Rieth József: Útiemlékek

Nagybörzsöny - 3. Tájház

NAGYBÖRZSÖNY   <   TEMPLOMOK  <<< LÁTNIVALÓK  >>>  KISVASÚT

 

Tájház

 

A Petőfi és a József Attila utca sarkán, a Bányásztemplom közelében találjuk a tájházat. Az alápincézett, eredetileg három helyiségből álló, feltehetően XVI-XVII. századi épület egyesek szerint eredetileg a bányagazda, mások szerint az egykori iskolamesterek háza volt. A négy helyiségből álló ódon házban több apró kiállítás mutatja be a település utóbbi évszázadait.

 

A tájház. Udvar. Hímzett takaró

 

Az első helyiségben, az úgynevezett tiszta szobában  ismerkedhetünk meg a nagybörzsönyi bányászat több száz éves történetével, a termelés eszközeivel, a környéken előforduló ércekkel, és az ezeket hosszú időn át kutató Faller család tevékenységével. Az egykori nagybörzsönyi Ércbányászati Múzeum anyaga kapott helyet, mely bemutatja a helyi bányászat történetét és a hegységben előforduló ércesedések, ásványok jelentős részét. A szobát a bányagazda elképzelt valamikori irodája mintájára Rudabányáról származó bútorokkal rendezték be.

 

Tiszta szoba, eszközök, konyha és tűzoltó kocsi

 

A középen lévő, változatlan formában ránk maradt szabad kéményes konyhát helyi használati eszközök, tányérok díszítik. Itt a 20. század elején élt nagybörzsönyi német háziasszonyok konyhai felszerelésével és ételkészítési módszereivel ismerkedhetünk meg. Érdemes megfigyelni a tüzelőberendezéseket: baloldalt a rakott tűzhely, középen a kemence, jobb oldalon a vízmelegítésre szolgáló üstház helyezkedik el.

 

A hátsó szobában a nagybörzsönyi bútorzat és viselet mellett a ravatalozáskor használt tárgyak: fekete hímzésű párnák, valamint fekete és piros (!) díszítésű halotti leplek láthatók. A leghátul található apró kamrában a ház körüli munkához és a különböző kézműves mesterségekhez tartozó tárgyakkal és munkafolyamatokkal találkozhatunk. A kb. húsz méter hosszú, egy méter széles alapfalakkal rendelkező épület alatt hűvös pince található, amelyben egykor a híres nagybörzsönyi borral teli hordók sorakoztak.

 

NAGYBÖRZSÖNY   <   TEMPLOMOK  <<< LÁTNIVALÓK  >>>  KISVASÚT

------------------

http://hu.wikipedia.org/wiki/Nagyb%C3%B6rzs%C3%B6ny

http://nagyborzsonyierdeikisvasut.freewb.hu/

http://www.nagyborzsony.info/

http://hu.wikipedia.org/wiki/Nagyb%C3%B6rzs%C3%B6nyi_Erdei_Vas%C3%BAt

http://www.wolfhaz.gportal.hu/gindex.php?pg=33015206

A Magyar Bányászat Évezredes Története I-III. kötet, Bp. 1996, 1997, 2001. (Kiadó az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület)