Rieth József: Anyagvilág - Háttérinformáció

3,8 milliárd éves a Merkúr mágneses tere

TartalomjegyzékhezVilágképem <  Anyag-időszak     

A Merkúrt, a Naprendszer legbelső és legkisebb bolygóját eddig két űreszköz látogatta meg, róla való ismereteink zöme az ő megfigyeléseikből származik. A második, négy évig a bolygó körül keringő űrszonda, a Messenger e hónap elején fejezte be küldetését utolsó manőverével a felszínbe csapódva. Ereszkedése közben olyan értékes új felfedezéseket tett a bolygó mágneses terével kapcsolatban, amelyek alapján megállapítható volt, hogy a mezőt generáló belső mágneses dinamó már kevéssel a bolygó születése után, mintegy 3,8 milliárd évvel ezelőtt működésbe lépett és erős mágneses pajzsot generált. Bár az azóta bekövetkező változások történetét csak egy következő misszió tisztázhatja, ez az eredmény már önmagában felveti annak lehetőségét, hogy Naprendszerünk bolygói közül a Merkúrnak lehetett a legrégebb óta létező, s azóta is tartósan fennmaradó mágneses tere. Az eredményről a kutatók a Science-ben számoltak be.

A Merkúr a Messenger felvételén

A 2004-ben útnak indított Messenger-misszió először 2008-ban repült el a Merkúr mellett, s készített közeli felvételeket a felszínéről. Ezt követően még kétszer repült el mellette, mielőtt 2011-ben pályára állt volna a bolygó körül. Eredetileg 1 évesre szánt megfigyeléseit 4 éven át folytatta erősen elliptikus pályáján, amelyen 200 kilométernél közelebb sosem került a bolygó felszínéhez. Csak most, utolsó, „öngyilkos" manővere közben ereszkedett egyre mélyebbre és mélyebbre, a végső becsapódás előtt mindössze 15 kilométerre megközelítve a felszínt. Eközben sikerült új adatokat gyűjtenie a mágneses mező változásairól is a felszín közelében.

A Merkúr és a Föld magnetoszférájának szerkezete nagyon hasonló (az ábra nem méretarányos, a Merkúr teljes magnetoszférája bőven beleférne a Földbe)

A csillagászok azt már a Merkúr mellett az 1970-es évek közepén háromszor elrepülő Mariner-10 űrszonda méréseiből tudták, hogy a Merkúrnak a földihez hasonló szerkezetű, bár nála jóval gyengébb magnetoszférája van, amely eltéríti a napszelet a bolygó körül. A mező erőssége mintegy 1 százaléka a földinek, s -- mint azóta már a Messenger megfigyeléseiből kiderült -- létrejöttének módja is hasonló: egy cseppfolyós belső vasmag forgásán alapuló dinamóhatás hozza létre.

Amikor most végső ereszkedése közben a Messenger 100 kilométernél közelebb került a felszínhez, a globális mágneses mező mellett olyan gyengébb mágneses jeleket is észlelni kezdett, amelyek a felszíni sziklák lokális mágnesezettségéből származtak. Közeledve a felszínhez e jelek egyre erősebbé váltak, maximális értéküket a legközelebbi ponton, 15 kilométernél érték el.

A mező erőssége lokálisan is változó volt: olyan területek fölött volt a legerősebb, amelyek 3,9-3,7 milliárd évvel ezelőtt szilárdultak meg, azaz ekkor „fagyott beléjük" a mágneses tér akkori értéke, amely akkor mintegy százszor erősebb volt, mint a mai globális mező ereje. Azt azonban nem tudni, hogy a 3,9 milliárd évvel ezelőtti és a mostani időszak között folyamatosan létezett-e a bolygó mágneses tere, s fokozatosan gyengült le mai értékére (bár a feltételezés kézenfekvőnek tűnik), vagy más, időszakos változások uralták eközben.

Erre választ csak a következő misszió, az európai-japán BepiColombo-küldetés adhat, melynek keretében 2017-ben két szonda indul majd a bolygó felé. 2024-re tervezett bolygó körüli pályára állásukat követően egyik fő feladatuk a Merkúr mágneses terének kutatása lesz.

TartalomjegyzékhezVilágképem <  Anyag-időszak     

------------

(New Scientist)

Élet és Tudomány - 2015/21 - 666.o.