Rieth József: Anyagvilág - Háttérinformáció

Tartalomjegyzékhez < Világképem     

Már 2008 óta tudjuk, hogy a sarkvidéki jégsipkákon túl a Mars mérsékelt övi talajrétegei alatt is hatalmas vízjég-készletek bújnak meg. Most a NASA Curiosity-robotjának vizsgálataiból a Koppenhágai Egyetem Niels Bohr Intézetének kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy kevéssel a felszín alatt cseppfolyós víz is létezhet erősen sós oldat formájában: a talajban kimutatott perklorátsók ugyanis a légkörből lecsapódó vízpárát erősen abszorbeálják, az így létrejövő sós oldat fagyáspontja pedig lecsökken, és emiatt nem fagy meg. Az eredményről a kutatók a Nature-ben számoltak be.

A Curiosity 2012 augusztusában landolt a Mars hatalmas, az egyenlítőtől kissé délre eső 154 kilométeres átmérőjű Gale-kráterében. Azóta mintegy 10 kilométer utat tett meg, eközben nagyon sok mérést végzett, és eljutott a kráter közepén magasodó Sharp-hegyhez.

A Gale-kráterben látható üledékes lerakódás jellegzetes
lemezes rétegszerkezete azt sugallja, hogy a kráter helyén valaha egy nagy tó lehetett
KÉP: NASA/JPL, MSSS

„A marsjáró a talajban egyebek között kalcium-perklorátot is kimutatott, amely képes erősen abszorbeálni a légköri vízpárát. A Curiosity időjárást megfigyelő mérései alapján megállapítottuk, hogy ennek feltételei téli éjszakákon és kevéssel napkelte után teljesülnek. A levegő nedvességtartalmának és hőmérsékletének a talajszinten és 1,6 méteres magasságban mért értékei alapján sikerült megbecsülnünk az éjszaka lecsapódó és abszorbeált víz mennyiségét, amely a fagyáspont csökkenése miatt nem fagy meg, hanem a pórusokon keresztül leszivárog a talajba, ahol további sókat oldhat fel, és cseppfolyós állapotát megőrizve szétszívárog" — magyarázta Morten Bo Madsen professzor, a kutatócsoport vezetője.

Javarészt a Curiosity vizsgálatainak köszönhetően kutatók korábban már meggyőző bizonyítékokat találtak arra, hogy valaha a teljes Gale-kráter egy hatalmas tó lehetetett, amelyet idővel a magas peremről lefutó folyók töltöttek fel.

A kráter kialakulása

4,5 milliárd évvel ezelőtt a Marson sokkal több víz lehetett és a légköre is jóval sűrűbb volt. A kezdeti globális mágneses tér azonban viszonylag hamar eltűnt, s ezzel megszűnt a bolygót a napszéltől, a kozmikus és ultraibolya sugárzásoktól védő mágneses védőpajzs is: a napszél nagyenergiájú részecskéinek (protonoknak) állandó bombázása lassacskán a világűrbe szórta ki a légkör molekuláit. A ritkuló légkör miatt csökkenő légnyomás miatt a felszíni vizek is egyre gyorsabban párologtak, majd a légkörbe került vízmolekulák szintén kiszöktek a világűrbe.

Fantáziakép a hajdani tóról, amely a 3,5 milliárd
évvel ezelőtti időponttól 2,7 milliárd évvel ezelőttig
tölthette be a Gale-krátert és a kráter jelenlegi képe
KÉP: NASA/JPL/CALTECH/ESA/DLR/MSSS

Így, jóllehet cseppfolyós (bár erősen sós) víz ma is létezhet a Mars talajában, a földihez hasonló élet létezésének esélyei a mai száraz, hideg, és a sugárzásoktól is védtelen bolygón nagyon gyengék. Hacsak nem néhány méterrel a felszín alatt, ahová már nem hatolnak le a pusztító sugárzások.

Tartalomjegyzékhez < Világképem     

-----------

(ScienceDaily)

Élet és Tudomány ■ 2015/18 ■ 571