bementem, kérve a kötés cseréjét. Leültettek a nővérszobában, lemosták a mellkasomat, törölgették a kifolyó folyadékot. Rám szóltak, hogy hasamat megfeszítve szorítsak egyet, így segítsem kifolyni a felesleges folyadékot. Szorítottam is egy jó nagyot, és az eredmény egy méternyire kiszökellő folyadéksugár volt. A sugár egyenesen az egyik ott álló nővér fehér ruháját találta telibe. Jól elintéztem. Nem haragudott, nem káromkodott, csak szomorúan jegyezte meg: "Kórházban vagyunk, ilyesmire számítani kell." Bocsánatot kértem a nővértől, aranyosan mosolygott, nem neheztelt. Tényleg nem tehettem róla. Én nem tudtam,  és a nővérek sem sejtették, hogy mennyi az a folyadék, ami bennem lappang, és hogyan fog napvilágra törni.

 

2-án este  beállított Kassai doktor, átjött a Városmajori Klinikáról. Egész délután műtött, így aztán csak jó későn, váltás után, kb. este 8 óra tájban ért hozzám, ezért már csak az ügyeletes orvosokkal és nővérekkel találkozott. Megnézte a röntgen felvételemet, és úgy döntött, le kell csapolni belőlem ezt az oda nem való folyadékot. A beavatkozást én is vállaltam, szerettem volna minél előbb rendbe jönni. Bevonultunk a nővérszobába, ott rendezkedtünk be a műtétre. Én egy székre ültem, lovagló ülésben, a szék háttámlájára támaszkodva. Mögöttem ült Kassai doktor, mellettem pedig egy nővér állt. A többi nővér a műtétben segédkezett: fertőtlenített, tűt adott kézbe, hengert tartott, stb. Kaptam a hátamba, a lapockám alá egy érzéstelenítő injekciót, majd egy vastag tűvel behatolt a rekeszizom fölé, és egy nagy mérőhengerbe kezdte leereszteni a felgyülemlett váladékot. A műtét közben vicceket mesélt, jókedvűen mindenféléről beszélgettünk. Egy idő után a váladékban lebegő anyagok el-el tömték az injekciós tűt. Ekkor kérte, hogy mély légzéssel és a levegő erőteljes kifúvásával segítsem a gyorsabb ürülést. Ez az együttműködés valóban eredményes volt, gyorsan ürült a folyadék. A jobboldalamból egy liternyi váladék távozott. Hasonló módon megpróbálta a baloldalt is megcsapolni egy újabb tűszúrással, de onnan csak minimális folyadék jött ki, ezért annak további csapolását el is hagyta. Nem fájt ez a pungálás, de mélyen aludtam a műtét után. A beavatkozás eredményes volt, a másnapi röntgen-felvétel csak minimális folyadékot mutatott maradékként.

 

Csak úgy mellékesen, egy apró epizód. Amikor leültettek, a mellettem álló nővér a karomra tette a kezét és bátorítva kérdezte, nem félek-e a beavatkozástól. Mindenesetre ő ott marad és bátorítani fog. Mondtam, hogy nem félek, de azért csak bátorítson, ki tudja mi következik a hátam mögött. Komoly fájdalomra voltam felkészülve. No, ment a műtét, az iszonyatos fájdalmak elmaradtak, inkább a beszélgetés, anekdotázás folyt, no meg a hátamból a váladék. Egyszer csak az én nővérem kidőlt mellőlem. Nem tudom, hogy a hátam mögött a műtét milyen látvány volt, de a nővér nagyon a lelkére vette. Elcsendesedett, majd elsápadt, meg is ingott, és gyorsan ki kellett a társának támogatnia. Magunkra maradtunk, és a bátorítást Kassai úrral egymás közt kellett megoldanunk. Sikerrel... Sajnáltam a nővért.

 

Kassai doktor gyors beavatkozása meghatott. Mondhatta volna, hogy hozzák vissza a beteget a Városmajor utcába, de ő eljött utánam, még hosszú műtét után is, sőt egy hosszadalmas pungálást is vállalt. Lehet, hogy talán bizonyos mértékű lelkiismereti problémát is érzett, mert talán korán engedtek el, vagy pedig közvetlenül az elbocsátásom előtt nem csináltak teljes és mindenre kiterjedő kivizsgálást, de hiszen nem is látszott rajtam akkor semmilyen gyanút keltő tünet. Én most a gyors beavatkozásban a gondosságát éreztem, az odafigyelést a betege iránt, a munkájának a sikerét biztosítani akaró mester igyekezetét. Még azt is vállalta, hogy idegen kórházban, tábori viszonyok közt műtétet végez. A nővérek és az ügyeletes orvos is egyaránt csodálkoztak közvetlenségén, munkatársias viselkedésén. Figyelmességét és gondosságát az is mutatja, hogy harmadnap (dec. 4-én) ismét meglátogatott, érdeklődött hogylétem felől, újból megvizsgált, biztatott a biztos gyógyulás felől.

 

Szobatársaim kicsit másként ítélték meg a helyzetet. Szerintük vagy műhiba történhetett a műtét során, vagy nem lett volna szabad engem ilyen hamar elbocsátani. Szerintük Kassai úr most lelkiismeretfurdalást érez, azért jött gyorsan utánam, mert ezt a vizenyőt nekik is észre kellett volna venniük. Lehetséges, hogy valamennyire igazuk van a szobatársaimnak, de én tudom a műtéti jelentésből, hogy a mellkasomból már a műtét során jelentős mennyiségű váladékot távolítottak el, és joggal hihették, hogy a maradék gyorsan fel fog szívódni. Mivel panaszom sem volt és gyorsan lábadoztam, joggal küldtek utókezelésre vissza a János kórházba. Kassai doktornak én mindenesetre a gondosságát éreztem ki a gyors beavatkozásából, és nagyfokú hálát érzek. Ezt felgyógyulásom után, az első kontrolon meg is mondtam neki. Szerényen szabadkozott a hálaszavaktól, mert hogy ő  kötelességét teljesítette.

<<<    >>>

BEVEZETŐ                          Bevezető -- betegen -- kórházkóstoló -- vizsgálatok -- döntés -- kimenőn -- érfestés

MŰTÉTEK - Epeműtét      Sebészet -- epeműtét -- lábadozás -- felépülés

                      -  Szívműtét      Előkészület -- felkészítés -- szívműtét -- intenzíven

                     -   Utókezelés    Szíves elbocsátás -- vizenyős javulás -- vizesen

REHABILITÁCIÓ              Ferenc kórházban -- hazabocsátás -- kontroll

IMAÉLETEM                      Előzmények -- Rádöbbenés  -- Választás -- Belenyugvás -- Átrendeződés -- Remény -- Újrakezdés -- Víz, víz -- Visszatérés -- Kétévesen 

IDŐPONTOK                        A betegségem időpontjai

DIÉTÁK                                 CUKROSDIÉTA (Cukorbetegség -- Kezelés) -- EPE-DIÉTA -- SYNCUMAR (tabletta -- diéta -- profilaxis)

VEGYES                                Edzésprogram -- Epeismeretek -- Életmód (Vörösbor)  -- Szívműködés és műtét -- Terhelési értékek -- Meditáció -- Fájdalom

                                               Személyekről -- Szent Ferenc Kórház (Tahy-interju) -- Szívsebészeti Klinika -- Új Szent János Kórház