Rieth József: Útiemlékek

Kairói séták

(Egyiptomi út)  <  GIZAI BOLTOK  <<<  KAIRÓI SÉTA  >>>  MEMPHIS        

Délután a négy Kairóban csatlakozott útitársunk az Egyiptomi Múzeumba ment, minket pedig a busz elvitt a belvárosba, szabad séta következett, ismerkedhettünk az egyiptomi üzletekkel, utcákkal.

Belváros

 Szűk, de igen nagyforgalmú utcán tett le minket az autóbuszunk. Próbáltuk betájolni magunkat, és ízlelgettük a nagyváros újdonságait. Az épületek legtöbbje elhanyagolt volt, sok közülük láthatóan lakatlan. Kevés volt az építészetileg említésre méltó. Egyesek modernek, valószínűleg hivatalok, vagy szállodák.

A legtöbb kirakat és a mögötte meghúzódó bolt szürke, egyszerű, szegényes volt. Az áruválasztékuk is roppant szegényes volt. Luxus kialakítású volt viszont a nagyszámú, bőrárúval, ruhaneművel vagy nemesfémmel telepakolt üzlet kirakata. Igen sok a kávézó és az ajándékbolt. Az utcákon nagy forgalom tolongott, sok ember áramlott, álldogált, üldögélt. Parkolóhelyet alig találni. Az autók sokat és rövideket dudálnak, a rendőrök állandóan sípolnak. Senki se hederít a néhány közlekedési lámpára és a töménytelen rendőrre: autók, gyalogosok mennek amerre akarnak. A gépkocsivezetők nem erőszakosak, várnak, időnként párat dudálnak, aztán száguldani kezdenek, ha szabad az út. Nem látni balesetet, bár sok meghúzott vagy horpadt autót látni. Időnként a legforgalmasabb úton is látni tevét, sőt tevecsordát. Itt is láttunk szamáronháton ügető iskoláskorú-gyereket az autóforgalom kellős közepén.

Első  utunk egy bankba vitt, pénzt kellett váltanunk a vásárláshoz. A Nemzeti Bank csarnokába jutottunk. Hatalmas félhomályos térség fogadott minket, mintha valamiféle tatarozás folyna. A mennyezetről leszerelték a lámpákat, vagy talán a ventilátorokat, csak a koszos helyük, és az ott tátongó hatalmas lyukak látszottak. A falakon lógó vezetékek éktelenkedtek. A biztonsági őrökön kívül senki sem volt a teremben. Nagy kiabálással hívták az ügyintézőt, aki látszólag csak lassanként fogta fel pénzváltási szándékunkat. Hosszú eljárás kezdődött, mire mi hatan megkaptuk az egyiptomi fontunkat. Addig én nézelődtem. Óriási por volt az asztalokon. Minden asztal mellett talpas álló ventillátor volt, olyan lengő típusú, amelyik ide-oda forogva keveri a levegőt. A munkahelyeknél az asztalokon mindenütt számítógép állt.

Körbe sétáltuk a környéket, nézegettük a különböző kirakatokat. Csak apróbb dolgokat vásároltunk. Az üzletekben számunkra nehéz volt vásárolni. Angolul értő eladó többnyire van, de óriási munkamegosztás uralkodik köztük: egyik kérdi, mit akar a vevő, másik eladó leveszi, megint másik kasszíroz, ismét más nő írja a számlát. Mindezt egy parányi papírüzletben éltük meg, ahol egyiptomi motívumokkal díszített ajándék ceruzát vettünk. Hasonló jellegű kereskedést és munkamegosztást tapasztaltunk cipő üzletekben is. Uzsonnánkat az úton séta közben ettük meg. Szórakozottan gyűrtem össze galacsinná a szalvétámat. Már tíz perce sodorgattam, amikor rádöbbentem, hogy itt az utcán nem találok szemetes edényt, ugyanis nincs. El kell dobnom a többi szanaszét heverő szemét mellé, vagy zsebre vágnom, mert csak a szállodában van szemetes kosár, ott is csak a szobánkban..

Az árakat itt nem szabad számolni. Itt a turista gazdag embernek számít, aki azért jött, hogy elköltse a pénzét, amiből amúgyis sok van neki. Az egyiptomiak nagy része nem keres annyit egy évben, mint amennyit mi pár nap alatt itt elköltünk. Pedig neki népes családja várja a betevő falatot. Alkudni még a kötött árakat kínáló belvárosi üzletekben is illik. Irénke útitársunk itt is látványos és igen eredményes alkukat mutatott be cipő és emléktárgy vásárlás közben.

Megkerestük a közelben lévő Szent József templomot, azonban tatarozás miatt nem látogatható. A teljes belsőtér állványokkal van takarva. A külső homlokzat kissé el van rejtve, valószínűleg a mohamedán környezet miatt. Kertszerű tér van előtte az utcasarkon, magas vasrácsos kerítéssel.

Gezira sziget

Visszavitt minket a busz a szállónkhoz. Vacsoráig még volt bőven időnk, elindultunk hát sétára a szemközti Gesira-szigetre. Teljesen ránk esteledett, mire a Nílus el-Gala hídján átértünk. A híd korlátja igencsak megviselt állapotban volt, erősen dőlt a víz felé. A járda járófelülete is stoppolt volt, itt-ott hatalmas vaslemezek voltak a járdára terítve. Szerencsésen átértünk a Gesira szigetre, se a Nilusba nem estünk bele, se el nem botlottunk.

