Anyagvilág - Háttérinformáció:

Földfivér

Tartalomjegyzékhez Világképem     

A NASA Kepler-missziójának egyik kiértékelő csoportja sikeresen igazolta az első olyan közel Föld-méretű bolygó felfedezését, amely a Naphoz hasonló csillag lakható zónájában kering, s ahol a víz cseppfolyós halmazállapotban létezhet. Ez a bejelentés — kiegészülve további 11 hasonló méretű, lakható zónába eső exobolygó-jelölt észlelésével —, a kutatók szerint egyértelműen bizonyítja, hogy sikerült egy újabb fontos mérföldkövet átlépni a Földhöz hasonló, életre alkalmas exobolygók felkutatása terén. Méltó megünneplése ez az első Naprendszeren kívüli bolygó felfedezése 20. évfordulójának.

A Kepler-452b-vel, amely az eddig ismert legkisebb méretű, lakható zónába eső exobolygó egy, a Nappal azonos kategóriájú (G2-típusú) csillag körül, az igazolt exobolygók száma 1030-ra nőtt. Az új exobolygó átmérője 60 százalékkal nagyobb a Földénél, tehát a szuper-Földek körébe sorolható. Sajnos, tömegét és összetételét eddig nem sikerült meghatározni, a hasonló méretű bolygókra vonatkozó korábbi vizsgálatok azonban azt sejtetik, hogy jó eséllyel kőzetbolygóról lehet szó.

A bolygó anyacsillagától mért távolsága 5 százalékkal nagyobb a Föld átlagos naptávolságánál, keringési ideje is valamivel hosszabb, 385 földi nap. Csillaga, a Kepler-452 nagyjából 6 milliárd éves, azaz 1,5 milliárd évvel idősebb a Napnál, 20 százalákkal fényesebb, átmérője 10 százalékkal nagyobb, felszíni hőmérséklete pedig nagyjából megegyezik a Napéval.

„Úgy tekinthetünk rá, mint Földünk valamivel nagyobbra sikeredett, idősebb fivérére, amelynek tanulmányozása lehetőséget teremt arra, hogy bepillantsunk bolygónk fejlődésének távolabbi lehetőségeibe — mondta Jon Jenkins, a Kepler-misszió adatait a NASA Ames Kutatóközpontjában elemző csoport vezetője. — Mindenesetre izgalmas lehetőségeket csillant fel egy olyan bolygó, amelynek eddig mintegy 1,5 milliárd évvel több idő állt rendelkezésére az élet megszületésére és evolúciójára, feltéve persze, hogy ehhez a szükséges alapanyagok rendelkezésére álltak, és egyéb feltételek is megfelelők voltak."

A Kepler-űrtávcső az exobolygókat fedési módszerrel, azaz a csillagjuk korongja előtti átvonulásukkor észlelhető fényességcsökkenés révén mutatja ki. Az így felfedezett égitestek azonban még csupán bolygójelöltek, amelyeknek tényleges bolygó voltát (a csillaggal való szoros fizikai kapcsolatát, amely a napja körüli állandó pályára fogja) még több, egymástól független (űrbeli- vagy földi távcsövekkel elvégzett) megfigyeléssel is igazolni kell ahhoz, hogy hivatalosan is elismert, „igazolt" bolygóvá nyilvánítsák. A Kepler-452-rendszer tekintetében ezeket az ellenőrző megfigyeléseket a Texas-i Egyetem McDonald Obszervatóriuma, az arizonai Mt. Hopkins Fred Lawrence Whipple Obszervatóriuma és a hawaii Mauna Kea W. M. Keck Obszervatóriuma távcsöveivel végezték el. Ezek a megfigyelések nemcsak a Kepler-452b bolygó voltát igazolták, hanem pontosították az anyacsillag fényességére és méretére, valamint a bolygó átmérőjére és pályájára vonatkozó adatokat is. A Kepler-452-rendszer tőlünk 1400 fényévre, a Hattyú (Cygnus) csillagképben van.

Fantáziakép a Földről (balra) és a most felfedezett
nagyobb és idősebb testvérbolygójáról,
a Kepler-452b-ről (jobbra)
(KÉP: NASA/JPL-CALTECH/T. PYLE)

A Kepler-452b bolygó voltának igazolása mellett ugyancsak a Kepler-misszió újabb eredményeihez sorolható az a bejelentés, hogy az űrtávcső révén 2009 májusa és 2013 májusa között összegyűjtött adatok elemzésével további 521 bolygójelöltet is találtak, s ezzel a Kepler-misszió által észlelt bolygójelöltek száma összesen 4696-ra növekedett. Ezek tényleges bolygó voltát természetesen még igazolni kell.

A Kepler-452 rendszere, a Naprendszer és a Kepler-186 rendszer
méretarányos összehasonlítása: a Kepler-186 rendszere egy miniatűr
bolygórendszer, amely teljes egészében elférne a Merkúr pályáján belül)

Az újonnan bejelentett bolygójelöltek között tizenkettőnek az átmérője a Föld átmérője és annak kétszerese közé esik, és csillagának lakható zónájában kering. Közülük kilencnek az anyacsillaga is Napunkhoz hasonló méretű és hőmérsékletű.

„Sikerült teljesen automatizálnunk a bolygójelöltek kiszűrését a Kepler adatbázisából, ami a továbbiakban jelentős mértékben felgyorsítja majd az észlelt tranzitjelek elemzését — mondta Jeff Coughlin (SETI Intézet), a Kepler által észlelt bolygójelöltek legújabb katalógusát összeállító kutatócsoport vezetője. — így hamarosan a bolygójelöltek populációja elérheti azt a határt, amelyből már statisztikailag megalapozott becslést állíthatunk fel a kisebb, Föld-szerű kőzetbolygók számára a Tejútrendszerben."

A Kepler-misszió által észlelt bolygójelöltek katalógusának az újabb felfedezéseket is tartalmazó hetedik kiadását az Astrophysical Journalben fogják közzétenni. Mivel két, az űrtávcső térbeli stabilitását biztosító lendkerék meghibásodása miatt a Kepler-misszió eredeti tudományos programja 2013 májusában befejeződött (azóta egy újabb program, a K2 működik, amely azonban már nem az eredetileg kiválasztott égboltmezőt vizsgálja), így ez lesz az utolsó olyan összeállítás, amely az eredeti Kepler-misszió 4 éves tudományos programja során összegyűjtött adatbázison alapul.

Tartalomjegyzékhez Világképem     

-----------------

Forrás: http://www.nasa.gov/press-release/  nasa-kepler-mission-discovers-bigger-older-cousin-to-earth

996 ■ Élet és Tudomány ■ 2015/32