Rieth József: Anyagvilág - Háttérinformáció
Bolygók
Tartalomjegyzékhez < Világképem < Anyag-időszak
A Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) Prágában tartott konferenciáján résztvevő mintegy 2500 küldött 2006. augusztus 24-én, többségi szavazással új bolygódefiníciót fogadott el. Eszerint a bolygó a Nap körül kering, tömege elégséges ahhoz, hogy saját gravitációja közel gömb alakúra formálja a testet, illetve a a pályáját tisztára söpörte. A döntés fő oka az volt, hogy a Neptunuszon túl már felfedeztek a Plútónál nagyobb tömegű égitestet, és valószínűleg még számos, fel nem fedezett törpebolygó kering a térségben, melyeket a közeljövőben fedeznek fel, így a Naprendszer bolygóinak száma túl nagy lenne. Így a fenti döntés értelmében már csak nyolc égitestet tekintünk bolygónak.
A bolygóknak alsó tömeg- vagy mérethatára nincs – ezt azonban fizikailag kijelöli a saját gravitáció által kialakuló gömbforma követelménye –, felső tömeghatára viszont van, a 13 Jupiter-tömeg határt átlépő égitestek már elegendő tömegűek a lítium- vagy deutériumfúzió beindulásához, így ezeket már barna törpének osztályozzuk. Ilyen égitest a Naprendszerben nincs.
Föld-típusú bolygók (vagy kőzetbolygók) gyűjtőnéven a Naprendszerben a négy belső bolygót, a Merkúrt, a Vénuszt, a Földet és a Marsot értjük. Fizikai tulajdonságok szerint ehhez a típushoz sorolható még a Hold és a fő aszteroida-övben keringő Ceres törpebolygó is, sőt a Jupiter két holdja, az Europé és az Io is, mégsem tévesztendők össze az előzőekben említett bolygókkal, mivel utóbbiak nem viselhetik a „bolygó” elnevezést. Ezek a bolygók alapvetően szilikátokból felépülő égitestek, eltérően a külső Naprendszer gázóriásaitól. Mindegyik a korai Naprendszer bolygócsíráinak ütközéses összeállásából született, és mindegyik bolygótestnél megfigyelhető a – főként a keletkezéskori hő miatti olvadt állapotban végbement – mélységi differenciálódás, a kémiai összetétel szerinti belső héjakra osztódás. A szilárd felszín, mint fő jellemző miatt csak ezeken a bolygókon értelmezhető a domborzat (az egyik fő megfigyelési téma), a síkságok, hegyek, kanyonok, folyómedrek, kráterek rendszere. A négy közül három kőzetbolygónak van légköre, ezek mindegyike másodlagos légkörnek számít (a bolygótesteken kialakult vulkánokból a felszínre törő gázokból, becsapódott üstökösökből kiszabaduló illékony anyagokból jöttek létre), szemben a gázbolygók elsődleges légkörével, amelyek az ősi molekulafelhő gázanyagának összeállásából keletkeztek. A Mars pályája által bezárt területet – ahol a kőzetbolygók keringenek – szokás belső naprendszernek is nevezni. Ebben a zónában jelölhető ki az ún. lakható övezet, ahol a szén alapú élet fennmaradásához szükséges körülmények uralkodnak.
A gázbolygók, vagy másképpen óriásbolygók egy bolygótípus gyűjtőneve, azoké a bolygóké, amelyek elsősorban gázokból épülnek fel és egyáltalán nem, vagy csak kis mennyiségben tartalmaznak anyagukban kőzeteket, fémeket vagy más nehezebb anyagokat. A gázbolygók négyese két jól elkülöníthető alcsoportra osztható, a gázóriásokra és a jégóriásokra. Előbbi csoportba a Jupiter és a Szaturnusz tartozik, amelyek belsejében az egyes zónák között folyamatos az átmenet a halmazállapotok között, nincsenek éles határok, a belsejükben uralkodó nyomás magasabb, mint a kritikus nyomás, utóbbiakban viszont ezt a szintet nem éri el a nyomás, valamint a légkör és a szilárd – főként jégből álló – mag között éles az átmenet. Az óriásbolygók közös jellemzője még, hogy mindegyikük a Naprendszer külső részein kering és mindegyikük körül jó néhány hold kering és mindegyiknek van egy gyűrűje/gyűrűrendszere. (Érdekes módon az eddig felfedezett exobolygók – jórészt gázóriások – rendre a csillagukhoz nagyon közel, esetenként a Merkúr pályáján belül keringenek és ezen felfedezések tekintetében inkább a mi naprendszerünk bolygórendszere tűnik különlegesnek, igaz a szakemberek szerint ez valószínűleg inkább a kezdetleges észlelési módszereknek köszönhető, amelyek érzékenysége ma még inkább csak a csillaghoz közeli bolygók felfedezésére alkalmas.) Az összes gázbolygó belsejében rengeteg hő keletkezik, a leghidegebb is ugyanannyi hőt sugároz ki, mint amennyit a Naptól magába fogad, de inkább jellemző érték a beeső napsugárzás kettő, vagy többszörösének visszasugárzása.
A törpebolygó a csillagászati terminológia legfrissebb kifejezése, az égitestek osztályozási rendszerének legújabb tagja. Törpebolygónak osztályozza a csillagászat azt az égitestet, amely az új bolygódefiníció egyik feltételét – a Nap körüli pályájának tisztára söprését – nem teljesíti. Ha a feltételek teljesítésének irányából vizsgáljuk, akkor pedig azok az égitestek számítanak törpebolygónak, amelyek a Nap körül keringenek és elég nagyok hozzá, hogy a saját gravitációjuk gömbformára alakítsa őket. Nem tévesztendők össze a kisbolygókkal, vagy más néven aszteroidákkal. Jelenleg öt, a feltételeket bizonyítottan teljesítő törpebolygót tartunk nyilván:
Plútó, Haumea, Makemake (136472 vagy 2005 FY9) Ceres Eris (Virtuális repülés a Ceres körül.)
A törpebolygók két helyen fordulnak elő a Naprendszerben, a fő aszteroida övben és a Kuiper-övben. A jelenlegi öt ismert és a feltételeket bizonyítottan teljesítő objektum mellett további legalább 40 objektum esélyes, hogy elnyerje a törpebolygó státuszt a későbbiekben a konkrét megfigyelési adatok alapján, de ez a szám tovább nőhet a megfigyelési technikák fejlődése nyomán.
Plutó közelkép 2015.07.16.
Tartalomjegyzékhez < Világképem < Anyag-időszak
------------------
http://hu.wikipedia.org/wiki/Naprendszer