Rieth József: Anyagvilág - Háttérinformáció
Több évszázados csillagászati rejtély titka
Tartalomjegyzékhez < Világképem < Anyag-időszak
Az 1670-es évben új, szabad szemmel is jól látható csillag ragyogott fel az égbolton, amely ezt követően jó két éven át, változó fényességgel észlelhető volt. Bár a látványos égi tüneményt a kor több híres csillagásza is nagy pontossággal nyomon követte és leírta, mégis több mint 340 évnek kellett eltelnie ahhoz, míg a mai kor legmodernebb eszközeivel sikerült a nyomára bukkanni és megfejteni a titkát. Kiderült, hogy a jelenség nem szokványos nóva volt, mint sokáig gyanították, hanem egy annál sokkal ritkább és csak néhány éve azonosított folyamat: két csillag ütközése és összeolvadása váltotta ki. Az eredményről a kutatók a Nature-ben számoltak be.
A Hattyú (Cygnus) csillagképben felragyogó új csillagot a XVII. század két legnagyobb csillagásza — Johannes Hevelíus, a holdtérképezés „atyja" és Giovanni Domenko Cassíni, a Szaturnusz gyűrűjének és a Jupiter holdjainak neves kutatója — is gondosan nyomon követte és leírta. Hevelius a csillag égi helyzetét „nova sub capite Cygni" (új csillag a Hattyú feje alatt) megjegyzéssel látta el az általa közölt vázlaton. Hivatalos csillagászati elnevezése pedig Nova Vulpeculae 1670 lett
Mint azt a mostani kutatás vezetője, Tomasz Kaminski, az ESO és a Max Planck Rádiócsillagászati Intézet csillagásza elmondta: „Évszázadokon át úgy vélték, hogy ez lehetett az első tudományosan megfigyelt nóva — ám minél többet sikerült kideríteni róla, annál bizonytalanabbá vált ez a sejtés."
A XX. században a csillagászok kezdték megérteni a nóvák mibenlétét és működését, de a Nova Vul 1670 nem illett a modellbe és továbbra is rejtély maradt. Hiába nőtt a távcsövek felbontóképessége és kapcsolódtak be újabb és újabb hullámhossztartományok a megfigyelésekbe, úgy tűnt, a hajdani nóva semmi nyomot nem hagyott maga után. Csupán az 1980-as években sikerült egy halvány ködöt felfedezni a korabeli égbolttérképeken megjelölt hely körül, ám sokáig ennek vizsgálata sem hozott újabb eredményt.
„Mi most a szubmilliméteres és a rádióhullámok tartományában vizsgálódtunk, és felfedeztük, hogy a feltételezhető maradványt hűvös molekuláris gázfelhők veszik körül, amelynek molekulái meglehetősen szokatlan kémiai összetételűek"— mesélte Kaminski.
A Nova Vul 1670 égi helyzete (vörös karika) a Hattyú csillagkép térképén,
rajta Hevelius jelöléseivel és megjegyzéseivel (KÉP: ROYAL SOCIETY)
A Nova Vul 1670 modern eszközökkel azonosított maradványa (KÉP: ESO/T. KAMINSKI)
Több rádiótávcsővel is célba véve az objektumot, a kutatóknak sikerült meghatározni különféle izotópok részarányait a felhőben, és az nagyon eltért a nóvakitörések maradványaitól, emellett a hűvös anyag tömege is messze meghaladta a szokványos nóvarobbanások által kidobott anyagmennyiséget. Na de ha a Nova Vul 1670 nem szokványos nóva (bináris csillag, egyik tagja egy fehér törpe, amelynek felszínén a társától elszívott, s a felgyülemlő anyagban termonukleáris robbanás megy végbe), akkor mégis micsoda?
A válasz a nóvák egy újabb, 2007-ben definiált osztálya, az úgynevezett fényes vörös nóva (LRN), amely két csillag ütközése és összeolvadása során keletkezik. Főbb jellemzői: luminozitása a szokványos nóvák és a szupernóvák kifényesedése közé esik, heteken vagy hónapokon át jól megfigyelhető, látható fényének színe erősen vörösbe hajlik és a halványulás során egyre vörösebbé válik, miközben infravörös sugárzásának intenzitása növekszik. Az eruptív csillagoknak ez az új osztálya szinte tökéletesen megfelel a Nova Vul 1670 jellemzőinek.
Tartalomjegyzékhez < Világképem < Anyag-időszak
-----------
(ESO)
Élet és Tudomány • 2015/14 ■ 443