Szent Ferenc Kórház - Otthoni séta program

 

Ezt az anyagot a rehabilitáció végén kaptam, a további visszailleszkedés segítésére. Mivel az erőm rohamosan visszatért -- a János Kórház-i gyógytorna hatására is, de már a Széher úti foglalkozások során is -- hazatérésem után nem csatlakoztam a gyógytornászaim által kínált csoportos tornalehetőségek valamelyikéhez. Részben a mindennapos tanítás alaposan lekötött és leterhelt, másrészt úgy éreztem, hogy visszanyertem már a szükséges állóképességet.

 

Bentfekvése alatt gyógytornászunk segített abban, hogy minél hamarabb visszanyerje a lezajlott esemény előtti fizikai és szellemi állapotát. A történteken és a megfelelő gyógykezelésen túl Önön is múlik, milyen hamar és milyen mértékben tud visszatérni korábbi tevékenységéhez, a hétköznapok milyen ütemben válnak ismét könnyűvé, természetessé. Amennyiben szívinfarktust szenvedett, a kezdeti időben az elhallt terület sérülékeny. Ismételt megerősödéséhez, "gyógyulásához" kb. 6 hétre van szükség. Ezidáig mérsékelt fizikai terhelés célszerű.

 

Az otthoni séta program lábadozása idején, ebben az átmeneti időben kíván a segítségére lenni. Fontos, hogy tevékenysége minél önállóbb és tudatosabb legyen. Az alábbiakban támpontokat adunk önálló munkájához, megtanulhatja figyelni árverését, a figyelmeztető jeleket, a sétálás, a fizikai terhelés szempontjait. Ne habozzon föltenni fölmerülő kérdéseit kezelőorvosának vagy gyógytornászunknak.

 

4-6 hét után keresse föl rehabilitációs részlegünket, ahol gyógytornász vezetése és orvos felügyelete mellett állapota javítása érdekében tovább léphet előre.

 

Tünetek;

Az alábbiak közöl bármelyik tünet jelentkezik, hagyja abba a sétálást és jelezze kezelőorvosának.

            Mellkasi panasz, nyomás, égő érzés, rendetlen szívverés

            Súlyos légszomj, fulladás .

            Nagy fáradtság, gyengeség

            Fájdalom a fogakban, állkapocsban, hátban, vállakban, karokban

            Szédülés, súlyos verejtékezés

            Hányinger, hányás, gyomorégés

 

Érverés (pulzusszámlálással)

            1. Helyezze mutató- és középsőujját finoman csuklójának belső oldatára a hüvelykujj vonalában

            2. 10 másodpercig számolja és szorozza meg 6-tal. Így megkapja a percenkénti érverését,

                        (pl. 10 mp, alatt 12 ütés: 6 x 12 = 72 /perc)

            3. Terhelés közben érverése ne legyen több a nyugalmi értéknél 20-25/perccel

Hogyan sétáljunk?

            1. Álljon nyugodtan és számolja meg nyugalmi érverését (esetleg jegyezze le a fűzetébe)

            2. Következzen a bemelegítés lehetőleg lendületes, lazító gyakorlatokkal a vérkeringés serkentésére, a feszültség csökkentésére.

            3. Sétáljon el a tervezett távolságra. Először lassabban, bemelegítésszerűen, majd lépteit fokozatosan gyorsítva.

            4. A táv közepénél ismét számolja még pulzusát és a sétát folytassa úgy, hogy eközben

                        pulzusa a nyugalmi értéket kb. 20-25/perc-cel haladja meg.

            5. A sétát lépteinek fokozatos lassításával fejezze be, ezzel meg van a levezetés Is.

            6. Ellenőrizze ismét az érverését (és jegyezze le a füzetébe).

 

Sétálási menetrend

Hét

Gyakoriság

Intenzitás

Tartam

1

   2-3/ nap

   lassú-mérsékelt tempó

   5 perc

2

   2/nap

   lassú-mérsékelt tempó

   10 perc

3.

   2 / nap

   lassú-mérsékelt tempó

   15 perc

4.

   1 /nap'

   mérsékelt tempó

   20 perc

5.

   1 / nap

   mérsékelt tempó

   25 perc

6.

   1/nap

   mérsékelt tempó

   30 perc

A sétálás alapelvei

            1. Várjon legalább fél-egy órát étkezés vagy egyéb komolyabb tevékenység (pl. zuhanyozás) után.

            2. Az edzés után se végezzen semmi megerőltetőt legalább fél-egy óráig. Üljön kényelmesen 20-25 percig.

            3. Csak akkor edzzen, ha ellazult, jól érzi magát (ne gyakoroljon, ha meg van fázva, láza van), ha nincs minden rendben, nyugodtan hagyjon ki egy napot.

            4, Ne hagyja ki a bemelegítés és a levezetés fázisát,

            5. Ne erőltesse, a következő 4-6 hetes sétálás legyen laza, kellemes.

            6. Eleinte kerülje a lépcsőt és az emelkedőt, csak 3-4 hét után iktassa be a programjába.

            7. Lehetőleg ne gyalogoljon, ha a levegő hőmérséklete 28 fok fölött ill. 5 fok alatt van.

 

A hazabocsátásától számított 4-6 héten belül jelentkezzen orvosánál az ambuláns rehabilitációban való részvétel megbeszélése végett. A program lehetőséget nyújt további kondicionálásra, állapotának további javítására. A rehabilitáció kapcsán gyakorlatot szerez a tudatos edzésben, megismeri nagyobb terhelés végezhetőségének szempontjait. Ennek kapcsán cél, hogy a kívánatos szívfrekvencián heti 3-szor fél óráig képes legyen edzeni. Ezt a későbbiekben egyedül is végezheti.

 

 

Gyógytorna lehetőségek

            Gyarmathy Angéla (ő a Széher úton tornáztatott) gyógytorna csoportja a Kosztolányi Dezső gimnáziumban (Attila utca) működik.

                        Hétfőn 18-19 óráig, vagy szerdán 17-18 óráig van a foglalkozás. (Mobil telefonja: 06-30-976-4310)

            Gyergyák Edit (a János Kórház kardiológiáján volt a gyógytornászom.) csoportja a Városmajori gimnáziumban dolgozik.

                        Keddi napokon. (A tanárnő elérhetősége: Címe: 2092 Budakeszi, Kossuth L. u. 4. Telefon: 06-23-450-549. Mobilja: 06-20-3588-800)