A hídfőnél félve próbálkoztunk a várostorony felé egy parkon át menni, mert a park kapujánál hatalmas fegyveres őrség strázsált. Gyanítottuk, hogy egy rezidencia, vagy követség kertje. Megpróbáltunk az őrséggel tárgyalni. Nehéz dolog volt, nem tudtak angolul. A katonák boldogságtól sugárzottak, mert fontosnak érezték az eseményt. Végre előkerült egy tiszt, az sem tudott angolul, de valamelyest úgy tűnt, felfogta kérdéseinket. Kézzel lábbal magyarázta, hogy a kertbe bemehetünk, errefelé eljutunk a várostoronyhoz. Széles gesztusokkal nyugtatgatott minket: minden rendben… Nem túlságosan nyugtatott meg kedvessége, tartottunk ugyanis attól hogy a kertnek nincs is a túloldalon kijárata. Lassan teljesen besötétedett, a park közvilágítása is igencsak gyatra volt, alig láttunk a parkban embereket.

Átmentünk a hatalmas parkon, az Andalúziai kerteken, utólag tudtuk meg, hogy az 1988-ban megnyitott Opera mögött jártunk. Nyugtalanságunk szerencsére nem igazolódott, volt kijárat a túlsó végen is, igaz, hogy ott az út a sziget keleti partja felé vitt el minket. Nagy kerülővel, délszaki növényekkel teleültetett parkba kerültünk. Minimális világítás volt, szinte dzsungelban jártunk. Az út mint alagút fúrta át magát a sűrűségen. Járda nem volt, konflisok jártak időnként és elég sok taxi. A taxik fényszórói nyújtottak világítást számunkra. Így jutottunk el végre célunkhoz, a toronyhoz.

Kairói várostorony

Szűk térség túloldalán szökött égbe a Kairói Várostorony, ez a lótuszszárat mintázó beton építmény. A torony alatt vendéglő, kávézó és egy emléktárgy kereskedés volt. A kávézó előterében közelről megcsodáltuk az előkészített vízipipákat. A tulajdonos roppant előzékenyen magyarázta el a használatukat. A torony 187 méter magas, tetején körbeforgó étterem üzemel. Van itt egy nagyon szép -- és valószínűleg igen előkelő -- szálloda: csupa virág, zöld. Mint egy motel, vagy nyaralótelep. Az asszonyok emléktárgyakat néztek a kereskedésben. A taxisok és konflisok itt kivételesen tolakodó módon kínálták szolgáltatásukat. Valószínűleg úgy érezték, hogy túlléptük az alku normális határát, mert roppant erőszakosan igyekeztek minket döntésre kényszeríteni. Nagy szomorúságukra mi minden unszolás ellenére gyalog indultunk el. 

A part mentén itt a sziget nyugati oldalán is gyorsforgalmi út van. Egy kb. 10 éves koldusgyerek csimpaszkodott itt ránk. Cigarettával a szájában kért pénzt. Magyaráztam neki kézzel-lábbal, hogy ugyan minek cigarettázik. Erre eldobta alig megkezdett cigarettáját, és mutogatta, hogy tapossam el. Természetesen a cigarettát nem tapostam el, mire ő felvette azt és tovább szívta, kedvesen, be nem álló szájjal csökönyösen kunyerált alamizsnát. Megsimogattam barátságosan a fejét, de mintha a puszta földet simogattam volna meg. Az jutott eszembe hirtelen, hogy itt ritkán esik eső, ez a gyerek pedig még nem esett bele a Nílusba. Így aztán nem csoda, hogy totálkoszos a feje. Látva, hogy tőlem pénzt nem fog kapni,  Imre útitársamra akaszkodott rá. Imre előkapta a pénztárcáját, és a gyerek markába nyomott néhány érmét. A gyerek boldog örömmel rohant el zsákmányával. Szegényke ugyancsak meglepődhetett, amikor a magyar forintokat meglátta...

A szigetről a gyorsforgalmi út mellett, széles gyalogjárón értünk át a mi nyugati oldali partunkra. Egy ideig a Nílus partján mentünk. Lenn a víznél a bokrok közt pálmakunyhók voltak. Ott emberek laktak. Egyik másik kunyhó körül cserepek sorakoztak, mintha kertészkedtek volna lakóik. Dísznövényeket termesztettek. A szálloda magasságában, a két híd között félúton át kellett volna kelnünk a gyorsforgalmi úton, de sehol sem látszott sem zebra, sem alul vagy felüljáró. Végül egy rendőrt kaptunk el a rengeteg közül. Csaknem 50 méterenként álltak az út mindkét oldalán. Csodálatosképpen egyszeriben megértette szándékunkat, és átvezetett kézen fogva minket az iszonyatos forgalmon. Az úttest közepén ébredtem rá, hogy micsoda istenkísértés volt tettünk. Istennek terve van velünk, hogy megóvott... A társaság fele nem merte vállalni a kockázatot, ők elmentek a következő hídig, ahol kisebb forgalomban kelhettek át az úton. Fáradtan dőltünk vacsora után az ágyba.

(Egyiptomi út)  <  GIZAI BOLTOK  <<<  KAIRÓI SÉTA  >>>  MEMPHIS        

----------------------

http://hu.wikipedia.org/wiki/Kair%C3%B3